Tudományos együttműködés - Aliza Bin-Noun Veszprémben

Veszprém - Az izraeli és a magyar nép kulturális és tudományos területen is együttműködik, érvényben lévő szerződések könnyítik ezt meg.

Varga Domokos Péter

Aliza Bin-Noun, Izrael állam budapesti nagykövete mondta ezt kedden a városházán tartott sajtótájékoztatón, melyre Debreczenyi Jánossal, Veszprém polgármesterével tartott megbeszélését követően került sor.

A nagykövet asszony hangsúlyozta, napi munkája folyamán is előtérbe helyezi a személyes találkozást, egymás megismerésére ez ad igazán jó lehetőséget. Reményét fejezte ki, a találkozás tovább javítja a meglévő kapcsolatokat.

Ezt emelte ki Debreczenyi János is, a már megkezdett jó kapcsolatokat folytatni fogjuk, a kulturális együttműködésen túlmenően kiterjesztjük a tudomány és a gazdaság területére is - fogalmazott.

Felidézte, 2008-ban, Izrael állam megalakulásának 60. évfordulóján önkormányzati küldöttség látogatott Veszprém testvérvárosában, Tirat-Carmelbe. Ekkor azt látták, hogy szinte minden házon volt napkollektor, amellyel kiegészítették a meleg víz előállítást.

- A magyar-izraeli tudományos együttműködés elsősorban egyéni szinten zajlik, fel kellene újítani a tudományos konferenciákat - mondta el dr. Kristóf János.

A Pannon Egyetem rektorhelyettese példaként említette azokat a kutatási területeket, melyeken nagyon jól áll a veszprémi universitas is, így a biomassza feldolgozást és a szennyvízkezelést. A kapcsolat első lepéseként össze kell hozni a partnereket - vitte át gyakorlati síkra a megbeszélést a Kristóf János.

- Az idén nélkülöznünk kell a Gizella-napokon és a tavaszi, nyári kulturális rendezvényeken a tirat-carmeli látogatókat, a gazdasági válság az izraeli testvérvárosunkban is érezteti hatását - válaszolta kérdésünkre Debreczenyi János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!