Elstartolt a Pannónia

Várpalota - Már a nyitónapon több ezren látogattak ki a Pannónia Fesztiválnak helyet adó Cseri-parkerdőbe.

Szabó Péter Dániel

Az út mellett hosszú sorokban sétáló hátizsákos fiatalok lepték el Várpalotát és környékét tegnap kora délután, a település melletti parkerdő bejáratánál pedig ezernél is több fesztiválozó várta a három órás kapunyitást.

A szerdaihoz képest az időjárás is barátságosabb arcát mutatta, a kellemes melegben így jól fogyott a jéghideg csapolt sör. A várakozás közben rövid körkérdésünkből kiderült, a helyi erők, azaz a Veszprém megyei fesztiválozók mellett Budapestről, Keszthelyről, s Paksról is érkeztek fiatalok a PAFE nyitónapjára. Legtöbbjük főképp a jegyár és a magyar zenekarok miatt voksolt a palotai hosszú hétvégére.

Este hét órára már a legtöbben felverték a sátrakat, s élet költözött a máskor csendes parkerdőbe. A nyári fesztiválok hivatalos italának is titulálható fénynek köszönhetően a Ghymes, no meg a dzsembori kedvéért újra összeálló kultbanda, a Nyers koncertjén már tetőfokára hágott a hangulat, ám a nyitónap csúcspontjának minden bizonnyal a Kispál és a Borz és a 20 éves jubileumát ünneplő Tankcsapda bulija számít.

Pénteken már kora délután indul a buli a Pannónián. A Végállomás, a Septic Men és a várpalotai polgármestert is a soraiban tudó Hátsó gondolat adja majd a talpalávalót, míg este az Edda, az Auróra, a Konflikt, a Depresszió, a Mystery Gang és a Pannonia Allstars Ska Orchestra koncertjére bulizhatnak a PAFE látogatói.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!