Különleges találkozó: bikapók a sziklagyepen

Elnevezése onnan ered, hogy a hím veszélyhelyzetben fejét leszegi, mint a bika, potrohát pedig felemelve tartja. Nagyon látványos a hím példány a piros potrohhal és a veszélyre figyelmeztető pöttyökkel – a nőstény azonban – az állatvilágban gyakran előforduló módon – kevésbé díszes, majdnem teljesen egyszínű fekete, ám nagyobb termetű. Amint a wikipédia írja róla, a középhegységekben, dombvidékeken a délnek néző, napsütötte lejtők sztyepprétein és a sziklagyepekben él; az alföldeken a laza, homokos talajon kialakult, hiányosan záródó gyepekben, valamint a ritkás cserjésekkel tarkított, száraz erdőszegélyekben figyelhető meg.

Mivel igen apró teremtmény – mérete alig érte el az egy centimétert –, valódi szépségére csak a fotó felnagyítása után derült fény. 

Mint megtudtam, vérbeli ragadozóként néhány centiméter mély, pókselyemmel bélelt aknájának kijáratához sugárirányban buktató- és fogófonalakat is húz. A kifejlett hímek tavasztól őszig kóborló-vadászó életmódra térnek át és erős, hegyes csáprágójukkal önmaguknál jóval nagyobb, akár három centiméteres, kemény páncélú bogarakat (futrinkákat, ganajtúró) is elejthetnek. Élőhelyükön csak ilyen, zsákmányra vadászó hímekkel találkozhatunk.

Csípése fájdalmas, azonban ritka előfordulása és rejtőzködő életmódja miatt nem kell tartanunk attól, hogy közvetlen kapcsolatba kerülünk velük – írja a greendex.hu.

Hát nem így történt, ám bántódása senkinek nem esett, a rövid találkozó és egy gyors fotó után mindketten folytattuk megkezdett portyánkat a sziklagyepen.