Pápa

2018.01.31. 09:30

Don Bosco alakjáról mesélt Salgó Ferenc plébános

„Az ő életében természetesek voltak a természetfeletti dolgok, s ami másnál szokatlan, az nála megszokott volt.”

Laskovics Márió

Így nyilatkozott Bosco Szent Jánosról, eredeti teljes nevén Giovanni Melchiorre Bosco Ochienna olasz katolikus papról, a Szalézi rend megalapítójáról XI. Pius pápa, aki 1934-ben szentté avatta. A gyakran csak Don Boscoként emlegetett szentet január 31-én ünnepli a katolikus egyház – kezdte beszélgetésünket Salgó Ferenc kanonok, plébános, akit arra kértünk, meséljen a szent alakjáról, jelentőségéről.

Salgó Ferenc kanonok, plébános örömmel számolt be Bosco Szent János apostoli életéről

Bosco Szent János olyan egyéniség volt, akinek élete elképzelhetetlen egy természetfeletti erő hatása nélkül. 1815-ben született egy tanyán, szegény családban, apa nélkül nőtt fel. Nagyon szeretett volna tanulni, Isten ugyanis rendkívüli szellemi képességekkel áldotta meg: ha valamit figyelmesen elolvasott, megmaradt az emlékezetében.

- Egyszer a szomszédos falubeli lelki gyakorlatról hazafelé tartva a pap felvette hintójára, s kikérdezte a lelki gyakorlatról. Ő részletesen visszamondta a hallottakat, pedig még írni-olvasni sem tudott. Ez az atya elkezdte tanítani, de váratlanul meghalt. Testi ügyessége és ereje is átlagon felüli volt, kézügyessége pedig olyan fokot ért el, hogy könnyen elleste a városi bűvészek fogásait. A trükköket felhasználva, ingyen cirkuszt tartva adta tovább az imákat, a vasárnapi misék szentbeszédeit a környezetében élő, nem túl buzgó templomba járóknak – tudtuk meg gyerekkoráról.

Bosco Szent János Forrás: Wikipédia

Pap akart lenni, ezért Torino-ba ment, s a tandíját különféle mesterek mellé szegődve szedte össze. Így kitanulta a szabó, a lakatos, az asztalos, a kántor mesterséget. Mindezeknek, és szenzációs memóriájának később is hasznát vette, amikor fiú tanítványai serege vette körül. 1841-ben szentelték pappá, életét az utcákon csatangoló, munka- és család nélküli fiatalok nevelésére tette fel. Oratóriumán 1846-ban már négyszázan vettek részt. Többszöri költözés, feljelentések, protestáns támadások következtek. Sokan bolondnak vélték, mert semmiféle jövedelme nem volt. Övéivel együtt alamizsnából élt, mint az ég madarai. Nincstelenségük ellenére 1851-ben megvásárolt egy házat, letették a Szalézi Szent Ferenc-templom alapkövét, ami egy évre rá teljesen felépült.

A fiatal szívek feletti hatalmának jellemző megnyilvánulása volt az az eset, amikor a torinói fiatalok börtönébe hívták húsvéti lelkigyakorlatra. A 300 fiú kivétel nélkül meggyónt és megáldozott. Don Boscót annyira meghatotta a hitük, hogy miniszteri engedéllyel egynapos kirándulással jutalmazta őket, és csodák csodájára egyikük sem szökött meg.

Munkatársait összefogva 1859-ben megalapította a Szalézi Társulatot, az egyháztörténelem egyik leghatásosabb szerzetesrendjét. Közben az oratóriumból iskola, majd iskolarendszer fejlődött ki, melyben már nem csak hitoktatás folyt, hanem a növendékek műhelyekben mesterségeket is kitanulhattak, hogy becsületes munkásemberként élhessenek. Apostoli, tevékeny élete 1888. január 31-én zárult le, ekkor a szalézieknek 250 rendháza működött 130 ezer tanítvánnyal. Ma a jezsuiták mögött a második legnépesebb szerzetesrend.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget