Pusztai Ádám Veszprémben épít „Tudás-birodalmat”

A munka mellett a folyamatos tanulás, tanítás, és szervezés tölti ki az idejét. Szerencsénkre szakított időt arra, hogy elmesélje nekünk, hogyan jutott el idáig, és mik a tervei a jövőt illetően.

Szolnokról származom, és az egyetemre jöttem Veszprémbe, itt végeztem a mérnöki karon alap és mester szakon is és annyira bejött az élet és a társaság, hogy itt ragadtam, és egy csomó társaságba belefolytam vagy éppen létrehoztuk, és ezek miatt egyre jobban kötődtem Veszprémhez.

2014-ben az egyik veszprémi ismerősöm mondta, hogy van egy retorika klub-féle Budapesten, és ajánlották neki, hogy látogasson el oda. Ő mondta, hogy van még hely a kocsiban, és mi lenne, ha vele mennék, mert tudta, hogy szeretek ilyenekkel foglalkozni, és képzeni magam. Nyilván nem vagyok ezzel egyedül. Végül felmentünk, és a PestBeszéd Retorika Klubnak volt ez az egyik estje. Ez volt az első magyar nyelvű klub Magyarországon, merthogy ez egy eredendően amerikai gyökerekkel rendelkező kezdeményezés, és Magyarországon is az első klub angol nyelvű volt.

Nagyon jó hangulat volt a PestBeszéd Retorika Klub estjén, tudniillik mi is próbálunk arra törekedni, hogy a mi estjeink közösségi élmény is legyen, hiszen egy ilyen környezetben nem tanulásnak tűnik a tanulás.

Néhány héttel később pedig azt kezdtük el pedzegetni, hogy milyen jó lenne egy ilyen klub Veszprémben is, és szerencsére a Budapesti és más kluboktól is rengeteg pozitív visszajelzést és segítséget kaptunk.

Aztán elkezdtünk ráfeküdni a saját kis sales folyamatainkra, merthát el kell adnunk magunkat a helyi lakosoknak. És 2017 augusztusában a hivatalosan is megalakultunk. Elég hosszú folyamat volt, amíg összegyűlt az alapítói létszám, de augusztusban ez is megvolt, szóval most nagyon boldogok vagyunk.

Abszolút mesze állok a retorikától végzettségemet tekintve. Egyszerűen érdekelt, hogyan lehet hatékonyan átadni gondolatokat. Az egyetem alatt végig kollégiumban laktam. Az utolsó három évemet kollégiumi seniorként töltöttem. A kollégiumi senior egy nevelőtanár féle, valahol félúton van a jótündér keresztanya és a terminátor között. Mert egyrészt figyel arra, hogy a kollégiumban lakók betartsák az írott és íratlan szabályokat, ez a terminátor vonala, másrészt pedig nálunk a kollégiumi seniorok felelősek azért, hogy figyelnek arra, hogy te, mint kollégista ne csak enni és aludni járj a kollégiumba, hanem légy részese a közösségnek. Rendezvényeket szervezünk akárcsak egy filmestet, vagy egy palancsintázást.

De az a lényeg, hogy egy aktív és élő közösség részese legyél, ne csak szobanövény ként tengesd a napjaidat.

És annak érdekében, hogy egyrészt tudjuk, hogyan kell másokkal foglalkozni, másrészt hogyan kell emberekkel beszélni, elengedhetetlennek tartottuk többen is, hogy képezzük magunkat. És a Toastmasters pont témába vágott. Úgyhogy megfelelő időszakban találtunk rá a megfelelő lehetőségre. A Toastmasters több mint 90 éves múlttal rendelkezik, és mérhetetlen tudásanyag van mögötte, ami jóformán az összes tag számára elérhető. Hogyan lehet egy beszédet jól felépíteni? Milyen építőelemei vannak? Mit kell figyelembe venni céltervezésnél? Hogyan lehet hatásosan történetet mesélni?

Energiát kellett beletenni. Ennyi.

( Aki kedvet kapott a „szövegeléshez”, minden második héten gyűlik össze a Retorika Klub. Legközelebb október 17-én találkozhattok velük 19 órakor, megszokott helyükön, az Új Nemzedék Központban.)

A Láthatatlan Egyetemben én most városi képzés koordinátorként vagyok jelen. Ugye a Láthatatlan Egyetem egy olyan országos szintű szervezet, ahol kortárs környezetben, tehát fiatalok a felsőoktatási hallgatókat tanítanak, mindenféle életvezetési ismeretekre. És ennek s zászlóshajója az időgazdálkodás képzés, de személyes pénzügyek képzésünk is van már, mindfulness képzés, ez most eléggé élénken benne van a köztudatban. És Veszprémben 2013-2014 környékén tartottunk először ilyen képzést, és most egy kis kihagyás után újra elindítottuk.

2013-ban elmentünk egy jó barátommal az akkori TEDxYouth@Budapest konferenciára, és hatalmas élmény volt. Korábban is néztünk már TEDx videókat, de egy konferencián jössz rá igazán, hogy a legnagyobb értéket nem feltétlenül az előadott beszéd hordozza, hanem azok a beszélgetős szünetek és kapcsolódó networking részek, azok, amik hatalmas lehetőségeket rejtenek magukban, hiszen egyrészt nem mindenki ért egyet azzal, amit az előadó mond. Ezáltal remekül lehet konfrontálódni, érveket ütköztetni.

Másrészt lehetőséget ad arra, amit a mindennapokban nem tudunk megtenni, hogy például te mint újságíró, és én mint mérnök (végzettséggel rendelkező ember) leülj például egy belgyógyásszal arról beszélgetni, hogy vajon a robotoknak milyen jogokat kellene adnunk, vagy hogy el kell-e gondolkoznunk ezen igazán?

Elképesztőnek tartok minden embert, aki úgy gondolja, vagy tesz azért, hogy legyen olyan gondolata, amire mások figyelnek, és gondolkodnak rajta. Még akkor is, hogyha nem értenek egyet vele, hiszen a konfliktus, vagy az ellenkező nézőpontok is előre tudják vinni a világot, szerintem. És, ha valakinek van egy ilyen gondolata, igenis biztosítsunk neki, lehetőséget, teret, helyszínt, arra, hogy ezt megossza veled, velem, mindenkivel.

És úgy jöttünk ki erről az eseményről, hogy: egy ilyet szervezni kell.

2015-ben pedig volt szerencsém bekerülni azok közé a fiatalok közé, akik elő is adhattak a TEDxYouth-on, ezzel lekerült egy tétel a bakancslistámról, úgyhogy nem tehettünk mást, minthogy szervezünk egy sajátot.

2016. januárjában elkezdtünk ötletelni egy csapattal, hogy mi mindent lehetne ebből kihozni, mindannyian jól ismertük a TEDx-eknek a közegét, a miliőjét, viszont szervezésben annyira nem voltunk toppon, mindannyian szervezünk már akár kollégiumi vagy egyéb eseményt, de a TEDx-eknek mindig nagyobb odafigyelést igénylő időszaka a szervezés, mert rengeteg szablya van. Erős márka, és nagyon erősen is védik. Mérhetetlenül sok munka. Körülbelül 5 hónapba telt, hogy a licence-t megszerezzük, mert elég kemény szűrőrendszer van.

Arra kellett, és kell most is figyelnünk, hogy minél nagyobb közönséghez, és minél nagyobb spektrumú körhöz elérjünk, az újságírótól a belgyógyászon át a belsőépítészig.

Első alkalommal a Túl a határainkon lett a téma, ahol egyrészt: az ember hogyan léphet át, hogyan ismerhet fel egyáltalán határokat, márészt pedig a természetben milyen határok vannak, amiket felismerhetünk, megismerhetünk, átléphetünk, mi lesz, hogyha ezeket megtesszük.

És 7 előadóval tavaly meg is rendeztük az első TEDxBenedekHegyet. Idén nyolc előadónk van az Elmúló jövő témára.

