Egyedül a végtelen égbolton

2019.11.28. 14:00

Kositzky Attila: A vadászpilóta mindkét végén égeti a gyertyát

Egy másodperc alatt jó döntést kell hozni, különben az ember meghal, aki mindkét végén égeti élete gyertyáját, mondta a vadászpilótákról Kositzky Attila nyugállományú repülő altábornagy, aki Egyedül a végtelen égbolton címmel beszélt izgalmas élményeiről a Balatonfüredi Szent Benedek Középiskola és Kollégium és az Arácsért Alapítvány szervezésében, az Arácsi Népházban nemrég.

Kovács Erika

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotó: Nagy Lajos/Napló

- Voltak csiklandós dolgok, de a gép mindig hazahozott. Összesen 43 évig repültem, 38 évig a vadászpilóták kenyerét ettem. 28-féle géppel, 6665 felszállással 3369 órát töltöttem a levegőben. 15 ejtőernyős ugrásból kilencszer a Balaton hullámai fogadtak, füredi lakásomban múzeumot rendeztem be – ütötte meg az alaphangot Kositzky Attila, majd így folytatta: felszállás után 100 másodperc múlva 10 ezer méteres magasságon van, plusz 55 Celsius-fok hőmérsékleten, és 18 kilométeres magasságon egy másodperc alatt 600 métert tesz meg.

Egy másodperc alatt jó döntést kell hozni, különben az ember meghal – mondta a vadászpilótákról Kositzky Attila nyugállományú repülő altábornagy Fotó: Nagy Lajos/Napló

A nyugállományú repülő altábornagy felidézte: '39 márciusában kilenc légi győzelmet értek el a magyarok, veszteség nélkül, a „titkos” légierő kitűnő pilótákkal működött. Aztán 1940 nyarán a világon először történt meg, hogy lelőttek egy polgári gépet, a szovjetek közrefogták egy finn légitársaság járatát, ami a Balti-tengerbe zuhant. 1944 decemberében Chicagóban 52 ország megalkotta a város nevét viselő egyezményt, miszerint békeidőben a szerződő országok légterében garantálják a biztonságot, és az egyezmény szerint a repülési szabályokat megsértő pilótát a vadászgépnek üldöznie kell. Magyarország 1969 októberében írta alá a chicagói egyezményt, ami máig érvényes.

Pilótáink háromhavonta a balti államokba is kitelepülnek, illetve oda, ahol nincs légierő. A légi szabálysértőkről az előadó kifejtette, ők nem veszik fel a földi irányítással a kapcsolatot, vagy nem hajtják végre az utasításokat, és ilyenkor indulnak a készültségi vadászpilóták, mert nem lehet tudni, hogy az összeköttetés miért szakadt meg. A magyar légtér napjainkban „őrült szabásmintaként” néz ki, egy óra alatt 50-60 gép van felettünk. A földi irányításnak kézben kell tartani mindezt, ami összetett és felelősségteljes munka. Adott esetben az egyik vadászpilóta oldalról közelíti meg a gépet, mert a pilóta ott ül. Ezalatt a vadászpilóta kísérője hátul figyel, akit nem lát sem a pilóta, sem az utasok. Ha a vadászpilóták tűzparancsot kapnak, akkor a hátsó lő, mert ő a végrehajtó.

Az altábornagy a megtörtént esetekről felidézte, lelőtt az izraeli légierő egy líbiai utasszállítót, aminek Kairóba kellett volna mennie, de homokvihar miatt eltért az útvonaltól, és megközelítette az izraeli atomközpontot, így tűzparancsra lelőtték. Aztán a szovjetek 269 emberrel a fedélzeten egy koreai légitársaság gépét lőtték le, ami 3500 kilométerre eltért a céltól. – Békeidőben nagyon furcsa dolgok történhetnek, és a vadászpilótákra nagy szükség van – állította Kositzky Attila.

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Kérdéseinkre elmondta, hiányzik neki a repülés, és nyugállományba vonulása után két-három évig amerikai kisgépekkel még repült, de felesége megkérdezte tőle: „Kell ez neked?” Erre végleg abbahagyta.

A repülésről szokott álmodni, de olyan dolgokat, amik soha nem történtek meg vele. Legemlékezetesebb élménye ahhoz fűződik, amikor eltévedt Mezőkövesd felett, de kapcsolatba lépett az irányítással. A polgári repülést biztonságosnak tartja. Az altábornagy ötödik könyvét írja, előadásaival járja az országot. Lakóhelyén, ahová csak lehet, gyalog megy, így is őrzi kondícióját.

– Azzal ijesztgetem a családomat, hogy túl akarok élni mindenkit, mondta a legendás vadászpilóta a rá jellemző jó kedéllyel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában