Ország-világ

2020.08.18. 10:40

Hallgat a baloldali színházi világ Gyurcsány Vidnyánszkyt ért fenyegetéséről

Érdemben nem reagáltak azok a baloldali színészek, rendezők Gyurcsány Ferenc Vidnyánszky Attila elleni durva fenyegetőzésére, akiket az Origo kérdezett meg erről. Egyedül Schilling Árpád mondta azt, hogy elítéli a DK elnökének szavait, de ő is enyhíteni, relativizálni próbálta azt, hogy a bukott miniszterelnök vagyonelkobzással fenyegette meg a Nemzeti Színház főigazgatóját, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnökét. A többiek kibúvókat kerestek a válasz alól, vagy egyáltalán nem is válaszoltak.

Még a radikális baloldaltól is szokatlan, a kommunista diktatúra időszakát felidéző módon fenyegette meg a bukott miniszterelnök, a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc az egyik legnagyobb magyar művészt, a Kossuth- és Mejerhold-díjas Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját. Azt írta a Facebookon: földönfutóvá teszi, minden értelemben.

Gyurcsány Ferenc kijelentésével kapcsolatban több baloldali, aktívan politizáló színészt és rendezőt is megkeresett az Origo, arra voltak kíváncsiak, hogyan értékelik a pártelnök szavait.

Fullajtár Andrea belezavarodott a magyarázkodásba

„Úristen, öntől hallok erről először” – így reagált a Vidnyánszky Attila földönfutóvá tételéről szóló Gyurcsány-mondatra vonatkozó kérdésre Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színésze, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) osztályvezető tanára. Nem sokkal később viszont váratlanul ellentmondott korábbi kijelentésének, amikor az SZFE által kiadott (üggyel kapcsolatos) állásfoglalásról beszélt (ebben az egyetem – felemás módon – elhatárolja magát Gyurcsány szavaitól – szerk.).

„Mit kell nekem ezzel kezdenem?”, „Milyen szakma?”, „Miért kellene nekem bármit kommentálnom?” – sorolta ingerülten a kérdéseket Fullajtár. Amikor az Origo munkatársa megjegyezte, hogy szeretné, ha – a szokásoknak megfelelően – ő kérdezhetne, a színésznő pedig válaszolna, azt mondta, ő nem közszereplő, ezért nem lehet őt csak úgy kérdezgetni. „Bocsánat, közszereplőtől lehet ilyet kérdezni, én színész vagyok és tanár” – mondta.

Fullajtár aktív baloldali közszereplő

Fullajtár Andrea azonban rosszul tudja: ő igenis közszereplő – mutat rá az Origo cikke, amely szerint azáltal vált azzá, hogy tüntetéseken szerepel és politikai műsorokban politikai véleményt mond. Erről nagyon egyértelmű alkotmánybírósági határozat van, amely így fogalmaz: „A közszereplésből fakadó közszereplői minőség lényegi ismérve ezért abban ragadható meg, hogy a konkrét helyzettől függően kiterjed minden olyan személyre, aki egy nyilvános közéleti vitában véleményformáló szerepben jelenik meg.”

Fullajtár Andrea korábban több baloldali megmozduláson is szónokolt. 2015-ben Új Magyar Köztársaságot! mottóval tartottak demonstrációt civil szervezetek és a baloldali pártok, amelynek az egyik műsorvezetője volt. „Bennem a CEU-s tüntetésen tört meg valami” – nyilatkozta tavaly júliusban a hvg-nek, szimpátiájáról biztosítva Soros György egyetemét. Ezek után nem meglepő, hogy beszédet mondott a tavaly decemberi Madách téri tüntetésen, ahol a színházi reformok miatt tiltakoztak a résztvevők. Július elején az ATV Egyenes Beszéd című műsorában pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása kapcsán „tetovált ökölnek” nevezte, vagyis verőemberekhez hasonlította a kormányzati kultúrpolitikát.

Majd amikor az újságíró azt válaszolta, hogy ez telefonos interjú, akkor Fullajtár Andrea emelt hangon ezt felelte: „Nem, a telefonos interjú is egyeztetve van arról, hogy kérdezni szeretne tőlem, én beleegyezésemet adom, és válaszolok.”

Majd, miután világossá tette, hogy nem szeretne kérdésekre válaszolni, hozzáfűzte: „Ha erre azt írja, hogy nem voltam hajlandó nyilatkozni, az szimpla hazugság.”

Majd hozzátette: csak és kizárólag előzetesen egyeztetett időpontban hajlandó nyilatkozni az Origónak.

A beszélgetés végén végül annyit mondott: „abszolút” elhatárolódik Gyurcsány szavaitól. Majd miután letette a telefont, még visszahívta az újságírót, hogy megkérdezze, egészen pontosan hogy is hívják az interjú készítőjét.

Nagy Ervin „távol tartja magát” a politikától

Nagy Ervin az Origo megkeresésére mindössze annyit mondott, hogy távol tartja magát a politikától, ezért nem nyilatkozik bővebben Gyurcsány Ferenc kijelentéseiről.

Ehhez a „távoltartáshoz” hozzá kell tenni, hogy tavaly decemberben például minősíthetetlenül gyalázta Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét a színházi törvény kapcsán.

„Szomorú dolog ez. Nagy Ervin a kultúra védelmére hivatkozva képződményezik, pöcegödrözik és mocsoládézik. Azt is mondja, hogy a politika ellen is használhatják majd a »kreatív energiáikat«. Amit bemutatott, az nem kultúra, és nem is kreativitás, hanem szimpla útszéli stílus. Ezt az ellenzéki provokátoroktól megszoktuk, de a művészektől nem ezt reméljük, bármit is gondoljanak az ország dolgairól”

- így reagált akkor Nagy Ervin politikától kevésbé távolságtartó szavaira Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a baloldali színésznek inkább a színházát érintő szexuális zaklatásokkal kapcsolatban kellett volna ilyen „veretes véleményt” mondania.

Schilling Árpád relativizálja Gyurcsány szavait

Schilling Árpád, aki az utóbbi években Franciaországban él, erősen relativizálta Gyurcsány Ferenc szavait. Azt állította ugyanis, hogy „Gyurcsány Ferenc kijelentése épp azt a bosszúpolitizálást jeleníti meg, amelyre Vidnyánszky Attila ragadtatta magát, amikor azt mondta 2010-ben: most felénk leng az inga. Az ilyen beszédet rendkívül károsnak tartom és elutasítom. A hatalom bunkósbotként való használata elfogadhatatlan, bárki teszi is ezt bármilyen pozícióból”.

Schilling egyébként pontatlanul, teljesen félreértelmezve idézte Vidnyánszky Attila szavait. A Magyar Teátrumi Társaság elnökeként a 2010-es választás után egy évvel szó szerint a következőt mondta: „Túlságosan hosszú ideig volt elnyomva az egyik oldal, illetve aránytalanul kivételezett helyzetben volt a másik. Érthető, hogy nehéz lemondani a privilégiumokról a másik javára. Az inga átleng a másik irányba – most ezt éljük meg. Természetesen én úgy gondolom, hogy érdemes volna megmaradni a szakmaiság talaján, de ehhez a másik oldalnak is partnernek kellene lennie.”

Vagyis egyértelmű:

szó sem volt arról, hogy Vidnyánszky Attila a hatalmat bunkósbotként akarta volna használni, hanem pont az ellen emelte fel a szavát, hogy a baloldali színházi világ ezt tette korábban.

Ráadásul még a – valójában el sem hangzott – gondolat sem állítható párba azzal, hogy egy politikus azzal fenyegetőzik, ha hatalomra jut, földönfutóvá teszi a neki nem tetsző művészeket.

Schilling még azt is hozzátette, hogy „Gyurcsánynak sajnos helye van a közéletben, hiszen Kocsis Máténak sem kellett távoznia, miután »zaklatószínháznak« nevezte a Katona József Színházat, amivel épp az volt a szándéka, mint Gyurcsány Ferencnek: a félelemkeltés. Az ilyen politikusoknak nem volna helye a közéletben, de ott vannak”. Vagyis egy újabb hasonlattal relativizálta Gyurcsány döbbenetes mondatait: Schilling szerint a szexuális zaklatási ügybe mélyen belesüllyedt Katona József Színházat zaklatószínháznak nevezni ugyanaz, mint valakit vagyonelkobzással fenyegetni.

Jordán Tamás: ez az a kérdés, amelyre egyáltalán nem akarok válaszolni

Az Origo elérte Jordán Tamást, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatóját, a Nemzeti Színház korábbi főigazgatóját, aki Nagy Ervinhez hasonlóan nem volt hajlandó válaszolni a kérdésekre. „Ez az a kérdés, amelyre egyáltalán nem akarok válaszolni” – mondta, hozzátéve, hogy korábbi (Vidnyánszky Attilát támadó) posztjában mindent elmondott „az egész témáról”. „Gyurcsányról nem tudok véleményt mondani” – tette hozzá.

A hírportál kereste a Nemzetközi Színházi Intézetet és annak magyar tagozatát, de cikkük megjelenéséig nem reagáltak megkeresésükre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában