A Magyar Tenger a 18.-19. században

Míg a gyakorlatias műszaki szakemberek ki szerették volna szárítani a Balatont, addig az írók, festők művészi témát kerestek e vidéken. A 19. század elején Szerelmey Miklós készített metszetsorozatokat e vidékről, Brodszky Sándor festő pedig romantikus olajfestményeken ábrázolta a balatoni vihart. Majd a „kékzsongású” Balaton nevet hárfára vették a régi klasszikus költők, írók is, bár már népdalok is őriztek rövid történeteteket a tóról, s magasztalták a vidék természeti szépségeit, de a verselő magyar írók közül Fejér Antal volt az első, aki Hol Veszprém megyének… című költeményében Balatonfüredről dalolt, 1777-ben. Majd Baróti Szabó Dávid és Tapolca szülötte, Batsányi János ragadott tollat a 18. század végén, hogy a balatoni, kivált a keszthelyi hajókról és a „háborgó tengernek hullámiról” zengjen. Kis János A Balaton melléke címet viselő verse már a „tók királyát” üdvözölte énekében, 1798-ban. Pálóczi Horváth Ádám , a Balaton első, vérbeli költője több művével is hódolt az általa magyar tengernek nevezett Balatonnak. S a magyar rokokó poétájának, Csokonai Vitéz Mihálynak (1773-1805) is ihletforrást jelentett a vidék, hisz szerelmi bánatát sírta el A tihanyi ekhóhoz címet viselő versében, a 18. század legvégén.

A Balaton történetének legszínesebb fejezete kezdődött meg a 19. század első felében. Mindezt a nagyfokú fejlődést nagyban elősegítette a reformkor lendülete és a dualizmus viszonylagosan kiegyensúlyozott gazdaságpolitikája, a boldog békeidők kedvező feltételrendszere. Az általánosan kedvező politikai háttérhez azonban a helyi szintű reformok és reformerek is nagyban hozzájárultak. A 19. század elejére Gróf Festetics György Keszthelyen megalapította Európa első mezőgazdasági felsőfokú intézményét, majd helikoni irodalmi ünnepségeket, költőversenyeket szervezett. A reformkorban Balatonfüred vált az ország egyik szellemi központjává. A kor arisztokráciájának képviselői mellett neves írók, költők, közéleti személyiségek – Vörösmarty Mihály, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Széchenyi István – is megfordultak a Balatonon. A társadalmi és a társas élet, a füredi savanyúvíz nagy vonzerőt jelentettek. A tóban való fürdőzés ekkor még nem vált megszokottá, hiszen a korszak vendégei nem igazán tudtak úszni, így féltek is a nagy tótól. A balatoni vízi közlekedést a Kisfaludy Sándor költőről elnevezett gőzös vízre bocsátása oldotta meg. Kossuth Lajos és Széchenyi István összefogásaként tette meg első próbaútját a tavon 1846-ban. 1848-ban, Garay János megírta az első Balatonról szóló verseskötetet, Balatoni kagylók címmel. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc némiképp megtörte a Balaton fejlődésének ívét. Igazi mérföldkőnek számított az 1861-es esztendő, amikor megépült a Pest-Budát Nagykanizsával

összekötő vaspálya, s mindez új utakat nyitott a Balaton déli parti települései számára. A sokszínű balatoni fürdőélet az 1860-as évektől kezdődött. A vasúthálózat kiépülésével számos virágzó fürdőtelep született meg a Balaton déli partján: Siófok, Földvár, Boglár, Lelle, Fonyód hívogatta már a nyaralni vágyókat. Széleskörű Balaton-kultusz kezdődött, sorra épültek a villák, nyaralók, szállók. Híres emberek vásároltak nyaralókat a tó partján. Füredre költözött a korszak írófejedelme, Jókai Mór, s itt nyaralt Blaha Lujza is. Krúdy Gyula szintén többször megfordult, főként Siófokon. Elterjedtek a vízi sportok, igen népszerűvé vált az evezés és a vitorlázás. 1882-től rendszeres vitorlásversenyeket rendeztek a tavon. Szekrényessy Kálmán katonatiszt 1880. augusztus 29-én először úszta át a Balatont Siófok és Balatonfüred között. Mindezzel hagyományt teremtett.

A tó körül zajló fejlesztések, a vasúthálózat kiépülése, a kikötők kivitelezése egyre előrébb lendítette e térség sorsát. Az infrastrukturális változásokkal párhuzamosan a balatoni fürdőélet is élénkült és a Balaton általános fejlődését szolgáló szervezetek is szaporodtak. 1882-már létrejött egy általános érdekképviselet, Balatoni Egylet néven, majd 1904 márciusában alakult meg Budapesten a Balatoni Szövetség, melynek alapszabályát Óvári Ferenc (1858-1938) Veszprém megyei országgyűlési képviselő dolgozta ki, s egyben alelnöke is lett a szervezetnek. A Szövetség alapvetése a balatoni fürdők fejlesztése, a vidék értékeinek mentése, őrzése, egyfajta Balaton-kultusz kialakítása, a téli időszak kedveltté tétele volt. 1907-ben már népszerűsítő kiadványt adtak ki, A Balaton összes fürdő és üdülőhelyeinek leírása címmel. 1908 márciusától napvilágot látott – a későbbiekben havonta nyomtatott – Balaton című sajtóorgánumuk is. Tevékenységük idővel széleskörűvé vált: szorgalmazták a telefonközpontok létrehozását, fürdőkönyvtárak alapítását. Nevükhöz köthető a tájértékek felfedezése, védelme (pl. akarattyai Rákóczi szilfa), de ezzel egyidőben megfogalmazták a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kijelölésének szükségességét is. 1911-ben újabb kiadványuk jelent meg, a Magyar Tenger című lap, amely elsősorban a fiatalok körében igyekezett propagálni a Balatont. Fontos kezdeményezése volt a szövetségnek a „Hangya” kötelékében – Almádiban, Füreden, Siófokon – működő szövetkezetek, amelyeknek feladata a helyi áruk, termények és a balatoni halak terjesztése, a fürdők ellátása volt.

A fejlesztések hatására az 1910-es évekre – a korabeli részletes útikönyvek szerint – sorra nyíltak a szállodák, bővültek a szálláslehetőségek. Balatonfüreden már 850 szoba fogadta a vendégeket, de Almádiban is megépült közel 300 villa. Megerősödtek új települések is: 1905-ben Balatonföldvár gyógyfürdő minősítést kapott, fejlődését így összegezte a korabeli kiadvány: „Mindennap van térzene. A mulatságok és kirándulások gyors egymásutánban váltják fel egymást. A bérlőnél kocsik, csónakok és jachtok kaphatók s igy a kirándulásokhoz

szükséges alkalmatosságokban sincs hiány. Van számtalan tennisz-pálya, a gyermekek számára pompás játszótér, árnyas liget, fákkal, cserjékkel szegett sétahely. Időnként lövészeti és másfajta sportversenyek, vadászat és halászat teszik élénkebbé, sőt néhanapján ugyancsak érdekessé az ott tartózkodást.”