A járványhelyzetben könnyebb bejutni a veszprémi lengyel piacra

Normális helyzetben – persze, most ez a normális – nem lett volna ilyen könnyű bejutni és parkolót találni, de október első vasárnapján ezúttal néhány percig tart.

A lépcső alján megállok, egy ágyat cipel két férfi, navigálom őket, ők már bevásároltak. Az árusok placcán láthatóan kevesebben vannak, a vevők sincsenek egymás nyakában. „Azt az elektromos rollert, ami két sorral odébb van, nézzük már meg még egyszer”, kapok el egy mondatot. „Nem ér negyvenezret, biztos vannak jobbak is”, jön a válasz. A vásárlói kedv töretlen, viszont kevesebb az áru.

Egy mély hangú, rutinosnak látszó lomis szerint amíg nem javul az európai vírushelyzet, addig ilyen lesz a piac.

„Nem tudunk új árut hozni. Én Győr-Moson-Sopron megyei vagyok, ha kimennék áruért, két hét házi karantént kellene vállalnom. Ráadásul mivel a németek szerint Győr-Moson-Sopron rizikóterület, a beutazást követő 14 napon belül kötelező a koronavírustesztet elvégeztetni. Inkább nem… Kiárulom a maradékot, ha kell, eladok a saját dolgaimból. Hogy mi lesz utána? Szerintem lesz oltás! De ez az év már ilyen marad szerintem, de volt már rosszabb is” – mondja a Zoliként bemutatkozó árus, miközben a maszkját odébb igazítva cigire gyújt és egy vevőhöz fordul. Még hallom Zolit, amint „leolt” valakit azzal, hogy „ezt ennyiért nem veszed meg a vírus alatt, haver”, amikor a romos bringavázakba botlom.

„Ki veszi meg őket? Gyűjtők?”, kérdem az eladót. „Nem hiszem. Megállapodunk, viszik. Nekem mindegy, csak menjen!”, zárja rövidre a dolgot a tulaj. „Legutóbb hármat vittek étterembe dekorációnak”, toldja meg mondandóját.

Még elmegyek, megnézem a virágokat, és mára ennyi, gondolom magamban, de egy „Szevasz, Pistukám!” ébreszt. Régi cimbora a nejével; a Völgyhétvégén jártak, onnan tartanak haza, az Alföldre. „Beugrottunk, mert ez jó”, mondja nevetve.