Az igazság mindig csúf?

Adott egy nagyszájú, kicsit borostás, kellően izmos, jóképű és vicces macsó, a nőkhöz aztán természetesen nagyon értő tévés. Mike (Gerard Butler), aki saját show-jában (a címadó A csúf igazságban) osztja az észt, hogy kell, illetve hogy nem kell csajozni/pasizni.

Ellenpontjaként pedig itt van mindjárt a másik főszereplő, a Grace klinika Izzie-je, most Abby, azaz Katherine Heigl. Abby szép, sikeres, ám némiképp konzervatív és unalmas tévéproducer, ám egyszer csak bármennyire is nem akarja, a "mindent a nézettségért" szlogen jegyében főnökei leszerződtetik az általa ízléstelennek, nagypofájúnak tartott Mike-ot.

Innentől nem nehéz kitalálni a folytatást: megy a macska- egér harc.

Mike meglehetősen kendőzetlenül tárja fel az igazságot, mely szerint kit érdekel a lélek, meg a belső tulajdonságok, mi, nők, húzzunk el inkább csak az edzőterembe, mert a pasikat csakis a formás hátsó és a feszes mellek érdeklik. Abby persze hisz még a hercegben a fehér lovon, aki - nahát, minő meglepetés!- meg is érkezik a szomszédba költöző sebész képében. Mike és Abby fogadnak, hogy Mike módszereivel sikerül nem csakhogy becserkészni, de meg is tartani a pasit, amely talán arra is jó lesz, hogy véget vessen Abby tizenegy hónapja tartó szex elvonókúrájának.

Némi kis bonyodalom, szurkálás, vicc, utálat, minden, ami egy romantikus vígjátéknál kötelező kellék, aztán a végére jól kiderül: a szerelemben csakis egy szabály van, hogy nincs szabály.

A sztori tehát nem egy világmegváltó újdonság, s bármennyire is sablonosnak tűnik, azért köszönhetően a két főszereplőnek, egészen szerethető a mozi. Bár vígjátéknak hirdetik, azért olyan oltári nagyokat nem röhögtem a filmen, de az tény, hogy egyszer megnézhető. De nachóst, azt mindenképpen együnk hozzá!