Mindenki nyugodjon le!

Augusztus 2.

A Kőfeszt a nyugalom fesztiválja, és ez többek között abból is látszik, hogy a biztonságért felelős társaságot is Nyugalomnak hívják. A névválasztás több mint nagyszerű. Nekem ez régi mániám, hogy amikor betoppan az ember egy helyre, minden akció és interakció a biztonságiaknál kezdődik. Hogy görcsbe rándul a gyomor attól, amit sugároznak maguk körül, vagy éppen ellenkezőleg, mosolyra húzódik a száj, amint elolvassuk a pólójukon a feliratot. Pláne, ha nők viselik azt a pólót. És itt most szigorúan arra gondolok, hogy egy nőnemű szekuritis az esetek túlnyomó többségében valóban biztonságot sugároz harckészültség helyett, és aki velük vacakol, annál tényleg nagy a baj. Mert az evolúció már csak ilyen. 

További jó hír a fesztiválról, hogy Petőfi, bár költészete felettébb alkalmas a nyugalom megzavarására, él, és ahogy ez kinéz, élni is fog. A nyugalom fontos dolog tehát, még a minap Veszprémben frenetikus koncertet adó Iggy Pop is kissé nyugodtabbnak tűnt, mint amikor legutóbb láttam; csak félig bontotta le a színpadot. Önmagunk nyugalomra intése is fontos, olykor embert próbáló feladat. Nekem például alapjáraton sikoltozni támad kedvem, amikor meglátom, hogy a multi 999 forintért ajánl fel néhány szem hagymát. Hogy hagymát hagymával, annak vége, de így annak is, hogy van vereshagyma a tarisznyába’, bár ugye keserű magába. Aztán nem üvöltök mégsem, bár ettől a lejárt szavatosságú kilenc forintozós manipulációtól eleve rögvest agymenést kapok, inkább otthagyom az egészet. 

Azért persze elgondolkodom közben. Mert ezt már tényleg ne fogja senki a háborúra, meg a többi katyvaszra. Ukrán hagyma, mi? És Makón mi van? Ribizli? Az meg miért négyezer? Ezek szimplán uzsorások és passz. Mikor hazaérek, majd megnyugszom – gondolom ezen a ponton. Aha. Megjött az összesített gázszámla. Több százezer. Úgy, hogy év közben is fizetünk. Úgy, hogy hatvan négyzetméteren élünk, és a házban soha nem volt több huszonegy foknál, legfeljebb tartós kánikula idején, de akkor meg magától. Úgy, hogy a berendezés korszerű, beleértve a nyílászárókat és a szigetelést. Úgy, hogy további több százezerért vettem mellé – szintén uzsoraáron – fát. Akkor most erre fogok keresni egy darabig, miközben örülök, hogy megtehetem. 

Augusztus 3.

Nem vagyok ideges, fő a nyugalom, száz évig élek, ha így folytatom. Ezt a ki tudja, mily mélységekből feltörő kuplét dúdolgatom, miközben két írás között felszedem a krumplit. A krumpli felszedése egyfajta kincskeresés, meditatív tevékenység, örömforrás. És persze jól jön majd télen, ha esetleg tízezer forintba kerülne huszonkilenc deka. Az árak elszabadulása egyébként tényleg beteges méreteket öltött. Értem én az energia- és alapanyagárakat meg mindent, de ha a környékünkön megnézem a kifüggesztett étlapokon a tételeket (beljebb már jó ideje nem megyek), akkor azt látom, hogy visszatért egy olyan jelenség is, amiről azt hittük, hogy végleg magunk mögött hagytuk. Jelesül azt, hogy mindenki egy szezon alatt óhajt meggazdagodni. 

Szó szerint üdítő kivételek azért akadnak. Egy osztrák kocsmáros például húsz évvel ezelőtti áron csapolja a sört, ráadásul schillingért. Ez akár meglepő is lehetne, ám Ausztriában még mindig közel hétmilliárd (!) schilling szunyókál békésen a cihába varrva, amiért nagyjából 180 millió korsó sört lehetne vásárolni a csapos úrnál. Hogy a schillingfetisiszták milyen megfontolásból nem váltották annak idején a pénzüket euróra, az számomra megfejthetetlen, de vagy nagyon ráéreztek valamire, vagy mégis igazak az időutazókról időről időre felröppenő hírek. Azt, mondjuk, magam is el tudom képzelni, hogy Michelangelo személyesen találkozott az Úristennel, és ugyanakkor volt mobiltelefonja.