2009.03.24. 16:00
Jubileumi zsongás Ősiben
Ősi - Tavaszi zsongás címmel csütörtöktől háromnapos rendezvénysorozatot tart a településen működő oktatási központ a község 1000 éves fennállásának tiszteletére.
Izgalmas programok várják a hét második felében a Várpalota szomszédságában fekvő Ősi lakóit, s az oda látogató érdeklődőket.
Csütörtök délután az ünnepélyes megnyitót követően a kistérségben működő iskolák tanulói számára meghirdetett, a XXI. Századi vidéki életet bemutató rajzpályázat, a Kajári Gyula-emlékverseny ünnepélyes díjkiosztójára kerül sor az Ősi Oktatási Központban a Várpalotai Bányász Fúvószenekar tagjainak közreműködésével.
Pénteken délelőtt akadályversenyt rendeznek a községben a helyi iskola tanulóinak részvételével, majd délután a honfoglalást és az államalapítást feldolgozó történelmi vetélkedőn bizonyíthatják felkészültségüket a kistérség meghívott oktatási intézményeinek nebulói.
A szombati zárónapon Radnóti Miklós emlékére szavalóversenyt tartanak, majd délután a könnyedebb programoké lesz a főszerep.
A sportdélután keretében Ősi egyik országszerte ismert szülötte, az erősember Fekete László látogat a településre, s vezényli le a kisdiákoknak szervezett ügyességi versenyt.
Ezt követően Bélafi Szilárd Európa-bajnok paralimpikon, a Magyar Csörgőlabda válogatott tagja tart élménybeszámolót, majd a Fehér Kereszt Lovagrend Hagyományőrző és Kulturális Egyesület harcászati bemutatóját tekinthetik meg a látogatók.