Kárpát-medencei közösségi értékfeltárás

2018.12.04. 16:00

Hagyományápolás és tudásbővítés keretében tartottak sikeres rendezvényt Szőcön

A Közösségi érték- feltárás a Kárpát-medencében projekt kapcsán, a Nemzeti Művelődési Intézet programsorozatának helyi állomásán a közelmúltban a település helyi értékei után kutattak. Az értékfeltáró munkában a gyerekek és a helyi mesteremberek is részt vettek.

Borsos Renáta

A gyerekek Preininger Kálmán szőci költő költeményeiből olvastak fel

Fotó: Borsos Renáta/Napló

Az eseményen Németh Balázs polgármester háláját fejezte ki, amiért az értéknap megmozdította a település közösségét. A Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém megyei irodája képviseletében Mihalcsik Márta elmondta, intézetük kiemelt célja, hogy segítse a helyi értéktárak megalakulását. Az Otthonról haza európai uniós projektnek köszönhetően egyfajta mentori szerepvállalásukkal támogatják a helyi értékfeltárással kapcsolatos munkafolyamatokat.

A gyerekek Preininger Kálmán szőci költő költeményeiből olvastak fel
Fotó: Borsos Renáta/Napló

Közösségi beszélgetések módszerével a lakossággal együtt közösen kiderítik, kik és miket tartanak értéknek az adott területen. A projektsorozat szakmai segítőjeként Hoffner Tibor, a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért szervezet nevében értékként Illés Olga szakmai munkáját emelte ki, hiszen a jövő nemzedékét megfogni és összetartani egy közös cél érdekében nem kis feladat. Amikor a gyerekek az értékőrzésen gondolkodnak és aktívan tevékenykednek egy rajzkiállítás megvalósításán, vagy egy értékfeltáró település fotózás alkalmával, biztosan jó úton halad a település – jegyezte meg Hoffner Tibor.

A változatos értékek mentén haladva az egykoron élt helyi poéta, Preininger Kálmán verseiből a szőci ifjúság lelkes tagjai olvastak fel a jelenlévőknek. Az eseményen helyi termékeiket, értékeiket mutatta be Gálné Cigány Ildikó foltvarró, Vincze István méztermelő, Dallos Balázs kádár, Kabai Zoltán füstöltáru-készítő, Szabó Szabolcs borász és Gőgh Róbert botanikus, nemezelő, az őshonos gyümölcsök szakértője.

A hasznos, közösségfejlesztő esemény aztán kötetlen beszélgetéssel, valamint természetesen egymás portékáinak a korábbinál is jobb megismerésével zárult.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában