Pápa

2017.11.12. 16:01

Megáldották az újbort

A bor szimbolizálja mindazt, ami az életben kellemes: a barátságot, a szerelmet, az igazságot, az örömet és a vidámságot.

Polgár Bettina

Így fogalmazott Megyesi Ferenc káplán a Szent Márton-napi újbor ünnepe alkalmával. A kétnapos eseménynek a pápai Esterházy-kastély udvara adott otthont.

Fotó: Polgár Tibor

– Áldd meg Urunk a borunkat, hogy mindnyájunk egészségére váljék, és add, hogy szent neved hívásával bárki, aki ebből fogyaszt, testének és lelkének javára szolgáljon a te oltalmad alatt – ezen szavak kíséretében áldotta meg az esemény nyitóünnepségén az újbort Megyesi Ferenc.

Fotó: Polgár Tibor

A megnyitó alkalmával Unger Tamás, Pápa alpolgármestere köszöntötte a kastélyudvarra ellátogatókat, felelevenítve Szent Márton napjának néphagyományát. Mint mondta, a libából készült ételek és az újbor fogyasztása mellett ez a nap egyfajta fordulópontot is jelentett hajdanán, hiszen ekkor hajtották be a jószágot, ekkor történt elszámolás gazda és jobbágy között, ekkor osztották ki a béreket. Ez volt az utolsó nap, amikor vásárokat, lakomákat rendeztek, majd a csendes adventi várakozás, a karácsonyt megelőző készülődés vette kezdetét.

Fotó: Polgár Tibor

Az újborszentelést követően a Somló és Környéke Borút Egyesület borlovaggá avatta Szaller Zsoltot, László Tibort és Wölfinger Gézát pedig ünnepélyes keretek között borbaráttá fogadták a próbatételek teljesítését követően.

Fotó: Polgár Tibor

A kétnapos programról természetes nem hiányozhattak a libából készült ételek – egyebek mellett a libacomb, a libazsíros kenyér, illetve a libatepertő – az ízletes borok és a pálinkák, valamint a zenés-táncos színpadi műsorok. A családosokat pedig többhelyszínes játszóház is szórakoztatta.

Fotó: Polgár Tibor

Az esemény során fellépett a Tapolcafői Forrás Népdalkör, a Boglárka Gyermek Néptánccsoport, a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület, Németh Dénes zenekara, a Főnix zenekar, a pápai nyugdíjasegyesület amatőr művészeti csoportjai, a Mihályházi Asszonykórus, a Rezeda Néptánc Egyesület, Szórádi Gábor, a Pankastic zenekar, továbbá a Trend zenekar.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában