Gazdaság

2009.06.02. 02:28

Több millió kiló étel a rászorulóknak

Budapest - Az Európai Unió évente több száz millió eurót fordít arra az élelmiszersegély-programra, amellyel a legrászorulóbbakat támogatja intervenciós készletekből származó élelmiszerekkel.

Varga Ibolya

A segélyezési akció magyarországi koordinátora, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az idei program megvalósításának újabb szakaszába érkezett. Elkészültek termékeikkel azok a feldolgozóipari cégek, amelyeket korábban közbeszerzési eljárással választottak ki, és már megtörtént a mennyiségi és minőségi ellenőrzés is. 

Így május utolsó hetében öt segélyszervezet - a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Katolikus Karitász, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet - elkezdte szétosztani a termékeket, amivel a nyár közepére végeznek. 

Az élelmiszerek kiosztására évente kétszer kerül sor, a második negyedévben és az utolsóban. Ebben az évben ez lesz az első alkalom, amikor körülbelül egymillióan, köztük létminimum közelében élők, kisnyugdíjasok és hátrányos szociális helyzetű gyermekek élelmiszersegélyt kapnak. Most 6800 tonnát osztanak szét. 

Ebből a nagyobb mennyiséget a 2500 tonna liszt és az 1000 tonna száraztészta teszi ki, a maradék pedig cukor és hűtést nem igénylő dobozos tej, valamint egyéb gabonaalapú készítmény, mint például a háztartási keksz. Tejből egyelőre 378 ezer liter jut el azokhoz, akiknek a neve a rászorulóknak az önkormányzatok által összeállított listáján szerepel. Cukorból idén a tavalyi háromszorosát biztosítják a programra, mert az MVH-nak a termékek szociális hatékonyságáról készített felméréséből az derült ki, hogy ebből szívesen vinnének még többet az érintettek. Így kristálycukorból a kétszeri osztással mintegy 2-2,5 millió kilogramm kiszállítása várható. 

Az EU Élelmiszersegély Program jelenleg Magyarország legnagyobb élelmiszersegély-programja. Hazánk ebben a jótékonysági akcióban 2006 óta vesz részt. Idén közel hárommilliárd forintot fordíthatunk segélyezésére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!