Gazdaság

2010.09.09. 03:10

Segítenek a vállalkozóknak

Veszprém - Új fogyasztóvédelmi politikát ígért Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója a közelmúltban tartott szakmai fórumon.

Varga Ibolya

Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója augusztus közepe óta meglátogatja az összes regionális felügyelőséget, hogy tájékoztassa őket a fogyasztóvédelemben várható változásokról. Ennek megfelelően a veszprémi tanácskozáson is részt vettek a hatósági és a civil fogyasztóvédők, továbbá a rendezvénynek otthont adó Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagjai, vezetői is. 

- A hatóság központi szervezete azzal a céllal hívta életre ezeket a találkozókat, hogy a civil fogyasztóvédelmi és érdek-képviseleti szervezetek, valamint a hatóságnál dolgozó kollégák is meg tudják fogalmazni azokat az igényeket, amelyeket egy új, modern fogyasztóvédelmi törvény megalkotása, illetve az ágazati jogszabályok módosítása során figyelembe tudnak venni a jogalkotók - fejtette ki a főigazgató.   

- Emellett tovább szeretnénk erősíteni az együttműködést a civil fogyasztóvédelmi és érdekvédelmi szervezetekkel. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem látnánk szívesen az ügyfeleket a kirendeltségeken. Ennek egyik bizonyítéka, hogy augusztus elsejétől minden megyében megteremtették a hatósági ügyfélfogadás lehetőségét az összes munkanapon, eddig ugyanis csupán heti két-három napon fogadták a panaszosokat.

- Egy új fogyasztóvédelmi politikát követünk, amelynek lényege, hogy a kis- és középvállalkozások jogkövető magatartását megfelelő tájékoztatással segítsük -  fejtette ki a főigazgató. - Esetükben a jogsértés ugyanis alapvetően nem szándékosságból adódik, hanem azért, mert nem megfelelően ismerik a jogszabályokat. Természetesen a nagyobb vállalkozások súlyos jogszabálysértései ellen továbbra is hatékonyan fogunk fellépni.

Dr. Molnár Ferenc kamarai tanácsos emlékeztette arra a főigazgatót, hogy Veszprém megyében már évekkel ezelőtt ezt a gyakorlatot folytatta a fogyasztóvédelmi kirendeltség. A vállalkozókat a kamara honlapján téjékoztatták az ellenőrzési szempontokról, és pontosan közölték, hogy melyik jogszabály melyik pontja rögzíti az elvárást. Ugyancsak ebben a régióban kezdték el a bemutató ellenőrzéseket, melyeken a kereskedőket és a vendéglátókat először tájékoztató jelleggel ellenőrizték, és tanácsokat adtak az munka során feltárt hibák kijavításához.

Pintér István a megbeszélésen és azon kívül is megerősítette, hogy mivel korábban maga is megyei, majd regionális igazgató volt, hallott már a veszprémi gyakorlatról és korábban is ezt tartotta a követendő eljárásnak. Elmondta, hogy más területeken is a legjobban dolgozók közé sorolja a regionális kirendeltséget. Azt látták, hogy a fogyasztói tudatosság növelésében is élen járnak. A jövőben is szerveznek laboratóriumi bemutatókat, tájékoztató előadásokat a fogyasztóknak, sokszor a civil szervezetekkel együtt.

Elmondta azt is, hogy az oktatásban is helyet kap a fogyasztóvédelem az általános iskolától kezdve a középiskolán keresztül egészen a felsőoktatásig. Osztályfőnöki óra keretében javasolják rendszeresen feldolgozni a témát. A szakközépiskolákban tantárgy lehetne és a gimnáziumokban is lehetne helyet találni a  fogyasztóvédelemnek.

A felsőfokú képzés is megkezdődött, főiskolai szinten már tanították, egyetemi szinten október elsején kezdődik meg a képzés. Legkésőbb jövő tavaszra a kormány elé kerül egy, a kereskedelmi vállalkozók által igénybe vehető képzés tervezete. Ennek keretében 30, 60 és 90 napos kurzusokon lehet majd elsajátítani a megfelelő piaci magatartáshoz szükséges ismereteket. A képzések  kétoldalúan eredményesek lehetnek, egyrészt a fogyasztóvédelmi hatóságnak és a civil szervezeteknek képeznek szakembereket, másrészt növekedik a vásárlói tudatosság. Ez pedig mindenkinek az érdeke, hiszen mindenki fogyasztó valahol. Ráadásul a legjobb reklám az elégedett fogyasztó.

A főigazgató elmondta még, hogy  Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nemzetközi kapcsolatainak továbbfejlesztése és nemzetközi szintéren való részvételének növelése, valamint a szomszédos országokkal való fogyasztóvédelmi tárgyú együttműködés kiépítése érdekében, továbbá a jövő évben hazánk által ellátandó uniós elnökségi feladatokhoz is kapcsolódóan kiemelten fontos, hogy az NFH és regionális felügyelőségei együttműködési megállapodások megkötésével intézményesítsék a szomszédos országokkal való határ menti együttműködés kereteit és annak tartalmát.

A nemzetközi megállapodásokon túl hagyománya van annak, hogy együttműködnek más hatóságokkal és minél pontosabban megfogalmazzák, hogy az adott területen mit vizsgálnak. Az utóbbi időben a törvények változása miatt a hatáskörök is változtak, most arra törekednek, hogy egy új jogszabályban pontosan határozzák meg a fogyasztóvédelem feladatait, jogosultságait. Ennek elkészítéséhez a főigazgató kérte a tanácskozáson jelenlévőket, hogy fogalmazzák meg a javaslataikat. A  kormány már döntött arról, hogy az európai fogyasztóvédelmi központ a nemzeti hatósághoz kerül 2011. január 1-jétől. Ez feladat és felelősség is egyben. El kell gondolkodni azon, hogy a soros elnökség milyen hosszú távú folyamatok, nemzetközi együttműködések  elindítására kínál alkalmat.

Arról az elképzelésről is szólt a főigazgató, hogy fogyasztóbarát emblémát, illetve pozitív listát szeretnének bevezetni. Ehhez is szükség lesz törvénymódosításra, a remények szerint még az ősszel a parlament elé tudják vinni a témát. A fogyasztóbarát emblémát bizonyos kritériumoknak megfelelő vállalkozások kapnák meg, és az erről szóló elismerést üzletükben, a bejáratuknál,  akár a reklámjaikon is  elhelyezhetnék. Ezzel azt igazolnák, hogy náluk minden rendben van. A vállalkozások maguk kérhetnék, hogy ilyen emblémát kaphassanak az ellenőrzések után. 

A pozitív listára, melyet a hatóság honlapján jelenítenének meg, azok a vállalkozók kerülnének fel, amelyeknél az ellenőrzések során mindent rendben találnak a szakemberek. Így nem csupán a negatív lista lenne nyilvános, ugyanis tapasztalatok szerint ennek nincs elrettentő, visszatartó hatása.

Méltányosan, arányosan, igazságosan

A fogyasztóvédelmi hatóság következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy az ellenőrzések során ne a büntetés legyen a fő cél, hanem méltányosan, az elkövetett vétséggel arányosan és igazságosan járjanak el a felügyelők és a határozatokat megalkotó jogászok.

A vállalkozók maguk is tapasztalták, hogy ebben az évben, például a nyári Balaton-parti ellenőrzéseken már teljesen ebben a szellemben jártak el. Amit helyben ki lehetett javítani, megtették, és kevesebbszer büntettek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!