2011.07.15. 12:15
Embert már nem, hajókat még kell menteni a Balatonon
Balatonfüred - Még mindig tart a Kékszalag verseny vitorlás-hajóinak a mentése, melyet az erős szél továbbra is nehezít. Van, aki a viharos időjárás ellenére sem hagyta abba a versenyt. Becslések szerint mindegy 30-40 vitorlás futott zátonyra, borult fel, merült el, vagy sodródott nádasba csütörtök este óta. A nyugati medencében jelenleg 10-15 hajó vár a műszaki mentésre..
Az időjárás kedvezőbbre fordult, ezért pénteken már nem kellett újabb vitorlázókat menteni a Balatonról, de várhatóan még eltart egy-két napig az előző éjszaka partra segítettek hajóinak megkeresése és partra vontatása.
Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta, hogy délutánra 30-40 kilométer/órára csökkent a szél sebessége a Balatonnál, és további enyhülés várható. Reggel óta nincs a vízirendészetnek tudomása bajba került emberekről, viszont sokan kértek segítséget az előző éjszaka elveszett hajóik megkereséséhez.
A vízirendészet járőrei a legtöbb felborult, homokpadra, nádasba sodródott, gazdátlan vitorlást Fonyód, Balatonfenyves, Balatonmáriafürdő környékén látták.
(MTI)
Emberi élet nincsen veszélyben, a 48 óráig tartó vitorlásverseny még zajlik
A verseny rendezői és a mentésben résztvevő szervezetek képviselői tartottak sajtótájékoztatón péntek reggel, Balatonfüreden a vitorlásversenyre lecsapott vihar és mentések kapcsán.
A hagyományok miatt nem szakították félbe a versenyt, mondták a szervezők, akik szerint a versenyzők tudatában vannak, annak, amit vállaltak. Az esti órákban, a széllel és esővel, nyugatról érkező markáns hidegfront miatt a vízi rendőrök és vízi mentők a viharos szélben bajba jutott vitorlásversenyzőket a Balatonon csütörtök este óta mentik: a tóban még péntek reggel is több tucatnyi zátonyra futott, felborult vagy nádasban rekedt vitorlás van.
Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata elmondta, bár nagy hatékonysággal tudták bevetni a Rupert gyorsasági mentőhajót, jelentős anyagi károk keletkeztek a hajóban, egy másik mentőhajó motorja pedig totálkáros lett.
Több mentést kérő versenyző nem tudta megmondani sem a hajójakoordinátáit, sem azt, hogy merre jár, így nagyon nehéz volt őket megtalálni a sötétben: ráadásul a hajók fénye, a parti fényekkel is keveredtek - mondta Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.
A pillanatnyi (folyamatosan frissülő) adatok szerint az 589 hajóból már 320 hajó beérkezett a célba.
A legerősebb szelet Balatonmáriafürdőn mérték éjfél körül, 79, 2 kilométert rögzített a mérőrendszer.
Egy ember sem tűnt el a vízben, komolyabb sérülés sem történt
Először este a Szigligeti-öbölben majd éjszaka a Balaton teljes területén viharos szél csapott le a mezőnyre, ami sok haváriát okozott - áll a kiadott közleményében. Szerencsére a verseny mellé rendelt mentőmotorosok, a vízirendőrség és a mentőszolgálat áldozatos munkájának, illetve a hajósok kitartásának és nem egyszer ötletességének köszönhetően személyi sérülés nem történt. Annak ellenére, hogy több vitorlás hajó jelenleg víz alatt van, és számos a nyílt vizen horgonyon, elhagyatva várja a mentést.
Sokan még versenyben vannak és közelednek a balatonfüredi cél felé.
Az estére felerősödő szél miatt éjszakába nyúlóan dolgoztak csütörtökön a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai. Az elsősorban a tó nyugati medencéjét érintő zord időjárási körülmények közepette. A 43. Kékszalag vitorlás verseny résztvevői közül 13 esetben 57 főt kellett partra vinniük a vízirendőröknek, akik 10 mentőegységgel vettek részt a személyi sérülés nélkül lezajlott munkálatokban. Az 588 elindult hajó jelentős része már befutott a célba, azonban a múlt éjszaka lezajlott mentés során vízen maradt hajók megkeresése és bevontatása még a mai napon is munkát ad a balatoni vízirendőröknek. A keresést rendőrségi helikopter is segíteni fogja - tudtuk meg a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság
Sajtószolgálatától.
A mentés közben egy vízimentő is megsérült
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata még pénteken reggel is folyamatosan mentette a Kékszalag vitorlásversenynek azokat a résztvevőit, akik a csütörtökön este érkezett vihar következtében bajba kerültek - tájékoztatott Tarr Mihály, a VMSZ szóvivője.
A péntek reggel hét órai, még nem végleges adatok szerint csak a VMSZ 68 hajóról 233 főt mentett le. Ezeken túl a vízirendészet és a rendezők motoros hajói is mentettek folyamatosan. A VMSZ információi szerint még ekkor is legalább 30 olyan hajó van, amely zátonyra, illetve nádasba futott, vagy elmerült.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata egyelőre csak az életmentéssel foglalkozik, majd ezek befejeztével lesznek végleges adatok. Az eszközök mentése, hajók kiemelése, biztonságos helyre vontatása majd csak ezt követően kezdődik.
A mentések közben egy vízimentő is megsérült, szerencsére "csak" könnyebben. A mentés közben komoly anyagi károkat szenvedtek az eszközeink is. Egy mentőhajónk motorja totálkáros lett, de a "Rupert" sürgősségi mentőhajóban is keletkeztek károk. Ezek felmérése folyamatban. A VMSZ egyébként hét saját hajóval, valamint a keszthelyi vízimentők egy hajójával és két - önkéntes, együttműködő - vitorlás egyesületi hajóval vett részt a mentési munkákban - tájékoztatott Tar Mihály.
Győrffy Árpád
Mentik a Kékszalag versenyzőit - az éjszakai sötétség és a viharos szél nehezíti a vízirendészet munkáját is
Több mint 30 embert mentettek ki eddig péntek éjszaka, a nyugatról érkező hidegfront kísérőjeként érkező viharos szél miatt - tájékoztatott Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.
Hajót és eszközt (értékeket) nem mentenek a rendészet munkatársai, akik jelenleg is teljes készültségben kizárólag az embereket mentik.
Bár fél egyig befutott az első 25 hajó, az éjszakai sötétség miatt nehéz a bajba jutottakat megtalálni: el kell nekik magyarázni, hogy egy vagy több horgonyt használjanak valamint minél jobban világítsák ki magukat és ha tehetik várjanak a szél csendesedésére. A mentés jelenleg is zajlik.
A beérkezők sorrendje egyelőre nem hivatalos, a mentésre koncentrálnak
Az első huszonöt hajó éjjel fél 1-ig célba ért. A Lisát a Principessa, majd a Szponzi követte, negyedikként pedig az Avatar ért célba.
Csütörtöki hírek
21:22-kor Litkey Farkas és csapata a Lisa nevű hajóval célba ért - ezzel Litkey tízszeres Kékszalag-nyertes lett.
A szigligeti öbölben a Lisa nevű hajó mintegy 2 kilométeres előnyre tett szert a Vodafone-Budacash-sel szemben, amely kénytelen volt lehúzni vitorlái jelentős részét. Farkyék ezt az előnyt őrzik, jelenleg már Szepezd előtt haladnak.
Zánkai helyzetjelentés: jön az északi szél. Zánkánál markánsan elkezdett fújni.
Sorra akadnak fenn a hajók a Csőben
Idén először nem kötelező betartani a hajózási útvonalat a Csőben. Ennek eredményeképpen a "bátrabbak" sorra akadnak fel a homokpadon. Eddig még mindenki leszabadult, de erősebb szélben lehetnek problémái - számol be a verseny hivatalos honlapja.
A szél kimondottan erős, délután már 30-35 csomó.
Tihanynál is negyedik a Capella
A Capella 70-es cirkáló már a tihanyi csőben, ezzel változatlanul az abszolút negyedik helyen áll. Mögötte hatalmas űr. Meghatározónak bizonyult, hogy kinek sikerült jól megszabadulni a Kenesénél fújó gyenge széles övezetből. A szél gyengül Tihanynál és Szemesnél is.
Elstartolt a 43. Kékszalag
A csütörtök reggeli 9 órás start forgatókönyv szerint indult, a felhők mellett "csupán", a szél kevesebb a Balatonnál. Az idei nyár egyik legforróbb napján, Európa egyik legnagyobb vízi-sport versenyén, 558 hajó vágott neki a légvonalban 145 kilométerestávnak: a versenyzők Balatonfüredről először Balatonkenesére, onnan Siófokra, majd a tihanyi szoroson át Keszthelyre vitorláznak, a befutó pedig ismét Balatonfüred előtt lesz: a verseny szombat reggel 9 óráig tart, a vitorlásoknak így 48 óra alatt kell teljesíteniük a távot.
Schmitt Pál köztársasági elnököt a sajtó képviselői eleinte nem találták a tavon, bő 2 órás „keresés” után találtunk rá, a Jókai hajófedélzetéről figyelte a startot és a futam elejét, sőt a fotósoknak (elnökien) integetett is, majd tovább hajózott.
A Kékszalagot először 1934-ben rendezték meg. A legtöbb elsőséggel Litkey Farkas büszkélkedhet, aki 2001 és 2009 között sorozatban kilencszer diadalmaskodott, s idén is az egyik fő esélyesnek számít. Az idei Kékszalag egyik fontos kérdése, hogy megdől-e a verseny gyorsasági rekordja, amelyet 1955-ben a Nemere II állított fel, amikor 10 óra 40 perc alatt teljesítette a távot.
A vitorlás eseményhez ezúttal is számos kiegészítő program kapcsolódik majd. A balatonfüredi mólónál keddtől vasárnapig vitorlás falu, borfalu és kézműves kiállítás, a rajt napján pedig műrepülő-bemutató várja a látogatókat.
A Kékszalag honlapja szerint az első hajó áthaladt a siófoki kapun - Rauschenbergerék továbbra is vezetnek.