segítettek

2019.12.04. 16:00

Milliós támogatást adott a vöröskeresztnek a badacsonyi borászat

Mintegy 1,1 millió forinttal támogatta a badacsonyi Laposa Birtok a Magyar Vöröskeresztet, derült ki a díjátadón, a budapesti Gerbeaud Kávéházban, nemrég.

Laposa Zsófia, (balról), Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója és Laposa Lilla a díjátadón

Fotó: Kovács Erika/Napló

Idén 69-en vehettek át elismerést a véradók napja alkalmából, november 27-én, a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat központi díjátadóján, november 27-én. Ezen kívül több, mint 10 ezer véradót díjaztak, a megyei és regionális rendezvényeken. A budapesti ünnepségen a badacsonyi birtoktól Laposa Zsófia és Lilla átadták a Magyar Vöröskeresztnek azt a mintegy 1,1 millió forint adományt, ami a kampányban résztvevő 2017-es kéknyelű boruk értékesítéséből folyt be. Eszerint minden palack nedű eladásából a birtok 100 forinttal támogatja a Magyar Vöröskereszt 2018-as és a 2019-es véradási kampányát. Összesen 10 735 palack fogyott el az említett fajtából a birtok és a vöröskereszt közös kampányában, együttműködésük 2018-ban kezdődött.

Laposa Zsófia, (balról), Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója és Laposa Lilla a díjátadón
Fotó: Kovács Erika/Napló

–A családban is nagyon fontosnak tartjuk a váradás támogatását, hogy minél több embernek adjuk meg a gyógyulás esélyét, mondta Laposa Zsófia ötletgazda. Hozzátette, több oka is van annak, hogy a Magyar Vöröskereszttel való együttműködésükben miért éppen a kéknyelűt választották. Az egyik, hogy egy tősgyökeres badacsonyi fajta, nemcsak aromáját, hanem növényélettani tulajdonságait tekintve is egyedülálló, így különlegessége miatt még alkalmasabb a figyelem felhívására. Másfelől, ez a viszonylag alacsony termés hozamú szőlőfajtát a badacsonyi és a környékbeli gazdák hobbiból, és nem megélhetési okokból termesztik. Akinek több volt, szívesen áldozott közösségi célokra. Az említett birtokon tovább folytatják ezt a helyi a hagyományt, és erre biztatnak másokat is. Először a 2017-es Laposa Kéknyelű vett részt a társadalmi célú kampányban, minden palack eladásából 100 forinttal támogatták a vöröskereszt véradás kampányát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában