Az itt szerzett emlékek örökre elkísérnek

Közel három évtizeddel ezelőtt – pedig mintha tegnap lett volna – gimnazistaként sokszor jártunk a Ligetbe. Itt gyűltünk össze minden szombat este a barátainkkal, alapoztunk a diszkó előtt. Sosem felejtem el, amikor a menő negyedikesek elhívtak oda minket, a kis elsősöseket. A barátnőmmel percekig vitatkoztunk az ajtóban, melyikőnk menjen előre. Be voltunk rezelve. Aztán valaki bátorságot merített, és belépett az ajtón. 

Félhomály fogadta az újonnan érkezőt, egyedül a pultnál volt valamivel világosabb. Mindig óriási volt a hangzavar, szólt a zene, és az asztaltársaságok sem fogták vissza magukat. Mustársárga sötétítőfüggönyök takarták el a ki- és belátást a kíváncsi szemek elől. Aztán volt olyan buli is, amikor az ablakokon ugráltunk ki és be, mert olyan sokan voltak, és egyszerűbb volt így, mint átverekedni magunkat a tömegen. A pultnál nem kérdezték, hány éves vagy. Kiszolgáltak mindenkit. Akkor ittam először, és szerintem utoljára is, leót. Vörösboros kólát. Borzalmas volt. Ott láttam először spicces gimnazistát, aki hétfőn a suli folyosóján mindig úgy tett, mintha nem is ismerne. 

A Ligetben több plátói szerelem is utolért, majd elhagyott. Olykor elcsattant egy csók is, félősen, tinisen, ezért mentolos rágó mindig volt a zsebemben. A barátnőmnek itt mondta egy illuminált állapotban lévő fiatalember, hogy „Szép a fejed, mint a tűzijáték!” Ezt a mai napig emlegetjük. Innen indultunk tovább a szombat éjszakába, ám az este legszórakoztatóbb, legizgalmasabb pillanatai mindig a Ligetben történtek. A Liget gyorsan a törzshelyünkké vált.

 Később már sokkal bátrabban léptünk be az ajtón, és akkor sem ijedtünk meg, ha épp egyetlen ismerős arcot sem láttunk. Akkoriban az ismerkedés még csakis személyesen zajlott, nem a világhálón, különböző telefonos applikációk segítségével, így rövid idő alatt rengeteg emberrel megismerkedtünk, sok-sok barátra, ismerősre szert tettünk. 

Aztán a gimis évek után a Liget varázsa megkopott, és máshová tettük át a törzshelyünket. Később pedig, nem tudom, mikor, de bezárt. Egy törzshellyel kevesebb lett. De legalább az itt szerzett emlékek elkísérhetnek minket örökre.