Gyűjtőszenvedély apáról fiúra - Aláírások világhírességektől és pápaiaktól

Latabár Kálmán, Tolnay Klári, Zenthe Ferenc voltak az elsők között, de szinte lehetetlen volna felsorolni a több száz aláírást, ami az évek alatt összegyűlt.

A Tömör családdal otthonukban találkoztam, egy szombat délelőtt. Szívélyesen invitáltak beljebb, majd az édesanya diszkréten visszahúzódott, átengedve a terepet a férfiaknak. A lakás legjobb helyén, a konyhában beszélgetünk, én ragaszkodtam a helyszínhez. Úgy vettem észre, a háziak itt oldottabbak. Nos, Tömöréknél elfogódottságról szó sincs. Elsőként az édesapa vall a nem mindennapi hobbiról, gyűjtőszenvedélyről. - Az első kis füzetet elvesztettem, és nagyon elkeseredtem. A fordulatot Farkas Berci jelentette, aki űrrepülését követően Pápára is ellátogatott. Újrakezdtem a gyűjtést, és folytattam hosszú éveken át. Nagy boldogság volt olyan emberekkel találkozni, kezet fogni velük, akikkel nem mindennap teheti ezt meg az ember. Kabos, Kibédi, Hofi, Czeizel Endre mellett közel négyszáz aláírást gyűjtöttem össze, kizárólag a Pápára látogató hírességektől. Nem mentem máshova gyűjteni, de itt minden eseményen ott voltam. Kertész Imrével a svéd király is, de én is kezet fogtam - mondja mosolyogva. -  Ezek felejthetetlen élmények voltak. De a világhírességek mellett a pápaiakat se felejtsük el, ők is szerepelnek aláírásukkal a gyűjteményben Rab Zsuzsától volt osztályfőnökömig, Szabó Sándorig. Ezt nem lehet megunni, örök emlék lesz, az unokák bármikor elővehetik, forgathatják. Persze voltak olyan esetek, ahol komoly biztonsági ellenőrzésen kellett átesni, hogy hozzájuthassak az aláíráshoz. Tőkés László szinte megközelíthetetlen volt, Gyurcsánytól pedig futás közben - három toll fogyott ki ezalatt - sikerült „begyűjteni” az autogramot - meséli a volt pápai futballista.

- A gyűjtés szenvedélyemmé vált, aztán, ahogy eljárt fölöttem az idő, a két fiamra, Attilára és Robira is átragadt ez a jó értelemben vett mánia, ők vitték tovább az apai örökséget - adja tovább a szót Tibor bácsi. Kisebbik fia, Róbert az első magyar űrhajós 1988-as látogatásához köti a szenvedély kezdetét. - Édesapával mentem el, és nem gondoltam, hogy ez lesz belőle - mosolyog, felidézve az élményt. - Nem az apai gyűjteményt folytattam, hanem egy egyedi tervezésű, bőrkötésű könyvet. Ezt egy híres pápai könyvkötő készítette. Attilával figyeljük a városi programokat, vagy ő hív, vagy én őt, és megyünk a rendezvényre. Ő a közös fotókat, én továbbra is az aláírásokat gyűjtöm. A könyv dr. Kovács Zoltán ajánlásával és aláírásával kezdődik, egyedi számozásúak az oldalak, minden pontosan, sablon alapján történik. Az utolsó oldalon tartalomjegyzék van, így bármelyik híres ember azonnal megkereshető. A hírességekhez néha tényleg nehéz közel férkőzni. Volt olyan eset, hogy le kellett fizetnem a testőröket - nevet Róbert.

- Amikor apu elkezdte a gyűjtést, én ámultam-bámultam - mondja Attila, a nagyobbik testvér. - Csodáltam azt a technikát, ahogyan a hírességeket megközelíti. Aztán, amikor az öcsém ezt folyatta, megirigyeltem. Végül is ezt mindenki csinálhatja. Aztán léptem egy bátrat, és úgy döntöttem, hogy én a közös fotókat „vállalom be”. Ez egy vállátölelést, egy kézfogást jelent, amit az öcsém rögzít. Élmény számomra az a néhány percnyi beszélgetés, a találkozás, az érintkezés. A legtöbben nagyon közvetlenek, és szívesen állnak be egy fotó erejéig. Azért itt is vannak kemény szituációk. Verebes József, a „Mágus” a Pápa-Győr meccsre jött, és csak annyit mondott: - Fiúk, majd a mérkőzés után! Igen ám, de az utolsó percben a győriek kaptak egy gólt, győzött a Pápa. Ezért aztán annyira ideges volt, hogy ha nem kérdezünk rá a hetvenedik születésnapjára készült pacalpörköltre, soha nem enyhül meg. Így viszont sikerült a fotó - idézi fel Attila nevetve a rázós esetet. -  Ebből a szempontból például Kulka János is nehéz eset. Kézdy Györgyöt, Scherer Pétert, Janicsák Vecát, Zoltán Erikát viszont kenyérre lehetett kenni. A sztárokra egy-másfél órát is kell várni, szélsőséges esetben (pl. Fluor Tomi) ez akár ötórányi türelmet is jelent.  L.L. Junior csak nekünk adott aláírást és fotót. Mindegyik fotóból három darab van, ha valamelyik megsérül, pótolni tudjam - mondja, aztán átsétálunk a nappaliba, ahol közös fotó készül a gyűjtőkről. 

- A művelődési központ dolgozói, a portástól a büfésen át, szinte mindenki segít nekünk, hogy közel férkőzhessünk a hírességekhez. Ha valaki ezt elkezdi, ebbe bele lehet őrülni. Ez olyan, mint a drog. Ha rászoktál a gyűjtésre, nincs az az akadály, ami eléd állhatna, hogy megszerezd, amit akarsz - foglalja össze Attila a lényeget. Eltelt a délelőtt, mennem kell. Már csak azért is, mert délután a Cigányprímást adják a művelődési központ színháztermében, Mikó Istvánnal és a többi nagyszerű színésszel. Attila és Robi pedig - mint már annyiszor - bevetésre indul. A könyvekben vannak még fotókra, aláírásra váró üres lapok, és mese nincs, a szenvedély nagy úr.