Nem medvék, de úgy néznek ránk a vonaton

Szakszerűen összeállított kiadványokkal felszerelkezve vágtunk neki az útnak, az ismertetők segítenek eligazodni térben-időben, jelenben-múltban, annak, aki képzeletben a lélek tájain utazik. Aki, ha magyar, nem idegen földön jár, nem idegenként. De elmondhatjuk, mert egy élménybeszámolónak része ez is, hogy egyesek furcsán kezelik arrafelé a magyarul megszólalókat. Nos, ezen muszáj felülemelkedni. Mert beszélgettünk ugyan medvékről indulás előtt, hát velük nem, de mogorva medveként ránk néző vasúti alkalmazottakkal találkoztunk. A „civilek” szerencsére nem ilyenek.

Egy nap alatt vonatoztunk végig a Kolozsvár–Dés–Szeretfalva–Déda–Gyergyószentmiklós–Csíkszereda útvonalat Kányádi Sándort, Orbán Balázst idézgetve, közben megelevenedett a valóság. Utaztunk, örültünk Erdélynek, együtt barangolva valóságban, képzeletben, történelmünkben. „A székely tüzéhez hívja az idegent, és saját melegét is odaadná” – jut eszünkbe Tamási Áron gondolata, ami később bebizonyosodott. A sokak által emlegetett igaz magyarok földjén járunk? Kodály azt tartja, „Az igaz magyar a székely. És ha mi igazi magyarok akarunk lenni, előbb székellyé kell válnunk”. Sok jó példát ad a Székelyföld, főként emberségből.

Vonatunk közben elhagyta Maroshévízt, a Gyergyói havasokban kanyarog. Nem tudom megállni, hogy ne készítsek néhány fotót a tájról. Lenyűgöző. Majd visszatérek útitársaimhoz, akik mutatják, Gyergyószentmiklósról hogyan, merre érjük el a parajdi sóbányát és Szovátát.

De miért megyünk mi vonattal, amikor autóval gyorsabb lenne? Kevés kivételtől eltekintve egész Erdélyben még a magyar időkben épült ki a vasúthálózat, melynek gróf Mikó Imre, „Erdély Széchenyije” volt a beindítója. Ő, mint az akkori közlekedésügyi miniszter adta át közel 150 éve a Nagyvárad–Kolozsvár vonalat, ezért. És ezért is jogos kérdés, miért állítanak meg rengeteg helyen nemzetközi vonatot, amikor a pálya állapota miatt amúgy is hosszú a menetidő. Vagy, a vonatok miért csak Székelyfölddel kötnek össze, miért nincs közvetlen eljutás a csángó magyarok hazájába, Gyimesbükkre vagy a moldvai falvak felé?

Kolozsváron gépcserét hajtanak végre, egyik szakasz villamosított, a másik dízeles. Egyébként dupla vágányú fővonal, de itt-ott csak az egyik sínpár járható, annyira elhasználódott a másik. Ez némely szakaszon cammogás…

A következő éjszakát Csíkszereda mellett töltjük, ahol a falusi turizmus még egyenlő a vendégszeretettel. Másnap személyvonattal indulunk Csíkszeredáról Gyimesbükkre. Más hangulat köszönt, amolyan „békebeli”. Képzeljen el az olvasó több, speciális, farönkök szállítására kialakított, hosszú lovaskocsit, ahogy végigmennek a macskaköves utcán, át a töltésen, majd felkapaszkodnak a hegyháton, épp csak elférnek. A környezet lenyűgöző, a hegyek csodásak, bár lombos fa itt már alig akad. Magasan vagyunk, s tulajdonképpen megérkeztünk a történelmi Magyarország legkeletibb pontjára. Gyimesbükk (Ghímes) állomáson leszállunk, indulunk a nagy Magyarország egykor volt legkeletibb, úgynevezett 30-as őrházához, melyet évekkel ezelőtt felújítottak, és melyben egy páratlan vasúttörténeti kiállítást rendeztek be. A Gyimesi-szoros mellett, ahol a Gyergyói-havasok a Csíki-havasokkal találkoznak. Itt látták vendégül csoportunkat egy pisztrángvacsorával (helyi alapanyagból!), majd Bilibók Ágoston, a gyűjtemény alapítója, az őrház mindenese szívvel-lélekkel mutatta be féltve őrzött kincseit, az utókor számára megmentett ereklyéket. Hatalmas élmény! Egyébként a Gyimesbükk–Csíkszereda vonal igen rangos műszaki létesítményekkel büszkélkedhet. A 64 méter magas Karakó völgyhíd, a Ladók hídja a „nagy” magyar vasúthálózat legszebben boltozott völgyhídja, és az 1223 méter hosszú lóvészi alagút is ezen a vonalon van, fotósoknak jó szívvel ajánlom megörökíteni ezeket.

Sajnáljuk, hogy utunkat már a hazafelé tartó Hargita gyorsvonaton folytatjuk, még maradtunk volna… Tovább beszélgetünk Székelyföldről, melynek bejárásához, megismeréséhez egy élet is kevés. Ilyen utazásra fel kell készülni, pihenőket beiktatni, hogy az utas befogadhassa, feldolgozhassa a látottakat-hallottakat. Ha nem tudjuk azonnal feldolgozni jelenlegi ismereteinkkel, ne utasítsuk el azokat, mert ha jobban megismerjük, közelebb kerül szívünkhöz-lelkünkhöz a táj, a történelem. Az igény ma egyre nagyobb például a bakancsos Erdély-bejárás iránt. Kolozsváron, a mozdonycsere idején jut idő közös fényképezkedésre a kiállított gőzössel, mely ma már csak szobormozdony.

Másnap van már, mire hazaérek… de nem bántam meg! Már csak idő kell, hogy feldolgozzam a rengeteg új ismeretet, tapasztalatot.