szavazásértékelés

2019.09.05. 10:08

Mindenkit máshogy érint az iskolakezdés

Országszerte több ezer gyermek indult a suliba szeptember 2-án, mi pedig arra kerestük a választ, változik-e ettől a világ.

Forrás: Shutterstock

Itt van az ősz, becsöngettek az iskolába. Vannak, akik örülnek ennek, vannak, akik nem. Utóbbiak persze leginkább a gyerekek.

Olvasóinkat sem hagyja hidegen a téma. Legutóbbi szavazásunk alkalmával azt szerettük volna tudni, hogyan érinti őket az iskolakezdés.

35 százalékuk arra szavazott, hogy szeptembertől nagyon is változik a világ: az iskolakezdés miatt például megint dugig lesznek a buszok.

Valóban, a nyári kényelmes utazás az üres buszokon túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.

" />

Olyanok is vannak, akiket különösebben nem mozgat meg a sulikezdés.

Olvasóink 23 százaléka amellett voksolt, hogy semmilyen változást nem érzékel szeptemberben, hiszen rég volt már, hogy az iskolapadot koptatta.

Őket követi azoknak a tábora, akik nagyon is megérzik a tanévkezdést. Kitalálhatjuk: leginkább a szülők. Egy-egy család számára akár negyvenezer forintba is kerülhet a beiskolázás.

21 százaléknyi szavazat érkezett arra a válaszlehetőségre, mely szerint fogy a szülők pénze. Elképesztő, mibe kerül a suli.

Végül, de nem utolsó sorban itt vannak azok, akik titkon vagy bevallottan, de örülnek, amint a naptárban szeptemberhez lapozhatunk.

" />

21 százalék voksolt amellett, hogy végre nem otthon punnyadnak a kölykök.

S hogy az ő világuk miben változik így, a tanévkezdést követően?

" />

Indul az iskola. Változik ettől a világ?

Persze. Megint dugig lesznek a buszok. 35%

Végre nem otthon punnyadnak a kölykök. 21%

Fogy a szülők pénze. Elképesztő, mibe kerül a suli. 21%

Az enyém már nem, rég koptattam az iskolapadot. 23%

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!