Schirilla György idén szilveszterkor is megmártózott a Malom-tó vizében

- Évek óta ígérem, hogy megjelenik a könyvem, de most már tényleg a célegyenesben van a kiadás, tavasszal várható. Közben egy versesköteten is dolgozom – árulta el Schirilla György, akinek régóta minden gondolata a könyv körül forgott, képes volt még vonaton utazva is jegyzetelni a cél érdekében. Most a kiadás körüli teendők kötik le az idejét, de a sportra mindig szakít napi néhány órát.

- Ma már korábban kelek, mint régebben, fél hatkor már fenn vagyok, jéghideg vízben zuhanyozom, iszom egy kávét, ez nem maradhat el, akkor is, ha nem is egészséges. Aztán szervezem a könyv kiadását, a promóció nagyon fontos ma. A hét öt napján futok, ezt mindenkinek ajánlom. Tegnapelőtt a Pilisben a Vörös-kőre futottam fel az emelkedőn, az oda-vissza 16 kilométer. Holnap újra megteszem ezt a távot, és úszom egyet a Dunában, valamint focizok a fiammal, ez mind belefér a napba – mondja Schirilla, aki Tapolcára is fiával érkezett. Az pedig nem volt kérdés, hogy megfürdik-e a Malom-tóban, hiszen annak 18 fokos vize, mint mindig mondja, meleg számára.

- Egy téli fürdésnél legfeljebb az jelentene akadályt, ha nagyon zajlana a Duna, nem lenne szabad vízfelület. Húsz éve nem mondtam volna ilyet, akkor gondolkodás nélkül bementem a vízbe, akármilyen jeges volt is. Ma már legfeljebb szórványos zajlásnál mennék be, mert mostanra megváltoztam, bölcsebb lettem, 57 éves vagyok. De ide, Tapolcára mindig jövök nagyon szeretem a várost. Elszomorít Szalay Gyöngyi halála, ismertük egymást, itt, a fürdéseken mindig találkoztunk, egymás hogyléte felől érdeklődtünk, tiszteltem őt. Gyöngyi benne volt a városi vérkeringésben, nagyon megrendültem a halála hallatán – mondja a sportember szomorúan. Úgy véli, az ilyen esetek is rádöbbentik az embert a mulandóságra és arra, hogy oda kell figyelnünk magunkra és egymásra.

- Az életem sokat változott az eltelt évek alatt, többet futok, mint fiatalabb koromban és jobban odafigyelek magamra. Megpróbálom megtartani az egyensúlyt a család és a munka között. Rájöttem ugyanis, hogy milyen fontos számomra a családom. Sajnos sokan halnak meg körülöttem, ezért mindennap hálát adok az Istennek, hogy élek. Azt gondolom, én nem leszek halhatatlan. Amikor elmegyek egy Petőfi-szobor mellett, ránézek, róla ma is tudjuk, hogy ki volt, rólam nem fogják tudni az utánam jövők. De jó a kedvem, vidám vagyok. Törődnünk kell egymással, nem szabad elmennünk egy szerencsétlen ember mellett érzéketlenül. Nagy érték a jóság, a megbocsátás, a jóindulat – teszi hozzá. Schirilla szerint gyermekei közül valószínűleg egyik sem fog úszni majd a jeges Dunában, de úgy véli, ez nem baj, szeretik a sportot, mozognak mindannyian a családban.