Györgydeák György emlékezete

Balatonalmádi - Álldogálok itt egy kicsit Gyuri helyett, mondta Ladányi István a Györgydeák György munkáiból rendezett kiállítás megnyitóján, utalva arra, hogy a múlt évben fájdalmasan korán, ötvenévesen ment el a művész.

Gaál Julianna

Ladányi István performance-a a Padlásgalériában rendezett tárlaton a két művész barátságának kezdetére utalt, amikor mindketten napszemüvegben és rövidnadrágban jelentek meg Györgydeák kiállításmegnyitóján 1994-ben. Ez volt Gyuri, mondta Ladányi, látszólag laza hozzáállás, ám belül rendkívüli módon izgatta, hogy mit gondolnak róla.

- Kíváncsi volt ránk, de nehezen tudott rávenni minket, hogy megnyilvánuljunk irányába - tette hozzá az író barát.

- Györgydeák György fiatal kora óta tele volt ambícióval - mondta köszöntőjében Szőlősi Máté, egykori tanára, - azt hitte, hogy megválthatja a világot, a többiek polgárpukkasztó művésznek tartották, ezért nehezen is fogadták be.

- Rendkívüli szín és formaérzéke volt Gyurinak - ezt egykori múzeumi munkatársa, Gopcsa Katalin művészettörténész mondta a megnyitó ünnepségen, - és mindenhez, mindenkihez személyes köze volt. Emberekhez, növényekhez, sőt a tárgyakhoz is. 1994-ben állította ki először házrajzait, ő nemcsak elment az épületek mellett, hanem azok meg is szólaltak neki. Gyuri látni is tanított minket.

Fotó: Gáspár Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!