Burgonya és filozófia: mi minden a magyar?

Október 5.

A mai napra rendelt zen buddhista gondolat: Amikor nem teljesen értik, mi az egység, kétféle veszteséggel jár. A valóság tagadása, annak állítása, és az üresség állítása, annak tagadása.

Na, ha ezt most nem is fejtettük meg teljesen, a teljesség felé törekedve menjünk tovább. Az aradi vértanúk emléknapjának előestéjén apám mindig gyújtott egy gyertyát és kitette az ablakba. Ugyanezt tette a következő hónap negyedikén is, hiába könyörgött anyám, hogy ne tegye, mert ez a gesztus még az elpuhult diktatúrában sem volt teljesen veszélytelen, azok (ezek, ahogy apám nevezte őket) sem voltak teljesen hülyék, értették az átfedést. Anyámnak is igaza volt, meg apámnak is. Mert ezentúl (is) itt fogunk élni ugye, ahogy ez kinéz. Mindkettőjükből éldegélek én tovább, gesztusrendszerem elrendelt, de alakítható. Felvettem például azt a szokást, hogy ezen a napon leveszem a polcról azt a kis barna albumot, amiben negyvennyolcas honvédportrék sorakoznak és elmélázok kissé. Most is így történt, azzal a különbséggel, hogy költözködés közben akadt a kezembe a mű, és megengedtem magamnak azt a luxust, hogy néhány percre elfelejtsem a körletelhagyási parát és vessek egy pillantást a fiúkra. Azokra a hősökre, akik aztán a következő század fordulóján öregen, elfeledve, szegényen tengették életüket, tekintve, hogy a hála már akkor sem volt politikai kategória, és már más időket éltek az emberek. We can be Heroes, just for One Day – ahogyan azt jóval később David Bowie olyan szépen megfogalmazta.

Damjanich ugrik még be ilyenkor rendszerint. A Horvát Királyságban született szerb összespanolhatott volna Haynauval, tekintve, hogy feljebbvalója volt Temesváron, ehelyett a következő párbeszéd zajlott le közöttük: „Tábornok úr! Én magyar ember vagyok, s nem tűrhetem, hogy jelenlétemben gyalázza a nemzetemet és annak legjobb fiait!” Mire Haynau: „Nos, hát ön mióta lett magyar?” A válasz: „Azóta, tábornok úr, amióta fel tudom fogni, hogy aki Magyarországon született, az magyar állampolgár, s köteles Magyarországot hazájának tekinteni, s annak – bármily állásban legyen is – törvényes jogait védelmezni.”

Október 6.

A mai napra rendelt zen buddhista mondás: A kettősség minden formáját a tudatlan ének hozzák létre. Olyanok, akár a látomások vagy a virágok a légben: ugyan miért próbálnánk megragadni őket? Veszteség és nyereség, helyes és helytelen – el velük egyszer s mindenkorra!

Ideírom a nevüket: Knezic Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Wes­terburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos. Úgy fújtuk az iskolában, mint eleink a katekizmust. Nem tudom, mostanság hogy van ez. De zavar, az van a fejekben, úgy látom. Nem csupán azokra gondolok, akiknek a hagyomány és a konzervativizmus úgy ment az agyukra, hogy Haynaut istenítik, de itt azért mégiscsak a világforradalom eszméjéért is folyt a harc, vagy mi.

Október 7.

Elhunyt Kovács Endre fotóművész. Hetvenhárom éves korában, alsóörsi otthonában érte a halál. Ez a hír. Mögötte meg annyi minden, hogy felsorolni is nehéz. A Kassáktól a Squatig, hogyha színház. Műtárgyak, hit és látás, hogyha más. Magyar avantgárd és svájci emigráció. Haza és haladás. Ez a költözködés azért bővelkedik szép pillanatokban is. Ideiglenes dobozba kerül tőle egy dedikált album. Előtte elidőzök vele egy kicsit, nézegetem a „Halászék színházát”. Bundi, hiányozni fogsz.

Betakarítom a batátatermést. A tervem, hogy regionális édesburgonya-középhatalommá válok, még várat magára, de elégedett vagyok. Egyrészt szinte mindennel elégedett vagyok és mindenért hálás is, másrészt első nekirugaszkodásra és a körülmények figyelembevételével ez szép teljesítmény volt. Harmadrészt meg csudás élmény egy ilyen szüret. Én a krumplit is imádom felszedni, finoman aláfordítani neki és megörülni az eredménynek, hasonlatos a tojások megtalálásához, de ez minden képzeletet felülmúlt.

Hamar rájöttem, hogy óvatosnak kell lenni, nem lehet kapkodni, mert a gumók oldalról, a bakhát széléről is felbukkanhatnak és amikor az ember azt hinné, hogy nincs tovább, nos, akkor is van, a mélyből is előkerülnek újabb és újabb termések. A társaság zöme ugyan egyáltalán nem eurokonform és egyben eurokompatibilis, tehát nem olyan, mint a boltban, annál sokkal izgalmasabb, csak úgy tekeregnek ide-oda, mint a paprikáim, viszont garantáltan biobanda és a miénk. És van lila is, doszt.