Árva kisállatok menedéke lett a küngösi otthon

– Minket valahogy mindig megtalálnak az árva állatok, de az eltaposott növények is, hogy aztán minálunk életre keljenek, és itt éljenek, illetve pompázzanak az udvarunkban, ahol sokféle növénnyel, konyhakerttel, virágokkal és állatokkal körülvéve élünk. Igaz, adódik, ami a mi erőnket és lehetőségünket is meghaladja – mutat az ezerszínű kertre és az aranyszínű őszi fényben sütkérező, náluk váratlanul megjelent szürke csíkos kismacskákra Rózsika és párja, Mihály Küngösön.

– Nagyon jókor érkezett, mert éppen most eteti az anyacica az öt kicsinyét, nem mindennapi ez a látvány, annyira édesek! – mutatja Rózsika a kis utat az udvarban, amelyben az ember a sok növény, virág között lépkedve már-már dzsungelben, de legalábbis földi paradicsomban érzi magát. Az biztos, hogy szívet melengető, ahogy egy bokor hatalmas levelei mögött esznek az apró kis állatok, miközben a mamájuk szeretettel öleli, de még nyalogatja is őket. Aztán a kismacskák jóllakottan, egymáshoz bújva meg nagyokat nyújtózva szunyókálnak a még nyarat idéző, kellemes meleg időben.

– Hát éppen miattuk, a kedves állatkákért kerestük meg magukat – jegyzi meg hangjában sajnálattal Mihály, aztán elmondja, régebben már befogadtak két cicát, amelyek valahonnan az udvarukba verődtek. A négylábúak nagy szeretetben ma is náluk élnek, ők pedig gondoskodtak az állatok ivartalanításáról is. Csakhogy a mostani mamacica, aki valahonnan kitéve, elűzve egy napon szintén náluk talált menedéket, és itt hozta világra kicsinyeit is, bizony nehéz helyzetbe hozta őket. Az idős küngösi párnak ugyanis, noha szívük szerint nagyon szeretnék megtartani az egész cicacsaládot, sajnos nincs anyagi lehetőségük ennyi állat etetésére, illetve a további szaporulat elkerülése miatt az ivartalanításra sem. Azzal, hogy történetük nyilvánosságra került, abban bíznak, hogy előbb vagy utóbb jelentkeznek jó szándékú emberek, akik segítenének nekik, befogadnák a nagyobb cicát, illetve külön-külön a kölykeit, aztán megtörténhetne az ivartalanítás is.

Rózsika és Mihály elmondja, nyugdíjuk nem sok, náluk minden fillért be kell osztani. Mindketten betegesek, de főleg Mihály sokféle problémával küszködik, műtötték is, nemrég jött ki a kórházból, havi gyógyszeradagjuk pedig tetemes összeget felemészt. – Pedig spórolunk ott, ahol csak tudunk – avat be életükbe Rózsika. Úgy mondja, mindig is megfogták a munka végét, sok mindent, így a zöldséget, gyümölcsöt megtermelik a kertben, a természet meg az állatok szeretete, tisztelete számukra alapvető, mert vallják, velük békében élve tartalmasabb és szebb, méltóbb lehet az ember élete is! Aztán együtt folytatják tovább, tulajdonképpen észre sem vették, de őket valahogy mindig is megtalálták az utcára került, védtelen állatok, amelyeket aztán családtagként szerettek. Korábban kutyát is befogadtak, amely sajnos már elpusztult. Ők képtelenek levágni az állatokat, néhány tyúkot a friss házi tojás miatt tartanak hátul az udvarban, nekik szintén maguk termelik meg a szükséges élelmet a kert leghátsó részében.

– Mi még a méhekre is odafigyelünk. Nézze ezt a borostyánt, amely életet teremtett egy kiszáradt fán! – mutat büszkén az ezerszínű kertben egy hajdanvolt körtefát körbeölelő, hatalmas növényzuhatagra Mihály. Felidézi aztán, vagy húsz éve vitt haza még a Balaton mellől egy kis bujtást, úgy mondja „a növény már haldoklott a porban, mert eltaposták”. Ő pedig elültette, gondozta, és a mára nagyra nőtt növény gyönyörű virágai a méheknek kitűnő táplálékot, buja zöldje télen a nagyobb madarak elől menekülve a kisebbeknek menedéket ad, és még fészkek is kerülnek az ágakra. A házaspár pedig szorgalmasan eteti ezeket a kis madarakat is télen a kert ősszel begyűjtött ajándékaival, csemegéivel.

Úgy mondják, nagyon sok örömet, megnyugvást, erőt, új energiát, meg sikerélményt is ad nekik a növények termesz­tése, gondozása. Az külön jó érzéssel tölti el őket, hogy mennyire hálás nekik a sok munkáért, fáradozásért, izzadságért a természet! Mert bizony naponta rengeteget dolgoznak, a munkát már korán reggel megkezdik, és bevallják, koruk miatt előfordul, hogy egy órát kapálnak, kettőt meg pihennek a fák alatt, főleg a nyári napokon.

A látvány és a termés viszont mindenért kárpótolja őket, így például a felszedett fokhagyma földjébe alapos kapálás után palánták kerültek, amiket a kis fóliasátor alatt magról neveltek. A palántákból kifejlődött növényekből aztán friss zöldségek, egyebek mellett kelkáposzta, zöldbab, zeller, paradicsom kerül a konyhára, amiből tudnak eltenni télire is.

Gondoskodtak arról is, hogy a zöldhulladékot külön komposztálóba tegyék, amit Mihály alakított ki erre a célra. A kerti kerítés elé meg zöldbab került a földbe, ami azon felfutva gazdagon ontja a finom termést, a szépen fejlődő tököt is nemsokára betakaríthatják. Mondják, ezekből a friss kerti zöldségekből készített levesnek meg főzeléknek nincs párja!

Aztán a szép terméssel teli konyhakertből kiérve számtalan színben ragyog az udvar, ahol Rózsika büszkén mutatja a virágokat, majd hosszan sorolja a nevüket, és közben valamennyin nagy szeretettel végigsimít. – Érzik a növények is a szeretetet, higgye el! Lehet, nálunk ezért bővelkedik a kert ezekben a kincsekben is – mosolyog. A pár ugyanis nagy értéknek, kincsnek nevezi a természet, illetve a kert valamennyi termését, mindezt ők nagyra becsülik, tisztelik. Állítják, ezt hozták magukkal a családból, erre nevelték őket annak idején. Ők is így nevelték fiaikat, ezt látták az unokák is, akik szintén nagyon dolgosak, és hozzájuk hasonlóan már több állatnak adtak menedéket.

– Büszkék vagyunk rájuk nagyon, nem hiába mondtuk nekik mindig, az életet, a természetet tisztelni, óvni kell, mert jobbá tesznek mindenkit, és mit ér az ember nélkülük, nem igaz? – kérdi az idős pár, miközben már locsolni indulnak a kertben. Az életért teszik ezt is.