Szólj be a papnak: Szuper a közösségi médiám, de belül meghalok

A Pápai Református Egyházközség Szólj be a papnak! elnevezésű programja alászállt, hogy kiderítse, több-e az élet a profilképünknél, megosztásainknál, a lájkvadászatnál. A lelki mélység kutatásához fizikailag is mélyre mentek, ugyanis az Ördög pincében várták az érdeklődőket múlt csütörtökön. A szervezők a komfortos egyházi burokból mozdultak ki az új helyszínre, bízva abban, hogy a wi-fi-mentes vendéglátóipari egységben nem csak a megszokott törzsközönség kapcsolódik be a vitafórumba. Boncz Zoltán baptista lelkész, Kálinger Roland szolnoki katolikus tábori lelkész, Szabó Ferenc evangélikus tábori lelkész, és Farkas Gergely református lelkész Böröczky Attila moderátorral, valamint felmerült kérdések mentén járta körül a témát.

– Sok minden határozza meg bennünk, hogy milyen képet szeretnénk magunkról kifelé mutatni. Régen is így volt, a digitális térben viszont a valósnál még inkább jobb képet mutatnánk. Isten előtt azonban nem kell képmutatónak lennünk, hiszen jobban ismer minket, mint mi saját magunkat. Úgyhogy nyugodtan merjünk őszinték lenni, nem mindig kell jobbnak látszanunk – jegyezte meg Boncz Zoltán.

Farkas Gergely a felszínesség-mélység, hitelesség kapcsán a netes jelenlétet egy pohár szörphöz hasonlította. – Hiába díszítjük, ha nem kavarjuk fel, íztelen marad. Ha megkavarjuk és átjárja az esszencia, akkor lesz tartalmas. A közösségi média remek lehetőség arra, hogy mindenki azt mutassa meg magából, amit akar. A profil kifejezés nem az egészet, hanem csak egy arcélünket jelenti. A kérdés az, hogy a kirakat-rész vajon beleillik-e az összképünkbe, vagy külön életet mutatunk meg másoknak. Utóbbi zavart okozhat az emberi, illetve az Istennel való kapcsolatainkban – nyilatkozta.

Szabó Ferenc úgy fogalmazott, a papoknak állandó küzdelem az, hogy mennyiben hiteles a tevékenységük. A digitális térben sokszor megnyugtató önbecsapás a kifelé mutatott kép. Talán a legnagyobb probléma, hogy megnyerni akarjuk magunknak a másik embert.

Böröczky Attila érdekességként megosztotta, egy amerikai kutatócsoport fotókat elemezve azt vette észre, hogy míg 1900-ban senki, addig 2000-re már mindenki úgy mosolygott a képeken, mintha az élete múlna rajta. A marketingesek fotózás-népszerűsítő munkája nyomán a köztudatban ma is az él, hogy egy jó fotóval meg tudjuk mutatni, milyen boldogok vagyunk.

– Nincs profilom a legnépszerűbb közösségi oldalon, de mégis élek, vannak barátaim, és telefonom is. A közösségi média kereteit ugyanannyira lehet jóra, mint rosszra használni. Önként átadjuk az életünket olyan embereknek, háttértárolóknak, akik nem feltétlenül erkölcsösen használják fel adatainkat – emelte ki Kálinger Roland.