Még nem teljes a létszám

2019.01.12. 07:00

Pluszmunkát kell végezniük a veszprémi autóbusz-vezetőknek

Nincs elegendő sofőr, ezért a buszvezetőknek túlórázniuk kell a megyeszékhelyen, értesült munkatársunk. Mihálszky Gábor, a V-Busz Kft. szakmai igazgatója azt ígéri, január második felére megoldják a helyzetet.

Marton Attila

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Január első napjaiban nem volt elegendő sofőr a közösségi közlekedést 2019-től üzemeltető társaságnál. Hallottunk olyan véleményt is, amely szerint amíg nem közelíti vagy éri el a százat a V-Busz által foglalkoztatott sofőrök száma, addig túlórára kényszerülnek a buszvezetők.

Január elsejétől átszervezték a veszprémi helyi járatú közlekedést, korszerűbb lila buszok járnak Fotó: Pesthy Márton/Napló

A létszámhiány miatt a buszvezetőknek naponta akár 10–12 órán át szolgálatban kellett lenniük értesülésünk szerint.

- Még tíz sofőr hiányzik cégünktől, abban bízom, hogy január huszadikára teljes létszámmal végezhetjük a szolgáltatást, mondta kérdésünkre Mihálszky Gábor, a V-Busz Kft. szakmai igazgatója. Hangsúlyozta, húsz százalékkal több járatot üzemeltetnek, mint a korábbi szolgáltató, emiatt több buszvezetőt kell alkalmazniuk, miközben országszerte munkaerőhiány van ezen a területen is. A társaság helyzetét emellett az is nehezítette az utóbbi napokban, hogy többen betegség miatt estek ki a munkából. A V-Busz Kft. jelenleg nyolcvanöt sofőrt alkalmaz fő- vagy másodállásban. A szakmai igazgató elismerte, a létszámhiány miatt a sofőröknek túlórázniuk kell.

A helyzetet ismerő forrásunk szerint a sofőrök sokszor nem tudják előre, kinek melyik járatot kell vinnie, és melyik busszal kell mennie. Értesüléseink szerint míg az ÉNYKK-nál egy hónapra előre ismerték ezeket az információkat, addig a V-Busznál egy hetet sem látnak előre a buszvezetők. A napi és heti beosztással kapcsolatban Mihálszky Gábor elmondta, az óév utolsó napjaiban fogadták el a szakszervezetek a kollektív szerződést, így az idő rövidsége miatt nem tudták pontosan, hány sofőr áll rendelkezésükre január elsején. A buszvezetők egyelőre csak néhány napra előre kapják meg a munkabeosztásukat, azonban a létszámhelyzet stabilizálásával, várhatóan január végére ez a helyzet is megoldódik, ígérte a szakmai vezető.

Ahogyan ősszel beszámoltunk róla, a volántársaságnál a sofőrök 18 órát voltak szolgálatban a pihenőidővel együtt – ez 11–12 óra vezetést jelentett egy nap –, majd másnap szabadnaposak voltak. A szakmai igazgató elmondta, a szakszervezetekkel történt megállapodás szerint a V-Busznál a sofőrök többsége egyik héten három nap alatt 36 órát, a következő héten négy munkanapon 48 órát dolgozik úgy, hogy a munkanapokat követően szabadnapot kapnak. A túlórák miatt azonban jelenleg akár 50 óra fölé is mehet a munkaidő egy héten, miközben a pihenőidők a korábbi rendszerhez képest csökkentek, állította egy másik forrásunk.

Főként késésekre, hiányzó járatokra érkeztek panaszok az utasoktól Fotó: Pesthy Márton/Napló

A január elején történt járatkimaradások miatti bosszúság legtöbbször a buszsofőrökön csapódott le, akik kaptak hideget- meleget a szolgáltatóváltást követő első napokban. A legnagyobb közösségi oldalon főként késésekre, hiányzó járatokra érkeztek panaszok, valamint többen kifogásolták a 32-es és 34-es járat megszüntetését. A negatív vélemények mellett több elismerést is hallottunk. A sofőrök elégedettek az autóbuszok műszaki állapotával, és a működtetést kiszolgáló háttérrel is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy felmerülő problémát sokkal gyorsabban és rugalmasabban megoldanak, mint az ÉNYKK-nál korábban.

Mihálszky Gábor kiemelte, a menetrendi füzetek nyomtatása és a megállók tábláinak lecserélése februárban történhet meg, mert több módosítást is terveznek, például a 3-as és 8-as járatok sűrítését. A menetrend megváltoztatását azonban a város képviselő-testületének is jóvá kell hagynia január végi ülésén.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában