karácsonyi portékák

2020.11.19. 16:00

Az ír krémes szaloncukor a legnépszerűbb a veszprémi vásárcsarnokban

A veszprémi vásárcsarnok egyik standja mindenféle csillámló színekben pompázik: egy pici ünnepi hangulat vette be a helyet, szaloncukrot árulnak.

Juhász-Léhi István

Fotós: Balogh Ákos

- Reméljük, hogy lesz igazi karácsony az idén. Egy héttel később nyitottunk, mint szoktunk, de reméljük, maradhatunk december végéig – bizakodott Környei Ágnes a szaloncukros pult másik végéről.

Sokféle ízben, csomagolásban, formában leledzik a felhozatal, és természetesen az árak is ennek függvényében változnak. Az „alap” szaloncukor, ami étcsokis mázzal van bevonva, 1380 forint kilogrammonként. A többi nyilván drágább, hiszen a tejcsokis, krémes finomságok már közel háromezer forintot kóstálnak, de a Vadász már kétszer ennyi.

- A legnépszerűbb az ír krémes, a baileys-es, de tavaly például a sós karamell volt a menő – mondta Környei Ágnes. – De van zöld, Fradi-címeres szaloncukor is.

Arra a felvetésünkre, hogy a vevők „mikor rohanják le” a standot, az eladó azt felelte, hogy ilyenkor még többnyire csipegetnek, kóstolót visznek, és ami ízlik, azt utána viszik a karácsonyfára, netán az asztalra is. Ugyanakkor van Mikulás-zacskójuk és virgácsuk is.

Veszprémi Géza dióbelet és lekvárt is árult. A dió 3500 és 4500 forint kilónkénti áron állt a pultján.

- Hogy mitől ilyen szép a dió? Azért, mert kéthetente permetezem – válaszolta. – Leginkább tényleg a permeten múlik, mert a kártevők miatt, ha nincs kéthetente kezelve, akkor tönkremegy.

Szerinte számít az is, hogy milyen fajtájú diót vásárolunk, ő az úgynevezett milotait árulja. Vannak – állítja – olyan diófélék, melyeknek nincs is igazán íze.

- Ez a milotai nagyon jó fajta, zamatos, van íze – vélte Veszprémi Géza, aki kiemelte: a dió egészséges is, a napot ezzel kezdi: – Megeszek egy fél marokkal, mert sok mindenre jó, szívre, keringésre is – mondta a Naplónak. – De van itt sárgabarack és szilvalekvár is, ami természetesem házi, és azért szeretik a piacra járók, mert tudják, hogy mi van benne. A nagyüzemben beletesznek mindent, ez pedig úgy van elkészítve, hogy kilenc kiló barackhoz van egy kiló cukor téve, és nincs benne mesterséges adalék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában