Teljesítették céljukat

2019.09.16. 07:00

A Fidesz-KDNP állította a legtöbb polgármesterjelöltet

Az ország lakosságának négyötöde él olyan településen, ahol kormánypárti jelöltre lehet szavazni, mondta Kósa Lajos, a Fidesz-KDNP kampányfőnöke vasárnap a megyeszékhelyen.

Marton Attila

Porga Gyula, Kósa Lajos és Polgárdy Imre

Fotó: Balogh Ákos/Napló

A napokban lezárult az önkormányzati kampány első szakasza, a jelöltállítás. Kósa Lajos, a Fidesz-KDNP önkormányzati választásért felelős kampányfőnöke kiemelte, az ország minden megyéjében a Fidesz-KDNP állította a legtöbb polgármesterjelöltet. Hozzátette, 828 településen indul a pártszövetség jelöltje, miközben 128 jelölt indul valamilyen ellenzéki formációban.

A 160 tízezer főnél nagyobb lélekszámú település közül mindössze 31-ben állított közös polgármestert az ellenzék, amivel jócskán elmaradtak az előzetesen kitűzött céltól, szemben a Fidesz-KDNP-vel, amely elérte szándékát, mert a lakosság négyötöde él olyan településen, ahol van kormánypárti jelölt.

Kósa Lajos hangsúlyozta, a kormánypártok jelöltjei a falvak és városok további fejlesztését tűzték ki célul, összhangban Orbán Viktor miniszterelnök korábban megfogalmazott céljával, hogy az ország 2030-ra érje utol az európai unió átlagos fejlettségét. Megjegyezte, a széttagolt és gyenge ellenzék indulói a kormánnyal való háborúra készülnek megválasztásuk esetén.

Porga Gyula, Kósa Lajos és Polgárdy Imre
Fotó: Balogh Ákos/Napló

Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) arról beszélt, Veszprémben a megválasztása óta eltelt kilenc évben soha nem látott fejlődés ment végbe, javultak az élhetőségi mutatók és erősödött a város közössége. A következő öt év középpontjában a Modern városok program fejlesztéseinek befejezése és az Európa kulturális fővárosa 2023 program lebonyolítása lesz. Hozzátette, a kampányban igyekeznek minél több személyes találkozón kikérni a választópolgárok véleményét.

Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, harmincfős listával indul a Fidesz-KDNP a megyei közgyűlési választáson, amelyen öt ellenzéki listára voksolhatnak a választók. Hozzátette, eredményes öt év áll mögöttük, az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázataiban mintegy 45 milliárd forint forráshoz jutott a megye több mint száz települése. A forrásból közel 300 fejlesztést valósítottak meg a települések.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában