hirdetés

2018.05.29. 20:54

Megyekártya-kedvezménnyel kapcsolódhat ki a család az élményparkban

A nyár a változatos programkavalkádjával számos lehetőséget kínál a szórakozásra.

Napló-rendezvény

A Sobri Jóska Kalandparkban fél áron vehetik igénybe a szolgáltatásokat a megyekártyával rendelkezők Fotó: Sobri Jóska Élménypark

Hűséges előfizetőink számára a korábbi évekhez hasonlóan ismét lesznek megyekártyás napi rendezvények, hogy jelentős engedményekkel jussanak kikapcsolódáshoz.

Idén a Sobri Jóska Kalandparkban a megannyi élménnyel teli szórakozást fél áron vehetik igénybe a megyekártyával rendelkezők június 3-án.

A kislődi élménypark több mint 30 hektárnyi területen, festői szépségű környezetben kínál változatos kikapcsolódást gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A rendezvény napján a Sobri-karszalagot maximum öt fő 50 százalékos árengedménnyel vásárolhatja meg megyekártya felmutatása ellenében. Ötéves kor felett 5000 forint helyett 2500 forint, míg ötéves kor alatt 3000 forint helyett 1500 forint kifizetésével az alábbi szolgáltatásokra, játékokra, sportlétesítmények használatára lesznek jogosultak a kedvezményezettek. Az ország egyik legizgalmasabb drótkötélpályáját mindenki életkorának, erőnlétének és bátorságának leginkább megfelelő szinten, akár már óvodáskortól kipróbálhatja (maximum három órán át).

Megtapasztalhatják, hogy milyen a vízi élménypark, a Nautic Jet hajócsúszda, a vízi akadálypálya, vízi dodzsem, vízi gömb és a tutajok. A taktikai izgalmakat keresők az FBI-akadémián is jeleskedhetnek, míg a kalandozni vágyók a Hámori várban középkori játékok segítségével visz-szautazhatnak az időben. A kedvezményre jogosultak kipróbálhatják az ejtőgépet, hófánkpályát, elektromos gyermekautókat, gokartpályát, lézerharcot, 3D-karikát, ugrálóasztalt, bungee trambulint, mászófalat, illetve felmehetnek az erdő legmagasabb fájára.

A Sobri Jóska Kalandparkban fél áron vehetik igénybe a szolgáltatásokat a megyekártyával rendelkezők Fotó: Sobri Jóska Élménypark

Továbbá rendelkezésükre állhat a kisvasút, űrkarika, játszóvár, Rotundo (körhinta, 4 éves korig), légvár, játszótér, sportpálya (foci- és röplabdapálya), erdei pihenőhely, állatsimogató, tűzrakó hely, a Hámori strand, illetve egy egyszeri csúszás a bobpályán. A többi szolgáltatás külön térítés ellenében vehető igénybe. A nagy kedvenc az ezer méter hosszú óriás csúszópálya, a megazipline. Különlegessége, hogy 120 méternyi szintkülönbséget „repülhetnek” át az adrenalinra vágyók a tó felett, akár 80 kilométeres sebességgel. A mutatvány a földközeli repülés élményével ajándékozza meg az extremitást kedvelőket. A tiszta levegőn sportolhat, játszhat, pihenhet felnőtt és gyermek egyaránt a játékoknak, az ügyességi és szórakoztató eszközöknek köszönhetően.

A komplexumot 2007-ben álmodta meg a Jáger család. Az ügyvezető igazgató, Jáger Balázs elmondta, olyan élményparkra vágytak, ahol ők is jól érezhetik magukat, minőségi szolgáltatást és élménydús kikapcsolódást kínálva vendégeiknek. Kiemelt figyelmet fordítanak a fejlesztésre, új játékok beszerzésére. Jelenleg közel ötven eszköz áll rendelkezésre. Családi ötletbörzéket tartanak és figyelik a nemzetközi újdonságokat, hogy tudják, mi az, amire náluk is szükség lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában