Fejre állt a város - bedugult a viadukt

Péntek reggel sokak számára hólapátolással indult a nap, az éjszakai, hajnali erős havazás következtében. A meterológiai előrejelzés szerint nyugaton kemény télre, délkeleten enyhe, tavaszias időre lehet számítani a nap folyamán.

Munkatársainktól/MTI

Harmincszor vonultak pénteken a tűzoltók

Megcsúszott és "fejreállt" egy külföldi gépkocsi pénteken Nemesvámos közelében. A járműben utazó két személy könnyebb sérüléssel úszta meg az esetet. A gépkocsit a tűzoltók segítségével állították talpra, akik műszaki mentés okán harmincszor vonultak pénteken.

Az utakon szolgálatot teljesítő rendőrök, a hóeltakarításban részt vevő szakemberek egyaránt azt kérik az autósoktól, közlekedjenek óvatosan. Az előrejelzések szerint szombat hajnalra olyan hideg várható, hogy a sózás sem használ, ezért fokozottan ügyelni kell a közlekedés során.

Pápa megbirkózott a havazással

A városban éjszaka rövid ideig tartó hóesést lehetett tapasztalni, ami reggel hat órától körülbelül délelőtt tizenegy óráig tartó intenzív havazásba váltott át. Buics Lajos kommunális osztályvezető közlése szerint a városgondnokság valamennyi hóekéjét munkára fogták az önkormányzat fenntartásába tartozó utak tisztítására. Pápán a hóeke mellett sószóróval is munkálkodnak az utak járhatóvá tételén. A városgondnokság munkatársai elsősorban a főbb közlekedési útvonalakat, a helyi járatú autóbusz útvonalát, a buszmegállókat és a kerékpárutakat tisztítják, sózzák.

A rendőrkapitányság ügyeletesétől kapott információk alapján elzárt, veszélyeztetett települések nincsenek, az utak járhatóak, a tűzoltóság is csak néhány árokba csúszásról tudott, komolyabb baleset szerencsére nem történt.

Délutánra a havazás teljesen elállt, de természetesen az utak tisztítása tovább folytatódik. A Magyar Közútkezelő Pápai Üzemmérnöksége késő délután arról tájékoztatott, hogy a főutak már csak vizesek, a mellékutak latyakosak. Megállapítható, hogy a pénteki havazása számottevő fennakadásokat nem okozott a városban.

Ajka és Devecser térségében minden út járható, a főbb utak sónedvesek, az alsóbb rendűek havasak, hókásásak. Baleset nem akadályozza a forgalmat.

Ajkán pénteken hajnaltól folyamatosan takarították, szórták, síkosságmentesítették az utakat, hiszen reggel és előző nap este is esett a hó - tudtuk meg Péter Gábortól, az Avar Ajka Kft. ügyvezetőjétől. Fennakadás nem volt a forgalomban, minden utca járható volt, sónedves, itt-ott csúszós. Ezért ajánlott volt az óvatos közlekedés. Az előrejelzések szerint szombat hajnalra olyan hideg várható, hogy a hajnali sózás sem használ, ezért fokozottan ügyelni kell a közlekedés során.

Kollégánk elmondta, a kritikus szakaszt elhagyva a csatári elágazótól Ajka irányába végig hókásás, latyakos volt a 8-as főút reggel tíz óra tájban, jégborda sehol. Vélhetően nem a mikroklíma az oka a csatári kereszteződésben megmaradt jégbordáknak, hanem az, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. veszprémi üzemmérnöksége nem végezte el rendesen, illetve időben a munkát. Az ajkai üzemmérnökséghez tartozó városlődi, illetve a herendi emelkedőn érdekes módon nem volt jégborda.

Információink szerint Veszprémben nyolc hókotrógép tartózkodik, ezek közül egynek az a dolga, hogy folyamatosan járjon körbe a veszprémi külső körgyűrűn. Ezért is érthetetlen, hogy jégbordás maradt pénteken reggelre a szóban forgó szakasz.

Kincses György, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. veszprémi üzemmérnökségének vezetője lapunk kérdésére elmondta, hogy a szóban forgó szakaszon már hajnalban történt alásózás, illetve reggel  már járt is arra az őrjáratos gép. Azonban a vizes havat nagyon gyorsan  visszahordták a  nagyobb járművek, így alakulhatott ki viszonylag gyorsan a jégbordás útfelület. Amint azt megtudtuk, a gyors helyszíni síkosságmentesítést egy kamionbaleset akadályozta, a kint dolgozó  munkagép ugyanis a teljes útlezárás miatt csak késve tudott a helyszínre jutni. Az említett őrjáratos gép 17 kilométeres szakaszért felelős, de indokolt esetben további járműveket is bevethet a zrt.

Veszprémben a gyalogosok is panaszkodnak a hóeltakarításra, illetve konkrétan az Ádám Iván utcai útviszonyokra. A belvárosi Ádám Iván utcában most a hó okoz nehézséget, mivel a páratlan oldalon lévő ingatlanok tulajdonosai egyáltalán nem teljesítik az önkormányzati rendeletben előírt kötelességüket. Zárójelben megjegyezve, tisztelet a kivételnek, ahol saját költségen újra van aszfaltozva a járda, ott mindig eltakarítják a havat. Sajnos ez nem mondható el a nagy forgalmú orvosi rendelőről, a bíróságról és az új építésű társasházról. Rájuk nem vonatkozik a rendelet? - kérdezi az olvasó.

Dugók alakultak ki a Stadion utcában a reggeli órákban is. A munkába igyekvők egy nyomvonalon tudtak közlekedni, a havat nem tolták el. Az Egyetem utca előtti kereszteződésben egy busz fordult keresztbe, a mentése tartotta fel a sort. A kórház mellett az emelkedőn hosszú sorban állnak az autók, a rutintalanabb sofőrök visszacsúsztak, a kialakuló sorban többen visszafordultak. Az autósok viszont óvatosak és készültek a rossz időjárási viszonyokra.

Tapolca - A növények, fenyők, tuják hajladoznak az olvadt, s ezáltal ragadós hó nagy súlyától. Az enyhe, nulla fok körüli hőmérséklet még éppen megtartja a havat, bár helyenként olvad. A város útjai reggel 8 óra környékén havasak, hókásásak, de a kellő óvatosság mellett járhatók.

Pápán minden hókotóró és úttisztító gép dolgozik, a közútkezelők több munkagépet béreltek, hogy mielőbb eltakarítsák a lehullott csapadékot. Sok helyen hó és latyak borítja még az utak nagy részét, de ennek ellenére minden út járható - tudtuk meg a Magyar Közút Pápai üzemmérnökségétől.

A Veszprém felé haladó tartálykocsi lehúzódott, megállt, ekkor hátulról belerohant egy személyautó. A kocsiban négyen utaztak, egyikük meghalt, a többiek megsérültek - mondta el Németh-Kész Mónika rendőr százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A sérültek közül kettőt a tűzoltók vágtak ki a roncsból. A 12 ezer kilogramm folyékony oxigént szállító tartálykocsi rakományát mentesítő tartályautóba fejtik - mondta el Bisztricz Anett, a székesfehérvári tűzoltóság szóvivője.

További képek a tartálykocsi és a személyautó ütközéséről itt.

A lehulott csapadék eltakarításában a tűzoltók is kiveszik részüket, a 82-es út veszprémi bevezető szakaszának egyik körforgalmában például egy elakadt kamion műszaki mentésén dolgoztak.

Sorra akadnak el, csúsznak meg a járművek Pest megyében

Egyre több jármű akad el, illetve szenved balesetet Pest megye havas, jeges útszakaszain - közölte péntek délelőtt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki szerint a folyamatos figyelmeztetések ellenére sem eléggé óvatosak az autóvezetők.

Beluzsárné Belicza Andrea az MTI-nek elmondta, hogy a Budaörs és Budakeszi közötti utat egyelőre jobb elkerülni a repülőtér környéki emelkedőn tapasztalt nagyfokú jegesedés miatt. Ott a reggeli órákban egy kamion akadt el, de a járművet a tűzoltóknak sikerült elvontatniuk. További Pest megyei hírek itt.


Nyugaton kemény tél, délkeleten tavaszias időjárás

Keleten, délkeleten tavaszias időre, nyugaton viszont kemény télre kell készülni pénteken. Az előbbi területeken akár 8-10 fok is lehet, Sopron környékén pedig várhatóan mínusz 1-2 fok körül alakul a napi maximum-hőmérséklet - mondta Csonka Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa. A csapadék tekintetében mindenre fel kell készülni, ugyanis az ország különböző területeken előfordulhat hó, havas eső, illetve ónos és fagyott eső is. Jelenleg az ország nagy részén érvényben van az első fokú riasztás a várható gyenge ónos eső miatt, de a meteorológus szerint ezt a délelőtti órákban várhatóan feloldják. Időjárás előrejelzés részletek itt.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!