A szoptatás egy életre meghatározza az újszülöttek egészségét

Palotainé Siklósi Vera háromgyerekes édesanya, aki mindegyik csemetéjét szoptatta több mint egy évig. Nándor most kilenc-, Bálint hat-, míg Levente kétéves. Barabásné Fehér Krisztina veszprémi területi védőnő is arról beszélt az augusztus első hetében tartott szoptatás hete kapcsán, hogy mekkora jelentősége van ennek a babák testi-lelki egészsége szempontjából.

B. Virág Rita, Rimányi Zita

20210803 Márkó Palotai család. Fotó: Pesthy Márton PM Veszprém Megyei Napló

Fotó: Pesthy Márton/Napló

– Fontosnak éreztem, hogy mindhárom gyermekünket anyatejjel tápláljam. Nemcsak azért, mert egészséges, sok benne a vitamin, az ásványi anyag és az immunrendszerüket is megerősíti. A szoptatás meghitt közelséget is jelent, ami jó az anya és gyermek közti kapcsolatot miatt – magyarázta el a márkói Palotainé Siklósi Vera. Az anyuka azt mondta, sokszor szopizás közben tudta a kicsiket megnyugtatni, elaltatni. Ráadásul sokkal praktikusabb, komfortosabb, nem kell bíbelődni a tápszer melegítésével. Vera úgy vélte, a szoptatás elfogadott jelenség akár nyilvános helyeken is. Olykor vele is előfordult, hogy nem otthon kellett sort kerítenie rá, ám ilyenkor mindig diszkréten, másoktól elvonulva táplálta gyermekeit. Hozzátette: kezdő anyaként nagyon sok segítséget kapott a védőnőjétől, aki később egyébként szoptatási tanácsadó is lett. Szerinte a védőnőknek óriási a szerepük, az édesanyák számára kiemelten fontos a támogatásuk, a segítségük, a jelenlétük.

Barabásné Fehér Krisztina veszprémi körzeti védőnő lapunknak elmondta, hogy tapasztalatai szerint nem csökkent az utóbbi években sem azoknak a kismamáknak a száma, akik legalább fél éves koráig szoptatják kisdedüket. Azok aránya is jelentős, akik egy éves korán túl is anyatejjel táplálják a gyermeküket. A WHO, az egészségügyi világszervezet egyébként ezt akár két éves korig is ajánlja. A szakemberek szerint egy és a két éves kor között már csökken e téren némileg az édesanyák türelme és gyakori, hogy ebben az időszakban a babák önként leválasztják magukat, azaz már nem akarják az anyatejfogyasztást. Ha azonban erre életük első fél évében lehetőséget biztosítanak nekik, azzal nagyon sokat tettek értük szülőanyáik. S általában amúgyis nagyjából ekkor érdemes elkezdeni a hozzátáplálást, azaz különböző ételekkel megkínálni, megismertetni a csecsemőt.

Palotainé Siklósi Vera háromgyerekes édesanya, aki mindegyik csemetéjét szoptatta több mint egy évig Fotó: Pesthy Márton/Napló

– A szoptatással az édesanya megalapozza gyermeke egészségét egész életére. Felnőttkorára is hatással van. Az anyatej összetétele, mennyisége a legmegfelelőbb táplálékot jelenti a kisbabák fejlődése szempontjából, a mellre tétel a mama és a baba közti kapcsolatot erősíti, a kötődés kialakulását elősegíti. Semmi más nem tudja olyan minőségben pótolni az anyatejet, mint ahogy egy anya szervezete előállítja. Annak ellenére se, hogy már nagyon korszerű tápszerek léteznek. Az anyatejet tudja a kisbaba a legkönnyebben megemészteni. A zsír, a fehérje, a szénhidrát, a vitaminok, a cukor, a víz, az ásványi anyagok mindig a számára legmegfelelőbb mennyiségben találhatók meg benne. A gyermek korával változik is az összetétele, így mindig a legtökéletesebb. Még a koraszülöttek esetében is más. A cukorbetegség, a csontritkulás, a túlsúly és többféle rákbetegség kockázatát, hajlam esetén a kialakulás esélyét csökkenti. Főleg a kezdeti időszakban számos ellenanyag is van benne, ami védi az újszülöttet a fertőzések ellen: ha meg is betegszik, gyorsabban gyógyul meg, kevésbé súlyos állapotba kerül, enyhébb lefolyásúak tünetei. Ráadásul minden édesanya teje egyedi, a saját gyermekének ezért is a legmegfelelőbb. Nem tudom, van-e hasonló, amit ilyen tökéletesen, csodás módon alkotott meg a természet –sorolta Barabásné Fehér Krisztina.

A védőnő megemlítette, hogy az is előfordul, egy éves kora után már csak éjszaka szoptatják gyermekeiket az édesanyák, mert azzal tudják őket megnyugtatni, hogy ilyen módon engedik őket hozzájuk bújni. Ez egyáltalán nem baj – szögezte le a szakember és hozzáfűzte: a szoptatás pszichés hatása is jelentős. Ugyanis jellemzően kiegyensúlyozottabbak kisgyermekkorukban és későbbi életük során is azok, akiket édesanyjuk a mellére vett. Ugyanakkor ez a kismamák egészségének megőrzését is segíti. Barabásné Fehér Krisztina tapasztalatai szerint a szülő nők többsége szeretné is szoptatni gyermekét. Ritka, hogy ezt nem tudják valamilyen fizikai ok miatt megtenni, ez csak mintegy két százalékuknál fordul elő. Arra persze akad példa, hogy eleinte nem megy jól, mert annyira igyekszik az anyuka, hogy rágörcsöl. Ilyenkor szükséges, jön jól a szakértő tanácsa.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A Melletted a Helyem Egyesület és a Szoptatásért Magyar Egyesület célzott kampányt indított augusztus 1-én, az anyatejes táplálás világnapján, hogy felhívja az édesanyák figyelmét a szoptatás fontosságára és az anyatej-adományozás lehetőségére, amely akár életet is menthet. A kampány támogatója Mikler Roland. „A koraszülött osztályon töltött időszakban megtapasztaltuk, hogy az anyatej mennyire fontos tényezője a babák fejlődésének, éltető gyógyír számukra. Nagyon hálás vagyok azért, hogy az ikreink életük első napjaiban anyatejbankból biztosított női tejet kaphattak. A kórház elhagyása után is anyatejes táplálást kaptak gyermekeink, hiszen ez a létező legjobb táplálék a csecsemők számára, a rengeteg egészségügyi előny mellett” – nyilatkozta a magyar válogatott kézilabdakapus, kétszeres édesapa. Akár már száz milliliter anyatej is hozzájárulhat egy beteg vagy koraszülött kisbaba egészségének javításához. A kampány célja elérni, hogy az anyák ne a csapba öntsék a felesleget, hanem jelentkezzenek anyatejdonornak, kérjék védőnőjük segítségét. Az anyatej adományozásáért anyagi juttatás is jár, jelenleg 2700 forint egy liter anyatej ára, míg a rászoruló babák szülei receptre, ingyenesen válthatják ki a szükséges mennyiséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában