Összegezték az elmúlt esztendőt

2018.01.17. 11:05

A díszpolgári címet Benkő István vehette át a devecseri ünnepség keretében

A Somló fővárosaként számon tartott településen az év elején megtartotta az önkormányzat újévköszöntő rendezvényét.

Borsos Renáta

Az esemény résztvevői széles körben kísérték figyelemmel a színvonalas zenei műsort és a polgármester évértékelő beszédét, valamint nem utolsósorban a – tíz év kihagyás után újra megvalósult – díszpolgári cím átadását. Az új esztendő köszöntését a Kastélykönyvtár lovagtermében tartotta a városvezetés, a területi közigazgatásért felelős államtitkár, a szomszédos települések képviselői, illetve a helyi cégek, intézmények vezetői és a társadalmi élet meghatározó alakjai társaságában.

Az emelkedett hangulatú rendezvényt a Devecseri Ifjúsági Fúvószenekar hangversenye nyitotta meg, Ormándlaky Péter karnagy vezetésével. A színes zenei palettát felvonultató repertoár sorában többek között az Örömóda is felcsendült, kellemes zenei élményt nyújtva ezzel a hallgatóságnak. Műsoruk végén a Himnuszt a jelenlévők együtt énekelték a zenekari kíséret mellett. A rendezvény ezután a polgármester, Ferenczi Gábor évértékelőjével folytatódott, melyben mozgalmas és eredményes évnek ítélte a tavalyi esztendőt. Beszédében kifejtette, hogy számos beruházásnak és fejlesztésnek köszönhetően folyamatosan szépült a város.

Örömteli eseményként ki-emelte, hogy 2018-ban a település nagy lehetőségek előtt áll a nyertes pályázatai okán, így idén is több értékteremtő és értéknövelő beruházás valósulhat meg.

Ferenczi Gábor díszpolgári címet adott át Benkő Istvánnak Fotó: Devecseri Városi Televízió

- Ahhoz, hogy a város sikeres pályázatokat tudhasson magáénak, Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, a térség ország-gyűlési képviselőjének segítő munkája is hozzájárult – mondta Ferenczi Gábor.

A szakmai évértékelő után a városvezető megtisztelő díszpolgári címet adott át Benkő Istvánnak, a Devecseri Városi Televízió elnökének a városért tett több évtizedes kulturális és közéleti tevékenysége elismeréseként, illetve a 2010-es vörösiszap-katasztrófa önfeláldozó megörökítéséért. Az örömteli pillanatok után a jelenlévők mindannyian közösen emelték poharukat az új eszten- dőre.

Az újévköszöntő szokás szerint kötetlen beszélgetés-sel zárult, amely lehetőséget adott a város- és intézmény- vezetőknek egyebek mellett arra, hogy megvitassák, milyen kihívások elé néznek az évben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában