Elhagyott autók - Kevesebb a bejelentés és a vita

Megyei körkép - Magyarországon a becslések szerint évente 30-40 ezer roncsautót adnak le a regisztrált bontókba, viszont legalább ennyi járművet visznek illegális bontóba is.

Munkatársainktól

Rothadó karosszéria, lyukas abroncsok, betört szélvédő; ezek általánosságban a roncsautók jellemzői. Tulajdonosaik sok esetben közterületen hagyják azokat, a pusztuló járművek nemcsak a környezeti kárt okoznak, de jelentősen rontják a településképet.

A megyeszékhelyen tavaly a közterület-felügyeleti csoport munkatársainak 28 alkalommal kellett intézkedniük roncsautók miatt. Réfi Ferencné csoportvezető hozzátette, ez azt jelenti, hogy ennyi esetben a felszólítás ellenére sem vitte el a közterületről járművét a tulajdonos. A korábbi évekhez képest egyébként kevesebb roncsautót lehet látni a város utcáin, azt gondolom, ez a szám a városban lévő járművekhez viszonyítva nem kiemelkedő - mondta.

A legtöbb roncsautóra a közterület-felügyelők a lakótelepeken bukkannak, tulajdonosaik hanyagság miatt nem viszik el a kocsijaikat. Megemlítette, hogy a helyi rendelet szerint az is "roncsautónak" számít, aminek műszaki érvényessége hatvan napnál régebben lejárt.

Balatonalmádinak fontos a településre látogatók miatt a rendezett városkép, ezért különösen figyelnek a roncsautókra. Abból a szempontból szerencsés helyzetben vannak, hogy a közterület-felügyelőknek az elmúlt három-négy évben nem volt ilyen esetük, nem kellett emiatt intézkedniük. A településfejlesztési és üzemeltetési osztályvezető érdeklődésünkre elmondta, hogy vagy a közterület-felügyelőik járőrözései során, vagy lakossági bejelentés alapján vizsgálnak meg egy-egy járművet az azonosítói alapján. Nyáron két lakossági bejelentés alapján is vizsgálódtak, de később kiderült, hogy a járművek forgalomban vannak, érvényes papírokkal rendelkeznek, csak éppen tulajdonosaik nem használták azokat hosszú időn keresztül - mondta Bogdán László.

Balatonfűzfőn az elmúlt két évben egy kivételével eltüntették a településképet rontó járműveket a közterületekről. Ticz Antal Attila közterület-felügyelő érdeklődésünkre elmondta, nem kellett egyetlen tulajdonost sem megbírságolni, a felszólításnak eleget tettek. A roncsautókkal kapcsolatos jogi szabályozás bonyolult, ráadásul, ha az önkormányzatnak kell elszállíttatni a járművet, akkor a szállítás, illetve a tárolás költségeit is nekik kell állniuk. Fűzfőn jelenleg egy autó tulajdonosával vannak problémák, több felszólítást is küldtek már neki.

 

Ajkán utoljára nyolc éve volt olyan eset, hogy el kellett szállíttatni egy lejárt műszakis gépkocsit közterületről, azóta nem  tudtuk meg dr. Jáger László címzetes főjegyzőtől. Az utóbbi években átlag kettővel nő az ilyen esetek miatti felszólítások száma, de a jegyző szerint elmondható, hogy a városban jogkövetőek a polgárok. Ugyanis tavaly 12 ilyen eset volt, abból tízet felszólításra elszállíttattak, a másik kettő esetben feljelentést követően vitték el a gépkocsikat a tulajdonosaik. Egyébként két felszólítást követően tesznek feljelentést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!