adomány

2018.12.19. 16:00

Diákok gyűjtöttek az Ultimátum Állatvédelmi Alapítványnak

A veszprémi Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Program (MCC FIT) felső tagozatos általános iskolás diákjai idén a Veszprémben működő Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány javára gyűjtöttek. Az adományokat december 13-án adták át az állatvédőknek, akik kis védencükkel, Pamaccsal érkeztek a helyi FIT központba, ahol a felelős állattartásról, és az örökbefogadásról beszéltek a fiataloknak.

Kovács Erika

Az adományozók egy csoportja az Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány képviselőivel, és egyik védencükkel, Pamaccsal Fotó: Prókai Edina

Az MCC FIT Program diákjai és munkatársai minden évben karitatív akcióval készülnek a karácsonyra. A közel 100 veszprémi diák, akik a tehetséggondozó programban részt vesznek, idén a Veszprémben működő Ultimátum Állatvédelmi Alapítványt támogatták az állatok ellátásához szükséges tápokkal és eszközökkel. Az állatvédők beszéltek a diákoknak napi munkájukról, a felelős állattartásról, örökbefogadásról, majd a gyerekek átadták az ajándékokat. Csatlakozott hozzájuk a Lovassy László Gimnázium 10. D osztálya is, akik idén egymás megajándékozása helyett úgy döntöttek, összegyűjtik az arra szánt összeget, és szintén erre a célra fordítják. Tóth Enikő osztálya nevében adta át az adományt az állatmentőknek. A Lovassy László Gimnázium és a Mathias Corvinus Collegium évek óta partnerek a közösségi szolgálatban a FIT program keretei közt.

Az adományozók egy csoportja az Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány képviselőivel, és egyik védencükkel, Pamaccsal
Fotó: Prókai Edina

 

Az állatvédelmi adomány mellett a tavalyi évhez hasonlóan idén is számos cipős dobozt töltöttek meg a gyerekek játékokkal, mesekönyvekkel, ruhákkal és tartós élelmiszerrel, mindezt az MCC FIT munkatársai juttatják el a helyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálathoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában