Lesz bárány a húsvéti asztalon?- A lehető legrosszabbkor jött a járvány

Habár első látásra úgy tűnik, a mezőgazdaságot érinti talán a legkevésbé a koronavírus-járvány gazdasági hatása, sajnos ez nincs így.

Sági Ági

20200318 Városlőd Imár Bt pecsenyebárányok Pesthy Márton fotó Veszprém Megyei Napló

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A juhtenyésztőknek a lehető legrosszabbkor jött a járvány, hiszen az ágazat fő termékét adó pecsenyebárány szállítása most kezdődik a legnagyobb felvásárlónak számító olasz piacra.

Egészen szerdáig kérdéses volt az élőállat-szállítások lehetősége, szerencsére született megoldás.

– Megvan az engedély az élelmiszer- és az élőállat-szállítások folyamatos végzésére. Az operatív törzs lehetőséget biztosít a bárány és persze minden élő állat, illetve élelmiszer szállításának folyamatos végzésére azokba az országokba is, ahol karantént rendeltek a koronavírus-járvány miatt. Így most az elvi lehetőség adott, de a következő hetek döntik el, hogy mennyire sikerül megszervezni a szállítást, amelynek nagyon szigorú szabályai vannak – nyilatkozta a Naplónak ifj. Csomai Géza, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség elnökségi tagja.

Magyar állampolgárságú járművezető a hatósági házi karantén kötelező 14 napos tartama alatt abban az esetben vállalhat újra gépkocsivezetői munkát, ha biztonságos vezetésre képes állapotban lévőnek tartja magát, nem tapasztalja magán a betegség tüneteit, és ezt munkáltatója is így ítéli meg. A járművezető ennek teljesülése esetén is csak abban az esetben hagyhatja el a számára kijelölt hatósági házi karantén helyszínét, ha erről az illetékes járványügyi hatóságot (a határozatot hozó járási hivatalt) értesíti, és a felrakóhelyről az országot az egyébként tranzitútvonalként kijelölt úton, legfeljebb az előre megjelölt üzemanyagtöltő állomást igénybe véve hagyja el.

– Azt látjuk, hogy a jó minőségű magyar pecsenyebárányra van kereslet Olaszországban. Ha a bárány ki tud jutni, akkor azt megveszik.

Magyarország körülbelül 130-150 ezer pecsenyebárányt exportál ebben az időszakban. Általában 700 állatot szállítanak egyszerre, azaz 150 kamionnyi bárányt kell eljuttatni Olaszországba. A problémát csökkentheti, ha kevesebb a kiszállítandó bárány – tette hozzá ifj. Csomai Géza.

A gazdálkodók dönthetnek úgy, hogy a szép jerkebárányokat tenyésztésre megtartják, így csak a kosbárányok kiszállítását kell megszervezni. Akik nem akarnak vagy nem tudnak tenyészállatot beállítani, azok esetleg nagyobb súlyra hizlalhatják az állományt, de ez már piaci kérdés. A juhtartók abban bíznak, hogy ebben a helyzetben valamilyen támogatást is kapnak, ez lehetne tenyészállat-támogatás vagy egyéb segítség is.

A jó minőségű magyar pecsenyebárányra hagyományosan nagyakereslet Olaszországban. A következő hetek döntik el, hogy mennyire sikerül megszervezni az állatok kiszállítását
Fotó: Pesthy Márton/Napló

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség elnökségi tagjának álláspontja szerint nagy hangsúlyt kellene fektetni arra, hogy a 2019-re igényelt támogatások – melyek végső kifizetési határideje 2020. június 30. – kiutalásáról mielőbb gondoskodjon az államkincstár, mert a jelen helyzetben ezek az összegek ,,tűzoltásra” kellenek. A tenyésztők egy része hagyományosan évente csak egyszer ellet, a tradicionális húsvétibárány-piacot célozva. A korszerűbb tenyészetekben a sűrített elletést alkalmazzák, ilyenkor az állományt megosztva húsvétra, az augusztusi olasz Ferragosto ünnepre és karácsonyra időzítik a szaporulatot.

– Sajnos az ágazatban nincsenek tartalékok. Aki sűrítve elleti az állományát, annak talán egy kicsit könnyebb lesz a túlélés, de pont a legtőkeszegényebb, legsérülékenyebb vállalkozások számára a legfontosabb a szállítás, számukra az egyedüli bevételi forrás a húsvéti bárány. Nyilván nem a profit maximalizálása most a cél, hanem az, hogy átvészeljük ezt az időszakot – jegyezte meg ifj. Csomai Géza.

A szakember hangsúlyozta azt is, hogy bár a juh- és kecsketej-feldolgozók kevesebben vannak, náluk is piaci problémák jelentkeztek. Nekik azt javasolják, hogy próbáljanak hosszabb eltarthatóságú, érlelt termékeket készíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!