Ezeréves megyék ünnepe

Sóly - Ökumenikus istentisztelettel és Fejér, Pest, Veszprém és Zala megyék közös közgyűlésével kezdődik szombaton 9 órakor a megyék fennállásának ezer évét ünneplő program a község Árpád-kori templomában.

Győrffy Árpád

Az ülésen több más mellett Mádl Ferenc, korábbi köztársasági elnök méltatja az évforduló és a megyék jelentőségét. Az üléssel párhuzamosan 10 órától különböző programok kezdődnek. 

Több helyszínen mutatják be a Bakonyerdő a hazám című műsort 200 néptáncos és népzenész közreműködésével. Közben pincejáratok indulnak, kiállítások nyílnak, hadtörténeti-, fegyver-, jurta és íjászbemutatók zajlanak, vásárosok kínálják portékájuk, sőt még helikopterrel is lehet repülni az ezeréves megyék ünnepén.

Ezek is érdekelhetik