Mi nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogyha valaki eljön hozzánk, akár előadónak, akár konferencia résztvevőnek, a lehető legkülönlegesebb élményt kapja, ezért mindenkitől megkérdezzük, aki résztvevőként jelentkezik, hogy miért szeretne ő a TEDx-re eljönni. És igenis kiszűrjük azokat, akik azt mondják, hogy „csak”, „izgalmas”. A bungee jumping is az, mégse oda mész. Hogyha van egy megfelelő motivációd, és tényleg szeretnél eljönni, akkor azt csak korlátozza az a 300 karakter, amit mi engedünk. És nem nagyon hagysz üres rubrikát.

Minden előadójelöltet behívunk beszélgetni. Két dologra figyelünk igazán: az egyik, hogy amiről szeretnél beszélni, mint jelölt, az hogyan kapcsolódik a mi témánkhoz, a másik, hogy mennyire lelkesedsz eziránt. Mert beszélni meg lehet tanítani bárkit, helyesen írni, helyesen fogalmazni, de lelkesedni nem. Ha az nincs meg, akkor a képzés sem fog rajta segíteni. Ez a tapasztalat.

 (Látogassatok el a szombat délután 13 órakor a konferenciára!)

Tavaly volt szerencsénk először együtt dolgozni a Pannon Unifest szervezői csapatával, és akkor két workshopot tartottunk, és annyira jó visszhangja volt, hogy idén is felkértek bennünket.

Előbb utóbb az életed során neked tartanod kell egy beszédet, teljesen mindegy hogy az csak egy kiscsoport előtt a munkahelyeden, vagy egy komoly vallomást kell tenned valakinek vagy nagyobb közönség előtt egy konferencián, vagy egy diplomavédésen, neked beszélned kell. És nem mindegy hogy ezt a beszédet hogyan rakod össze, mert lehet, hogy a jövőd múlik rajta.

És mivel elég sok kapcsolat van az általunk létrehozott és fenntartott szervezetek között (a TEDxBenedekHegy, a Toastmasters és a Kollektíva), mindegyikben megjelenik valahogy a beszéd, és mindegyik törekszik arra, hogy a lehető legjobban és leghasználhatóbban adja át a tudást, ami kell a beszédíráshoz, és úgy gondoltuk, hogy összehozzuk ezeknek a szervezeteknek a tudását, és egy rövid tréning formájában megmutatjuk annak, aki kíváncsi arra, hogy hogyan csinálják ezt azok, akik nap mint nap találkoznak ilyen feladatokkal, vagy találkoznak ilyen beszédekkel.

A kollektívát jelenleg öten alkotjuk. Mind az öten az egyetemhez és a kollégiumhoz köthetően vagyunk, merthogy ott ismerkedtünk meg, említettem, hogy senior voltam, és amikor mi elnyertük ezt a pozíciót, akkor úgy gondoltuk, hogy fejleszteni kell magunkat, hogy tudjunk emberekkel foglalkozni és ugye a Toastmasters volt az egyik irány, viszont a vezetői készségekhez ennél több kellett. Elkezdtünk emiatt képzéseket elvégezni, és azt láttuk, hogy mi lelkesek vagyunk, viszont mások, akiknek mondjuk szintén szükségük lenne ilyen képzésekre, ők nem vesznek részt rajta.

És feltettük magunknak azt a kérdést, hogy „Értjük-e annyira, hogy ezt elmagyarázzuk másoknak?” És abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy nagyon jó kapcsolatot ápolunk a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségével. Elkezdtünk tréningeket szervezni felsőoktatási hallgatóknak különböző témákban: csoportdinamika, konfliktuskezelés, prezentációk megtartása, és szintén 2014-ben – ez egy csoda év volt! – három taggal – ami később ötre bővült – álltunk neki. Jelenleg három nagy terület az, amivel mi főként foglalkozunk: az egyik a vezetői készségek, a másik a nyilvános beszéd – a szüleid megtanítottak beszélni, a tanáraid megtanítottak jól beszélni, mi megtanítunk lehengerlően beszélni – a harmadik terület viszonylag friss Magyarországon, és egyelőre mi tanítjuk egyedül az országban, ez a gamification, vagyis a játékosítás.

Hát nem. Mondhatjuk azt, hogy főállásban én a kollégiumban dolgozom, mint ügyintéző. Javarészt külföldi kollégistákkal foglalkozom, és azokkal a hallgatókkal, akik hallgatókkal foglalkoznak, tehát a seniorokkal. Az ő munkájukat próbálom segíteni és támogatni.

Olvassa el Simon Sineknek a Kezdj a miérttel! című könyvét. Biztos, hogy ez lenne az első. A második pedig, sajnos még nem jelent meg magyarul, de Emilie Wapnick-nek a How to be everything című alkotását mindenképpen ajánlom. Vannak olyan emberek, akik tudják gyerekkoruk óta, hogy ők szeretnének tűzoltók lenni, vagy űrhajósok, vagy mérnökök, orvosok, és ezt végig is viszik. A képzési rendszerünk rettentő módon támogatja az ilyen szakértő típusú személyiségeket. Viszont vannak olyanok, akik beletanulnak egy területbe, mert tetszik nekik, aztán egy idő után beleunnak, vagy éppen eljutnak olyan szintig, vagy tudásig, ami számukra megfelelő, és akkor keresnek valami más területet, és az ilyen típust hívja a Wapnick Barbara Sher-re hivatkozva „szkenner típusú” személyiségnek, vagy a multipotenciális személyiségnek.

Célszerű azt elfogadni, hogy nem mindenki képes arra, hogy egy területen mélyedjen el, ha több dolog is érdekli, akkor miért ne csinálja?

Az pedig, hogy hogy lehet ezt mind egyszerre csinálni? Az a trükk, hogy nem egyszerre kell csinálni. A multitaskingnak nagy ellenzője vagyok. Igyekszem jól szervezni a feladataimat, és mivel mindenhol csapatban dolgozunk, mindenhol van, aki segítsen a feladatokban, vagy jelezze, ha szorít a határidő.

Persze, merthogy mi gátolná meg? Nem látom ennek akadályát. Van egy ilyen berögzült társadalmi elvárás, hogy te menjél iskolába, válasszál magadnak egy szakmát, dolgozzál, és csináld azt, amit elkezdtél. Hogyan várod el egy tizennyolc évestől, hogy az érettségi előtt eldöntse, hogy mivel szeretne foglalkozni a következő harminc negyven évben? Nem tartom fairnek. Nyilván rá lehet fogni mindenféle generációs különbségekre, hogy a fiatalok jobhopperek, és nem bírnak sokáig egyhelyben maradni, elvárják a folyamatos visszajelzést, na és? Szerintem mostmár túl gyorsan változik a világ ahhoz, hogy ezt ne tehessük meg. Menjél verset írni! (nevet)

Nem, nem. Még nem voltam vért adni. Ez például még fent van a bakancslistán. Komolyra fordítva a szót, sokszor találkozom mostanában azzal, hogy life-long learning: élethosszig tartó tanulás. Én azt a problémát látom ebben, hogyha nem kezdünk el minél többen tanítani, vagy megosztani azt, amit tudunk, akkor mások hiába akarnak tanulni. Én próbálom inkább azt a szemléletet képviselni, hogy life-long teaching. Hogy mindig legyen olyan ember, akinek el tudsz magyarázni dolgokat. Ha létrehozol egy szervezetet, az igenis legyen tudásközösség. Kell egy olyan szemlélet, hogy szeressél elmagyarázni másoknak olyan dolgokat, amiket te már tudsz. Nagyon sok téma van a világban. Rengeteg sorozatot nézek, ott vannak a podcastek, könyvek. Olvassatok könyveket, pls!

És hogy valaha el fognak e fogyni a témák? Nem hiszem.

Ismerkedj meg korábban bemutatott „helyi arcainkkal”:

Test és lélek egyensúlya – Interjú Turós-Máté Kingával

Bakonyi srác a pesti forgatagban: „A zene a legrövidebb út a világhoz”

Interjú Tóth Szabolccsal: „Alex fiam és a családom örök”