Az újévi lencse a szegények szerencsét hozó kaviárja

Eddig úgy tudtam, hogy újév napján kell asztalra tenni, ezért az év első ebédjeként szoktuk volt tálalni, igaz, a családtagok inkább csak összelencsézték vele a feltétül szolgáló fasírozottat, hiába mondogattam, hogy az apró szemek mindegyike egy-egy aranytallért szimbolizál, s aki az újév első napján lencsét eszik, annak egész évben tele lesz a bugyellárisa, s várhatóan sohasem ürül ki. Az ifjabb generáció inkább a folyószámlája és a bankbetétje gyarapodására helyezi a hangsúlyt, így ma sem találja kellően csábítónak az aprópénzbőséget. Amúgy hiába ettük a lencsét, a családi büdzsé gyarapodása rendre elmaradt, de már rájöttem, miért, azt ugyanis csak most tudtam meg, hogy a szerencselencse csak akkor hat, ha pontosan szilveszter éjfélkor, s lehetőleg főzelék formában kerül az asztalra. Javaslom is, akik másutt szilvesztereznek, mielőtt elmennek otthonról, rakjanak ki az asztalra egy tál lencsét, hogy az új esztendő rögtön rátaláljon. A biztonság kedvéért egy marok magot vigyenek is magukkal a zsebükben. 
Több ország népe is úgy vélekedik, hogy a szemes ételek, a bab, a borsó, a rizs, vagy akár a köles a fémpénzhez hasonlatosak, s azért szükséges belőlük sokat enni, hogy bőséget és gazdagságot hozzanak. A lencseevéshez társul egy kedves népi hagyomány is, a főzelék készítésekor elrejtenek egy szem mandulát az ételben, s az a leányzó vagy legény, akinek a tányérjába kerül a mandula, még abban az évben megházasodik. (Itt oszlassuk el a tévhitet: a lencsét nem kell beáztatni, mert könnyen megpuhul.) 
A szegények kaviárjának is titulált lencse (Lens culinaris) ősrégi táplálékunk. A vad fajtából a Közel-Kelet termékeny félholdján Kr. e. 8000 körül háziasították, majd elterjedt egész Európában, Észak-Afrikában és az indo-gangetikus síkságon. Egyiptomban is ősidők óta ter- mesztik, Tutanhamon fáraó közel 3400 éves sírjában találtak egy kosárnyi lencsét és csicseriborsót, III. Ramszesz fáraó sírjában pedig a faliképeken lencsetermesztési és főzési jelenetek láthatók. A görögországi Franchthi-barlangból származó legrégebbi ismert elszenesedett lencsemaradványok Kr. e. 11 000- ből származnak, s hasonló leletekre bukkantak Szíriában, Jordániában, Törökországban, Iránban és más helyeken is. 
Nem mellesleg a Bibliában négyszer találkozhatunk a lencse említésével – olvasom Fráter Erzsébet A Biblia növényei című könyvében. Sokan ismerhetik azt az ószövetségi történetet, amikor Jákob lencsét főzött, ikerbátyja, Ézsau annyira éhezett rá, hogy elsőszülött jogát cserélte el egy tál vörös lencséből készült főzelékre. 
A hüvelyesek rendjébe, a pillangósvirágúak családjába tartozó lencse a homoktól az agyagos vályogig a legkülönbözőbb talajtípusokon megnő, viszont nem tolerálja a vizes körülményeket. A legnagyobb lencsetermelő Kanada, őket követi India és Ausztrália, de nagyon sok országban élvezik enyhén diós ízét. 
A tanulmányok kimutatták, hogy a rendszeres lencsefogyasztás csökkenti a krónikus betegségek, a diabétesz, az elhízás, a rák és a szívbetegségek kockázatát, antioxidáns, antibakteriális, vírusölő és gyulladáscsökkentő hatású, köszönhetően annak, hogy gazdag a fenoloknak nevezett növényi védővegyületekben – ebből a szempontból a legrangosabb hüvelyesek közé tartozik. A lencse különösen gazdag prebiotikus rostokban, hatékonyan támogatják az emésztőrendszer működését, serkentik az egészségünk szempontjából oly fontos jótékony bélbakté­riumok aktivitását. A rostokban gazdag étrend számos egészségügyi előnnyel jár, beleértve a vastag- és végbélrák kockázatának csökkentését. S mert gazdag fehérjeforrás, kiváló alternatívája a húsnak.