Műalkotássá vált filléres emlékek

A Kárpáti Tamás műgyűjtő Hungarikonok, eurikonok című anyagából összeállított tárlatról röviden már írtunk a megnyitó alkalmából. A kiállítást akkor a nézők figyelmébe ajánló Szőcs Géza kulturális államtitkár a különleges alkotások létrejöttét egyikük példájával, Gerevich Aladár olimpián győztes kardjának műalkotássá, illetve annak részévé válásával magyarázta el.

Első lépésként a hétköznapi sporteszköz kultikus tárggyá vált az olimpiai győzelem kapcsán. Az államtitkár szerint már magában is nemzeti szimbólumként testesíti meg a mindenkit legyőző fényes, magyar kardot, az ősi magyar vitézséget. Madarassy István kardra épülő alkotása mindezt a tartalmat tovább emeli, amikor műtárgyként látható formában jeleníti meg, fogalmazott Szőcs Géza.

Az alkotások alapját képező személyes tárgyak többsége nem eleve ennyire kultikus, nem kötődik valamilyen különleges eseményhez, "csak" egy adott, sokak által ismert személyhez. A kiállítás egyik alkotása révén szintén érintett Bródy Jánossal szólva: híres emberek filléres emlékeit komponálták bele valamilyen egyedi alkotásba. Persze, nincs is szükség mindig világeseményre, hogy egy tárgy különös jelentőségre tegyen szert, sokaknak elég, ha maga az egykori tulajdonos vagy használó számukra különleges fontossággal bír.

Hiszen az adott személyhez kötődő nézőnek már ez is megad egy saját nyelvet, ami látványnak is pluszjelentést kölcsönöz. Mondhatnánk, a tárgyat felhasználó művésszel így már fél szavakból - vagy "fél képekből" - is megérthetik egymást.

A Vaszary-villában látható alkotások egy része valószínűleg hosszabb távon, a közvetlen tárgyi, személyi háttér ismerete nélkül is megőrzi majd értékeit, bátran nevezhetjük őket ma is műalkotásnak. De akadnak olyanok is, amiket eufemisztikusan szólva művészi útkeresésnek, nyelvi játéknak mondhatnánk. Ezek inkább csak jó poénok azoknak, akik az adott fél szavakból álló nyelvjárást ismerik.