Áldd meg az állatokat és az embereket!

Április 23.

Zsákutcában élünk. Ez lehetne szimbolikus is, de nem az. Így alakult történelmileg, ahogy a falu lassacskán elnyerte mai formáját. Így aztán nincs az a nagy lökdösődés, pontosan annyi inger ér, amennyire feltétlenül szükségem van. Néha persze bevillan, hogy de jó lenne valahová menni, úgy értem, jó hosszan, le, délnek mondjuk, egészen a tengerig, mint néha az előző világban, a járvány előtti életben. De többnyire akkoriban is a helyben utazás mestere voltam, így aztán ennek az apró vágyakozásnak a gyors leküzdése nem okoz különösebb gondot. Mindennek oka van, semmi sincs véletlenül, sőt maga a véletlen sem létezik. Cserébe viszont kifinomult a szaglásom, megerősödött vagy mi. Legalábbis a tavasz szokásos, mámorító illatai közé újak vegyülnek, intenzíven, már-már tolakodóan, de tagadhatatlanul jólesően. Különösen esténként érzem az orgonáéba vegyülve valami ciprusfélék támadását, tisztára mint Dél-Dalmáciában, balzsamos alkonyokon, amikor pöfögve elindulnak a halászok a nyílt víz felé és ehhez társul a kabócák kórusa, hogy teljes legyen a dél géniuszának tündöklése. Kissé szokatlan ideje ez a koncertezésnek, mert az odáig rendben van, hogy néhány éve felbukkantak itt is, de még csak április van, ez a hangzavar pedig a nyár egyik alkotó eleme.

A gólyák megérkezésével még jobban felpezsdült a kertben az unalmasnak eddig sem mondható élet. Terepszemle, fészekellenőrzés, elvonulás, reménység szerint párzás céljából, aztán nagy körözések és kölcsönös, örömteli üdvözlések, vad kelepeléssel. Fenséges látvány, ahogyan ezek a hatalmas madarak kiterjesztett szárnyakkal vitorláznak látszólag alig valamivel a kék ég alatt, hogy aztán előrenyújtott lábakkal fékezzenek a villanyoszlop előtt, mint valami rajzfilmfigurák. A tavalyi nyár egyik legszebb napja az volt, amelyen megjelentek a madártani egyesület és az elektromos művek szakemberei, hogy meggyűrűzzék a rekord­számú szaporulatot. Csudás egy délelőtt volt, a Nap sütötte sorainkat és azok a kis (nem is olyan kicsi) gólyafiak szépen feküdtek egymás mellett egy dobozban és pihegve, türelmesen vártak a sorukra, hogy aztán az emelőkosaras kocsiban visszaliftezzenek a fészkükbe, hogy az összeverődött emberek tapsolhassanak nekik is és a magasból vidáman integető gyűrűzőknek is.

Április 24.

A kert állandósult madárvilágához tartozik az eddigi megfigyelések szerint még egy fácánkakas, két gerlepár, egy vércse, gyaníthatóan kék, több tucat szemérmes és szerelmes énekesmadár, akik reggeltől estig fújják a dalaikat, valamint egy dolmányos varjú, utóbbi alighanem látta még Kossuthot is, de Horthyt mindenképp. Állandó fellépő továbbá Merész, Feri szomszédék gyönyörű fekete tyúkja, akinek a feneke táján gyöngysorszerű csillogó mintázat fedezhető fel, mint egy mérai népviseleten és gyakorlatilag egész nap nálunk tartózkodik, csak aludni jár haza. Rendkívül segítőkész, különösen a gyomlálásból veszi ki a részét, a nevét pedig onnan kapta, hogy az ördögtől sem fél, de tőlünk biztos nem, ott szeret leginkább kotorászni, ahol mi szöszmötölünk.

Lakik itt még egy sikló, úgy másfél méteres, nyugati irányból közlekedik kelet felé, mindig ugyanabban a sávban és ugyanott távozik, valamint megszámlálhatatlan gyíkocska. Velük ügyesen lehet gyűjtögetni a karmapontokat, amennyiben résen van az ember, tekintve, hogy egy vödör aljáról képtelenek egyedül kiszabadulni, a segítségért rendkívül hálásak, hosszan engedik magukat simogatni, mielőtt eltávoznának napozni. Az ideszokott macskák száma momentán három. Egy szürke, gyaníthatóan Fóka 23 mintájú sziámi felmenővel, egy cirmos és egy vörös, na, ha minden jól megy, tőle lesz a szaporulat, legalábbis néha cérnavékony hangok szüremlenek a padlás irányából, mindenesetre kíváncsian várjuk a fejleményeket, álláspontunk szerint jó gazdát keresgélni a kölyköknek még mindig kellemesebb elfoglaltság, mint egy nyesttel, vagy egy pelével hadakozni.

Április 28.

Két ember a faluból kivezető úton. Tempósan sétálnak minden délután, aztán meg vissza. Fegyelmezett városi karanténlakók. Pityu szomszéd megcsinálja a kapunkat. Vasat szerez és hajlít, betonkockát cipel, fúr és olajoz. Nekünk ajándékozza az idejét és a munkáját. Nem fogad el egy fillért sem. Egyébként kőműves és csibéket keltet. Két kerttel odébb megjelenik egy hölgy, miniszoknyában és egy bitang nagy motoros permetezővel a hátán. Lefújja a gyümölcsfákat. Posztapokaliptikus jelenés pandémia idején, de már egy arcizmom sem rándul. A szürrealitás a realitás. Ekkor bukkan fel Árpi szomszéd a bozótból, a homlokán kendő, úgy néz ki, mint Dennis Hopper a Francis Ford Coppola által rendezett Apokalipszis most című filmben, csak nem lógnak a nyakában fényképezőgépek. Van nála viszont egy lavór, majd kisvártatva átnyújt három szobrot a kerítésen a művei közül. Miáltal immár négy Csom Árpi-alkotás boldog tulajdonosai vagyunk, gyönyörűek a kertben, mintha a Húsvét-szigeten nyaralnék. Helyben utazás, na ugye.

Az egyiket különösen szeretem. Zöld szemű, aranyarcú, lófarkas Madonna nadrágban, kereszttel a nyakában. Hrabal úr és Menzel úr ezen a ponton tapsra ragadtatnák magukat. Jó most itt.