A vas dönti el, hogy kiből lesz kovács - vallja a pápai iparművész

Mint mondta, nem ismert a családjából senkit, aki kovácsolással foglalkozott volna, ennek ellenére ez olyan, amit az ember régről hoz magával, ami a vérében van. Sokan úgy tudják, hogy a csiszárok lókereskedők voltak, de ugyanúgy használták ezt a szót azokra a mesteremberekre, akik fegyverek, főként kardok csiszolásával, élesítésével foglalkoztak. Erre mondják, hogy „nomen est omen”, azaz nevében a sorsa. 

Csiszár Gyula gyermekkorára is úgy emlékszik vissza, hogy mindig dolgozott valamin, szeretett létrehozni. Az 1990-es években kezdett el komolyabban kovácsolással foglalkozni, szavai szerint elsősorban szép rácsokat készít, ezen belül is főként kapukkal és kerítésekkel foglalkozik, de ide tartoznak többek között az ablakrácsok, a balkonrácsok és a korlátok is. – Fontosnak tartom, hogy ahova rács kell, ott az embereknek ne ronda rácsok mögött kelljen élniük – hangsúlyozta. 

Első emlékezetes munkáját 28 éves korában készítette el későbbi anyósa (akkor még csak anyósjelöltje) számára, aki népművészeti boltot nyitott Pápán, és kirakatrácsra volt szüksége. 

– Eleinte nem tudtam rendesen megmelegíteni a vasat és úgy dolgozni vele, ahogy szerettem volna. Akkor döntöttem el, hogy nekem kovácstűz kell. Amikor lett kovácstűz, kellett hozzá tűzifogó, és ez így ment tovább. Közben az elméleti részeken is átrágtam magam, komoly és terjedelmes szakirodalma van a kovácsolásnak, illetve a díszműkovácsolásnak; utóbbi az alkotóművészetek közé sorolandó. Ha valakiben van elég szakmai alázat, képes a folyamatos fejlődésre. Ehhez nagyon kemény, önfejű emberek kellenek – tekintett vissza a kezdetekre. 

Azóta már részt vett országos és nemzetközi kovácsversenyeken, találkozókon, ahol kimagasló eredményeket ért el. Népi iparművészként tevékenykedik, az Országos Kovácsmíves Céh látómesteri tisztségét tölti be, valamint tagja a Zala Megyei Népművészeti Egyesületnek. A keze munkáját dicséri a pápai Szent Korona-emlékmű, melyet 2011. augusztus 20-án avattak fel a Korona és a Zárda utca kereszteződésnél lévő körforgalomban. – A Szent Koronát vasból készítettem el megfelelő méretaránnyal, három hét kemény munkájának eredményeként, a Pápai Lokálpatrióta Kör felkérésére – mondta el Csiszár Gyula. Hozzátette, ez már túlmutatott a kovácsoláson, fémfeldolgozási technikára is szükség volt. 

– Nagyon fontosnak tartom, hogy személyes kontaktust alakítsak ki a megrendelővel, hogy megismerjem, mik az elvárásai, az igényei. Személyre szabott, az adott környezetbe illő tárgyakat készítek. Jelenleg éppen egy kapun dolgozom, egy múlt századi kúriába. Mindig áttanulmányozom, hogy mi hova illik, melyik építészeti stílusról van szó, majd készítek terveket. Az emberek mindig rácsodálkoznak a vasból készült rácsokra. Nagy különbség van vas és lemez között. Utóbbi soha nem lesz igazán jó, eltűnik belőle az eszencia, a hangulat – jegyezte meg. 

Kifejtette, olyan is van, hogy a vas találja meg. Mint például akkor, amikor évekkel ezelőtt látott egy képet egy kemeneshőgyészi épületről, és arra gondolt, milyen jó lenne közelebbről is megnézni ezeket a vasmunkákat. Nem sokkal később megkeresték, hogy működjön közre az említett rácsok felújításában, a levélformák rekonstrukciójában. – A munkát azzal kezdtem, hogy igyekeztem megismerni azoknak az embereknek az észjárását, akik ezt 120 évvel ezelőtt szecessziós stílusban elkészítették – magyarázta Csiszár Gyula. Hozzátette, nincs kedvenc művészeti stílusa, hiszen mindegyiknek megvan a maga szépsége, főleg, ha jó a kivitelezés. 

Előfordult már az is, hogy hasonlóképpen egy-egy régi eszköz találta meg. – Volt vagy tíz üllőm, mikor egyszer becsengettek hozzánk, hogy szeretnének nekem üllőt eladni. Hosszas vonakodás után végül belementem, majd behoztam az udvarba az üllőt, amit csak akkor néztem meg jobban. Akkor láttam, hogy egy balkezes, 120 kilós acél kovácsüllő, egy kuriózum, igazi ritkaság. Jelenleg éppen a győri kovácstanfolyamon használják a balkezesek, ahova én is járok, hogy a 900 órás képzés végén kovács szakmunkás-bizonyítványt szerezzek – mondta. 

Elmesélte, ugyancsak kalandos úton, tíz év keresgélés után tett szert egy lyukasztólapra. Erre akkor volt szüksége, mikor a pápai Fő tér rekonstrukciója során felkérték, hogy készítsen középkori kútimitációt. Végül egy online liciten keresztül, Kölnből szerezte meg ezt az eszközt. – Most már nem keresek, hanem inkább készítek magamnak speciális eszközöket, annak érdekében, hogy egyedül is el tudjam végezni, amihez máshol három ember kell. Egyébként nagyon borsos áron gyártják az új eszközöket a német és a cseh öntőműhelyekben. Hiába, ez egy sokkal költségesebb hobbi, mint a vasútmodellezés – tette hozzá nevetve. 

Csiszár Gyula kiemelte, divatos szóval élve ma már workshopokat is tart, ahol bepillantást nyerhetnek az érdeklődők a kovácsolási alapműveletekbe, mint egyebek mellett a nyújtás vagy a zömítés, és meg lehet figyelni, hogyan történik a fém formára alakítása. – Ez így, összefoglalva rövidnek tűnik, de a gyakorlatban nagyon sok munkát jelent, többet, mint amit az emberek előzetesen gondolnának – mutatott rá a népi iparművész. 

Hozzátette, mindig vannak érdeklődő fiatalok, akik aztán alig akarnak hazamenni a műhelyből, de végső soron úgyis a vas dönti el, hogy kiből lesz majd kovács.