2023.11.17. 06:00
Robot embert öl: íme, a legelső robotgyilkosság
Bejárta a világsajtót a minap a hír, hogy egy robot doboznak nézett és megölt egy munkást. De nem ez az első eset.
Forrás: Shutterstock
A 40 éves férfi éppen a robot érzékelőinek működését ellenőrizte november 8-án a dél-gyeongsangi paprikaválogató üzemben a későbbre tervezett próbaüzem előtt. A robotgép feladata a paprikával teli dobozok felemelése és raklapokra helyezése volt. A tesztet már korábban tervezték, de a robot szenzorával kapcsolatos problémák miatt két nappal eltolták.
A munkás késő estig vizsgálta a robotot, amikor a robot összetévesztette egy doboz zöldséggel, megragadta, testét a szállítószalagnak lökte, összezúzta az arcát és a mellkasát. Áldozatát kórházba szállították, de később belehalt a sérüléseibe.
Idén márciusban egy másik, ötvenes éveiben járó dél-koreai férfi súlyos sérüléseket szenvedett, mert robot csapdájába esett egy autóalkatrészeket gyártó üzemben.
Egy fiatalember volt az első
A világ első, így számon tartott „robotgyilkossága" 1979 januárjában történt a Ford autógyárban, az amerikai Michigan államban.
1979. január 25-én a 25 éves Robert Williamst a Ford Motor Company öntőüzemében arra utasították, hogy ellenőrizze egy hatalmas polcegységen található alkatrészek számát. Az öntvények lekérésére használt ötemeletes gép ugyanis hamis értékeket adott.
A tragédia úgy történt, hogy míg Williams dolgozott, egy robotkar is működött: némán közeledett a fiatalemberhez, fejbe csapta, megölte és tovább dolgozott. Williams 30 percig holtan feküdt, mire az aggódó munkatársak megtalálták a holttestét.
Így lett ő az első ember a történelemben, akit robot ölt meg.
Tudni kell azonban, hogy a halála teljesen véletlen volt: egyszerűen nem védte semmi. Semmiféle riasztás nem értesítette a közeledő karról és semmilyen technológia nem tudta megváltoztatni a robot viselkedését ember jelenlétében. 1979-ben a mesterséges intelligencia nem volt elég kifinomult ahhoz, hogy bármit is tegyen az ilyen halálesetek megelőzéséért.
A vizsgálatok megállapították, hogy nem fordítottak kellő figyelmet a robot tervezésére. Williams családja tízmillió dolláros kártérítést kapott a Unit Handling Systemstől, a robotot tervező cégtől.
A következő robothalál valamivel több mint két évvel később következett be, Japánban, hasonló körülmények között: egy robotkar ismét nem érzékelt egy munkást, a 37 éves Kenji Uradát.
Ez nem a Mátrix világa
Évtizedekkel később a robotokkal vagy mesterséges intelligenciákkal kapcsolatos emberi halálesetek többségét leginkább az Uber és a Tesla autonóm autói okozták: az önvezető kocsik utasokat öltek meg, gyalogosokat ütöttek el. Sajnos, az ilyen balesetveszély a mai napig fennáll.
Fontos megjegyezni, hogy a felsorolt halálesetek egyikét sem a robot határozta el, hanem elővigyázatlanság, a véletlen hozta így.
Shimon Whiteson, az Oxfordi Egyetem számítástechnikai tanszékének docense, a Morpheus Labs vezető tudósa és társalapítója az aggodalmakat „antropomorf tévedésnek” nevezi. Whiteson szerint „téves, hogy egy emberszerű intelligenciával rendelkező rendszernek emberi vágyai legyenek, például túlélés, szabadság, méltóság. Egy rendszernek csak olyan vágyai lehetnek, amit megadunk neki.”
Ő abban lát fenyegetést, hogy szakadék tátong aközött, amit a programozó parancsol a gépnek és aközött, amit a programozó valójában meg akart tenni. Whiteson állítja, a nagyobb veszélyt a tudósok jelentik, akik olyan katonai robotokat terveznek, amelyek emberi döntés nélkül, autonóm módon képesek ölni más embereket. A mesterséges intelligencia és a robotika kutatói még 2016-ban nyílt levelet tettek közzé, amelyben az ilyen technológia világméretű betiltására szólítottak fel.
Digitália
- Nekünk csodás látvány, a csillagászoknak fontos megfigyelés az év eddigi legfényesebb üstököse
- Amikor a mesterséges intelligencia társunk valami többre vágyik
- Félnek a mesterséges intelligencia Nobel-díjat kapott atyjai, hogy a munkájuk túl messzire visz
- Egyre több 20-as, 30-as és 40-es éveiben járó ember lesz rákos
- A bolygóvédelmi műhold „szemeit” a Budapesti Műszaki Egyetemen kalibrálták