Rácsodálkozhatunk arra, amit látunk

2024.02.02. 07:00

Új teremtésvédelmi tanösvényt alakítottak ki a bakonybéli bencések a monostori kertben

Teremtésvédelem egy 200 éves kertben címmel készült el nemrégiben a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor történeti kertjének sétaútvonala mentén egy új tanösvény.

Rimányi Zita

Ősszel készült képünk a bakonybéli arborétumról, az önmagunkkal való találkozás helyéről, a zöld erőtérről, ahol hazatalál a lélek Fotó: Rimányi Zita

A teremtésvédelem kifejezést Ferenc pápa Áldott légy (Laudato sí) kezdetű enciklikájának nyomán ma már egyre többet használjuk. Írásában az egyházfő már 2015-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy a természet- és környezetpusztításnak komoly társadalmi vonatkozásai vannak. A fogalom négy nagy téma köré épül fel: természetvédelem, környezetvédelem, ökológia és a Teremtő. Ezek mindegyikéről könyveket lehet írni – és írtak is már. Nem könnyű tehát mindezt 16 táblán bemutatni, ezért igyekeztek a bencések a helyi adottságokra szűkítve, minden korosztály számára befogadható, gondolatébresztő módon megalkotni a tanösvényt. 

Mi minden vár azokra, akik végigsétálják? A szerzetesek szavaiból kiderül, hogy az érdeklődők rácsodálkozhatnak mindarra, amit látunk, ami jelen van, és a teremtett világ csodáin keresztül a Teremtőre.

A tanösvény mentén új szeméttárolókat, köztük egy szelektív hulladékgyűjtőt helyeztek el, a zarándokudvarban pedig nyolc kerékpár tárolására alkalmas kerékpártámaszt állítottak fel a bencés monostor tájékoztatása szerint. Ősszel bővebben is írtunk már a Gerence-patak szomszédságában lévő bakonybéli arborétumról, az önmagunkkal való találkozás helyéről, a zöld erőtérről, ahol hazatalál a lélek. Megtekinthetik akkor készült képgalériánkat is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában