Varga Elemér állandóan a kihívásokat keresi

Ekkor úgy érezte: „hazatért”. Immáron nem csak versenyzője, de emblematikus alakja is a Veszprémi Triatlon Egyletnek. Az ötödik ikszen túl is jól bírja a rá váró feladatokat, az érte szorítók azt hiszik, hogy szárnyal a pályán, ám néha neki is vannak nehezebb pillanatai, mikor a démonjaival és a fájdalommal küzd. Ilyenkor elsősorban a „túlélés”, a célba érkezés lebeg a szeme előtt.

Hol másutt, mint a kerékpárszaküzletükben kínál hellyel. Ha úgy tetszik, szerencsés ember, miután azzal foglalkozhat, amit szeret. Élete értelme a mozgás, a szenvedélye lett a munkája is egyben. Hosszú ideig a gépjármű-kereskedelemben dolgozott, majd tíz éve jött az ötlet, hogy hozzanak létre egy szervizzel kiegészült üzletet, ami a konkurenciáknál komplexebb szolgáltatást nyújt. Az álomból aztán valóság lett. Mint ügyvezető, elárulja: a számításaik bejöttek, szépen fejlődnek, miközben minden piaci rezdülésre figyelnek, mindig a következő lépésen törik a fejüket.

Sportos családból származik, az édesapja úszott, míg az édesanyja vívott, ő mégis az atlétikapályán kötött ki. – Kilenc évesen a Bakony Vegyész TC magasugrója lettem, amit nem vettem túlzottan komolyan, csupán megyei bajnokságokig vittem. A délutánjaim edzésekből és leckeírásokból álltak. Végül egy sérülés tett pontot a karrieremre, de bevallom, ha nincs az, akkor sem lettek volna kiugró eredményeim – mondja, majd értésemre adja: a biciklizés azóta van jelen az életében, hogy járni tud. A megyeszékhely Egyetemvárosában gyakran viaskodtak a kortársaikkal a maguk építette Szputnyikokkal és Fecskékkel. Mivel a Formula-1 is magába szippantotta – Niki Laudáról akkortájt gyűjtötte a cikkeket –, a nyolcvanas évek második felétől a száguldás lett a mindene. Először az akkori VÁÉV-parkolóban szlalomfutamokon indult, majd a Skodáját egy Suzukira cserélte. Később átpártolt a rali világába, ahol szerelőből navigátor lett, aztán már ő hallgatta, hogy miként diktálják neki az itinert. – Pathy László volt a mentorom, amit az autóversenyzésről tudok, az nagyban neki köszönhető – nyomatékosítja. Előbb alacsonyabb osztályokban repesztett – Bodnár Ákossal, Kamarell Miklóssal és Molnár Péterrel –, majd megnyerték a Suzuki-kupát, és jegyet váltottak a legjobbak közé. Csakhogy ott már magasak voltak a költségek, hiába pörgették fel magukat és a járgányukat, az akkori technikájukkal nem volt esélyük az előre lépésre. Ezzel együtt sokan szobroztak miattuk a pálya szélén. Sofőrként bravúrosan irányította a négykerekűjét, néhány elszánt megmozdulásra rendre lehetett tőle számítani. Nyugodtan sosem autózta a tempóját, előfordult, hogy a porfelhőben érzésre vette a kanyarokat, nem csoda, hogy többször került babérkoszorú a nyakába.

Azóta sem felejtett el vezetni, de már nem tagja a száguldó cirkusznak, nem várja tűkön ülve, hogy a startbíró elkezdjen előtte visszafelé számolni. Rövid szünet után rájött arra, hogy hiányzik neki a sportolás, a versenyzés, ezért vásárolt egy bringát, és harmincöt esztendősen belekóstolt a mountain bike sorozatba. A VTE-sportolókkal közös tréningek eredményezték azt, hogy csatlakozott a klubhoz. Állítólag a triatlonban végtelenek az előrelépési lehetőségek, a legtöbb fejlődési potenciált rejtő sportág. Aki benne él, folyton azon töri a fejét, hogyan faraghatna az idejéből, hogyan csökkenthetné a regenerációját, hogyan frissíthetne hatékonyabban. – Már régóta figyeltem őket, és mikor futni is elkezdtem, nem volt visszaút: beálltam közéjük. Egyébiránt a VTE korábbi elöljárója, Fodor András volt az, aki rábeszélt az első félmaratonomra, amit azóta maratonok is követtek a sorban, például a görögországi Marathonban. A rali az embert és az autót is próbára tette, viszont a triatlon sokkal keményebb. Itt nem csak a különböző távokat kell leküzdeni, de harcolunk a körülményekkel is, s ott vannak az ellenfelek is, mi több, saját magunk is. A triatlon egy őszinte sport, nem lehet benne félrebeszélni – mint tettem azt néha a raliban –, itt vagy felmész az emelkedőn, vagy nem. Szerencsére, ahogy a volán mögött, a kritikus pillanatokban itt is helyén van az eszem és a szívem. Nekem, aki a rali-kategóriáimban általában a dobogóért harcoltam, eleinte furcsa volt, hogy az új sportágamban a száz közé kerülésért feszülök meg. Noha a szüleim jól úsztak, én almaként messze estem a fától, lévén, temérdek munkát kellett beletennem abba, hogy elfogadható jártasságra tegyek szert a vízben. Ma már talán nem állok vele hadilábon – teszi hozzá derűsen a nagyatádi Ironman-viadalt (3,8 km úszás, 180 km kerékpározás és 42 km futás) is teljesítő Varga Elemér.

A VTE ötvenhárom éves elnökségi tagjának immár hetente nyolc-tíz gyakorlás szerepel a naptárában, amit tavasztól őszig triatlon-, duatlon- és futóversenyek színesítenek. De hosszú út vezetett odáig, hogy jelenleg korosztálya legjobbjai között emlegessék. Már triatlonos karrierje elején iszonyatos energiát fektetett a felkészülésébe, hogy csökkentse a hátrányát a többiekkel szemben. Hamar világossá vált számára, hogy a kezdeteknél mennyire fontos a vízbiztos úszótudás, s felnőtt fejjel nehéz elkezdeni a faltól-falig tempózásokat. Szerencsére Varga Elemér szeret sokat edzeni, ráadásul idővel mind több minőséget csempészet az edzésmunkájába. Maximalista emberként időről-időre azt érezte, hogy tovább kell lépnie, és emelnie a fordulatszámon. A sok gyakorlás mellett azonban kitartás és megfelelő genetika is szükségeltetett ahhoz, hogy ilyen pompás eredményeket érjen el. Az elején sok segítséget kapott a klubtársaitól, nekik is köszönhető, hogy az erőfeszítései végül kifizetődtek. Lendületet adott neki, hogy tudta, sokan szurkolnak neki. – Ezek a seregszemlék fizikailag roppant kemények, órákon át maximumon teljesítünk. Ezért is jó, hogy az autósport megtanított az utolsó pillanatig küzdeni, de az is sokat számít, hogy az évek során rengeteg tapasztalattal gazdagodtam, fokozatosan építettem fel magam. Ma már jobban ismerem a testemet és a határaimat, mint öt-tíz éve. Büszke vagyok arra, hogy még nem adtam fel erőpróbát, mindig felülkerekedtem a rossz érzéseimen, de az is jól eső érzéssel tölt el, hogy a sikereimet is tudom a helyükön kezelni. Az emberben ugyanakkor rendre ott motoszkál egy apró kétely: „vajon, mindent megtettem a diadal érdekében?!”.

Az ilyen hosszú és monoton eseményeket nehéz élvezni, bizony, neki is voltak már nehéz szituációi. Persze némi túlzással, volt már olyan érzése, hogy belefullad a tóba, szenved a kerékpárja nyergében, vagy futóként visszafelé halad. Olyankor mindene fáj. Még jó, hogy sosem csak a fizikai felkészülést tartotta fontosnak, mert a versenyeken fejben is ott kell lenni, például, ne kapja el úgy a gépszíj, hogy öngyilkos taktikát válasszon. Rendszerint ő is nagy harcot vív magával, de a célban mindig boldog. – A megmérettetéseink nem kirándulások, gyakran a szenvedésről szólnak. Az erőnlét mellett sok múlik azon is, hogy mennyire hiszel magadban – húzza alá, majd közli, miszerint elsősorban a középtávú futamokat favorizálja, ahol 1,9 km-t úsznak, 90 km-t tekernek és futnak egy félmaratont.

Főhősünknek eddig mindig sikerült úgy beosztani az idejét, hogy a sportolás mellett a vállalkozása és a magánélete se szenvedjen csorbát. A felesége – akit minő véletlen, a futósportnak köszönhet – a napokban gyermekkel ajándékozza meg, nekik pedig megfogadta, hogy idén egy ausztriai Ironman-verseny és egy olaszországi maratoni mellett még részt vesz kisebb rendezvényeken, aztán visszavesz a tempóból és az eddiginél sokkal jobban átadja magát a családjának. – Jövőre már nem szeretnék ennyit edzeni és versenyezni, a gyermekem értelemszerűen mindenféle szempontból elsőbbséget élvez. Már csak a magam örömére akarok háromtusázni, nem érdekelnek majd a helyezések és az időeredmények. Talán most vagyok a csúcson, de már nincsenek rejtett tartalékaim, ennyi idősen aligha juthatok előrébb a sportágban.

Varga Elemér eddig is maradandó élményekkel gazdagította a sportkarrierjét, a vágyait követve talán messzebbre is jutott annál, mint amit előzetesen gondolt magának. Alighanem másként alakul az élete, ha fiatalabban kezd el triatlonozni, ám ő sosem néz hátra, csak előre. Értésemre adta ugyan, hogy a jövőben miként tervezi az életét, ám azzal alkalmasint ő is tisztában van, hogy ezt csak kimondani könnyű. Főként annak, aki olyan kitartó, természetszerető és szabadságvágyó, mint ő. Ne legyen kétségünk afelől, bárhogy is alakul az élete, hiányzik majd neki a küzdelem. Ám ha a versenyláztól meg is szabadul, el aligha hagyja magát, tudniillik már beszerezte a futó babakocsiját.