Várkesző egyfajta furcsa otthonosságérzetet áraszt

Akinek a vérébe beleivódott a vidéki lelkület, nem tud úgy átsétálni Várkeszőn, hogy ne fogná el egyfajta furcsa otthonosságérzet a takarosan felújított parasztházak, az ódon iskolaépület, a templom vagy a népmesékből is ismert kerekes kút láttán. Ebből egyébként jó pár található a faluban, és év végéig mindet fel akarják újítani, árulta el Ferencz Dezső, Várkesző polgármestere.

Mint mondta, a kistelepülés mai arculatának kialakításában fontos szerepet játszottak a földrajzi adottságok. A falu határa megyehatár is egyben, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megye között. „Azon a tájon, ahol messze belátható a vidék, mivel jellegzetes kisalföldi táj, végtelen síkság tárul az arra látogató elé” – írta könyvében H. Szabó Lajos helytörténész.

A természet viszont még ennél is többet adott Várkeszőnek: a falutól néhány száz méterre a vidéket átszeli a Rába folyó. A terület annyira kedvelt a helyiek körében, hogy még egy üdülőtelepet is létrehoztak a folyóparton, és egy régi csárda is található a közelben, melyet szeretne felújítani és ismét kinyitni a tulajdonos. Ez azonban semmit nem vesz el a vidéki jellegből, hanem – ha lehet – még izgalmasabbá is teszi. Szó sincs ugyanis megkopott betonrengetegről, az egymás mellett sűrűn elhelyezkedő nyaralók a takaros, folyóra néző teraszaikkal, a gondozott, dús növényzetű előkertjeikkel, és egyáltalán az épületstílusukkal a semmihez nem fogható retró hangulatot idézik elénk. Azokat a sokat emlegetett ’70-es, ’80-as éveket, amikor a mai nagyszülők, szülők szerint bizony jó volt gyereknek lenni. Hinta és tűzrakóhely is található a szabad strandon, a nyaralóktól pedig tényleg csak néhány lépés a vadregényes, erdővel szegélyezett folyópart, ami egy nyári szünidejét töltő gyermeknek maga lehet a paradicsom.

Ezzel azonban el is érkeztünk a vidéki kistelepüléseket leginkább fenyegető jelenséghez, az elöregedéshez. Várkesző állandó lakossága ugyanis jelenleg mintegy 140 fő, és a helyiek több mint fele nyugdíjas. A polgármester hozzátette, az utóbbi időszakban mintha kedvezőbb tendencia lenne kialakulóban, hiszen tavaly több ház is elkelt a faluban, és fiatal, gyermekes családok költöztek Várkeszőre.

A vidék megtartó erejét növelik azzal is, hogy támogatják a faluban letelepedőket, emellett a tervezik ipartelep létesítését, ami helyben biztosítana munkát. Ez sokaknak vonzó lenne, annak ellenére is, hogy Várkeszőn jelenleg nem beszélhetünk munkanélküliségről. Akik ugyanis korábban nem találtak állást, most közfoglalkoztatottként dolgoznak a faluban. Emellett, ahogy Ferencz Dezső is mondta, aki el akar helyezkedni, annak adott a lehetőség, hiszen rendszeres a buszközlekedés Tétre, illetve Győrbe.

A közösségi programokkal és a különböző fejlesztésekkel is igyekeznek minden korosztály számára vonzóvá tenni a települést. Azonban a kistelepülések esetében pályázni sem olyan könnyű, hiszen sokszor a kiírás alapján olyan mértékű önerőt kellene előteremteni, amire nincs lehetőség. Ennek ellenére évről évre szemmel látható a beruházások nyoma: többek között játszóteret alakítottak ki, felújították az önkormányzat épületét és térkövezték az udvart, rendbe tették a ravatalozót, a temetői utakat, a világháborús emlékművet és a buszfordulót. A környező községekkel – Marcaltővel, Egyházaskeszővel és Malomsokkal – összefogva sikeres pályázatot nyújtottak be a külterületi utak rendbetétele, emellett Várkesző közterületein térfigyelő kamerákat helyeztek el a közbiztonság növelésére (melyre korábban sem volt panasz) és az illegális hulladéklerakás visszaszorítására. Utóbbi főleg a Rába partját érintette, azonban – a kameráknak hála – már ez sem okoz számottevő problémát.

A polgármester elmondta, folyamatosan keresik a fejlesztési terveik megvalósítási lehetőségeit. Időszerű lenne már az önkormányzat épületének tetőcseréje, a templom felújítása, emellett a helyiek nagy álma válna valóra, ha ki tudnának alakítani egy tájházat.

Noha a kis falu kicsi költségvetéssel gazdálkodik, a településkép nagyon igényes, rendezett – ez a közfoglalkoztatottak munkájának is köszönhető. Az utóbbi időben jelentős összeget, közel 800 ezer forintot fordítottak növények, főként fák telepítésére, szebbé téve ezáltal a közterületeket. Ezt pedig nemcsak a helyiek és a környező településeken élők figyelmét keltette fel, hiszen az elmúlt években számos elismerést zsebelt be a falu. Várkesző 2018-ban kiváló minősítést szerzett A tiszta és virágos Veszprém megyéért elnevezésű közterület-szépítési versenyen, továbbá a Virágos Magyarország nevű környezetszépítő versenyen a Magyar Turisztikai Ügynökség az Év települése-díjjal jutalmazta a falut. Utóbbi különösen nagy érdem, hiszen amellett, hogy egy országos verseny díjazottja lehetett Várkesző, számos jóval nagyobb település mellett szerepelt eredményesen a megmérettetésen a kisközség.

Ferencz Dezső, aki már gyermekkora óta Várkeszőn él, szívesen emlékszik vissza azokra az időkre, amikor még többedmagával koptatta az általános iskola alsó tagozatának padjait. Az intézmény azóta már bezárt, a gyermekek a környező településekre járnak óvodába és iskolába. Mint mondta, idővel talán a gyermeklétszám is változni fog, hiszen sokakat magával ragad a vidék csendje, a Rába közelsége. Az állandó lakosság mellett ugyanis sok külföldi vett itt nyaralót, svájci, német és amerikai családok, de az elszármazottak közül is sokan visszatértek felújítani, gondozni a szülői házat.

Méltán adódik a kérdés, mi hoz ide ennyi messziről jött embert, és mi tart itt valakit? – Hogy mit szeretek a faluban? Ezt megmondani végképp nem tudja az ember – kezdte a 93 éves Lendvai Jenő, aki sofőrként szinte mindenhol járt már az országban, azonban bizton állítja, soha még csak meg sem fordult a fejében, hogy elköltözzön Várkeszőről. Pedig lett volna rá lehetősége, főleg ’56-ban, amikor négy éve házas volt, és egy kisgyermek édesapja. Mégis itt maradt.

– A többi gyerekkel mindig jól megvoltunk, szerettük egymást. Fel sem vettük, amikor kaptunk egy-két pofont, ha bakugrást játszottunk a katekiz­mus olvasása helyett. Szerettem az ifjúságom és szerettem a sportot, ahol előbb játékos, majd vezető lettem, de ugyanígy szerettem a búcsúkat és a bálokat is – emlékezett vissza.

A hamarosan 92. születésnapját ünneplő Károlyi Sándornéval, lánykori nevén Berta Erzsébettel azonban megesett, hogy messzire vitte az élet Várkeszőről. 1946-ban, a háborút követően Ausztriába ment a férje után, ahonnan 1949-ben Brazíliába vezetett az útjuk. Nyolc évet éltek Dél-Amerikában, majd Romániába, Temesvárra költöztek mintegy harminc esztendőre. A szíve idővel mégis visszahúzta Várkeszőre. – Egyre csak hazakívánkoztam. Szeretek itt élni, és szeretem a régi emlékeket, az itt töltött gyermekkort – mondta Erzsébet, aki annak ellenére is ragaszkodik Várkeszőhöz, hogy már nincs senkije a faluban, a gyermekei pedig Kanadában élnek. Hogy miért marad mégis? Egyszerűen azért, mert jó itt. És talán nem is kell ennél több.