ünnep

2019.03.26. 07:00

Hatvan évvel ezelőtt lett város Ajka

A település idén ünnepli várossá nyilvánítása 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból tavaly kétéves versenyt hirdetett az önkormányzat a kilenc városrésznek.

Tóth B. Zsuzsa

Ajka új arculatot alakít ki, a folyamat már évekkel ezelőtt elindult és még nem ért véget. A városháza és művelődési központ épülete már megújult, az előttük lévő tér úgyszintén Fotó: Györkös József

Fotó: Györkös József

A verseny idén novemberben véget ér, de addig még sok feladat vár a városrészekben élőkre. A verseny fődíjaként az első helyezett 20 millió forintot kap, a második 18, a harmadik 16 milliót. A többi városrész a részvételért négy-négy millió forintot használhat majd fel. A versenyben való részvételt 12 tagú zsűri bírálja, annak tagjai a városrészek delegáltjai, elnöke Kocsis János egyetemi docens. A két év során a városrészek önmagukhoz képesti változásait is figyelembe veszik a bírák.

A feladatok között kötelezők és más, fajsúlyos, valamint szabadon választhatók szintén vannak. A kötelezők között van például a városrész egy kijelölt közösségi terének fejlesztése. Az önkormányzat ehhez biztosított közösségi teret mindegyik területen, lehetőleg a közösségi házak közelében.

A városrészeknek tervet kellett készíteniük a fejlesztésről, megadni, hogy mit várnak az önkormányzattól és mit tudnak maguk megvalósítani. A két éven át tartó verseny fázisait dokumentálniuk kell valamilyen módon. Például filmen, naplóban, fotókkal. ­Azokat félévente kell bemutatniuk a zsűrinek. Az ajánlott, fajsúlyos feladatok között szerepel például városrészi napok szervezése, a városrészi fiatalok számára stratégia felállítása és a helyi értékeket dokumentálása. Utóbbi megoldható olyan módon, hogy híres emberek beszélnek a városrészről. Szabadon választott feladat sokféle van. Több városrész összegyűjti a süteményrecepteket, például Bódén a Nosztalgia Nyugdíjas Klub réteskóstolót szervezett a napokban, amelyre az FC Ajka focicsapatát is meghívták.

Mások a városrész arculatát kutatják, módiját mutatják be divatbemutatón. De nem kell feltétlenül új programokat kitalálni, a Luca-szék állításától a szüreti mulatságig bármilyen hagyományos esemény szóba jöhet. Azokról beszámolót kell készíteni, és ha az esemény olyan jellegű, akkor a résztvevők száma sem elhanyagolható. Például a minden városrészben megszervezett egészségügyi szűrővizsgálatokra a megjelentek száma alapján kapnak pontokat. Komolyan is vették a városrészek ezeket a rendezvényeket. Az esélyegyenlőségi napon úgyszintén mindegyik városrész aktívan részt vett, csapatot állított ki.

A különféle színű pólókban úgy sorakoztak fel a résztvevők, hogy a drónfotón jól látszik az Ajka 60 felirat. A városrészek segítségére szociológiai felmérést állított össze a zsűri. Abban megkérdezik az ott élőket, hogy miként látják a várost és a városrészt. A megkérdezettek 65 százaléka Ajkát fejlődő városnak látja, de a legtöbben saját városrészükről szintén pozitívan nyilatkoztak. Ugyanakkor a feladatokat sem hallgatták el.

Ajka új arculatot alakít ki, a folyamat már évekkel ezelőtt elindult és még nem ért véget. A városháza és művelődési központ épülete már megújult, az előttük lévő tér úgyszintén Fotó: Györkös József

Az Ajka 60 programhoz kapcsolódva az önkormányzat arra kérte a város gazdálkodó szervezeteit, hogy nettó árbevételük egy ezrelékét ajánlják fel fejlesztési célokra. Tavaly 60 millió forint jött össze így, de akadt más jellegű felajánlás is. Például három szobor készül így. A MAL Zrt. ajándéka a sportolók szobra, a Veolia Energia Magyarország Zrt. két bronzcsíkot ajánl fel. Azok a Csikólegelőre kerülnek, az alapok már készen vannak.

A Főnix Ipari Park ajándéka a Bakonygyepes felőli első ajkai körforgalomban felállítandó főnixmadárszobor lesz.

Az önkormányzat ­jövőre is az előző évihez hasonló összegre számít, és azt a célt állította fel, hogy új imázs jellemezze a várost. A korábbi gondok, a nehézipar, a környezetszennyezés, a vörös­iszap nyomaitól megszabadulva újuljon meg a város arculata. Ennek jegyében a városközpont épületei megszépülnek egészen a vasútállomásig. Felújították már a régi szolgálatóházat, megújult a Horizont áruház, a posta, a Hotel Ajka, hamarosan korszerűbb lesz a Zenit ABC. Átépítik a vásárcsarnokot és az Alkotmány utca összes épületét. A burkolatok szintén megújulnak. Azoknak a társaságoknak, személyeknek, akik ebben részt vesznek, a város 25 százalék támogatást ad a homlokzatok felújításához.

A társasházak felújításához évek óta állja a város a teljes bekerülési költség 50 százalékát vissza nem térítendő támogatás formájában. Több mint hatezer lakást újítottak fel, így mára eltűntek a szürke panelszínek. De még mindig jelentkezett közel háromezer lakás. Az önkormányzat mindenkit támogat, de az utóbbi feladat csak több év alatt valósulhat meg. Viszont a házak környezetét a Házunk tája program keretében a város szépíti. Eddig 46 játszóteret építettek, 1100 új parkolót alakítottak ki, közel ezer közlekedési létesítményt, utat építettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában