fejlesztés

2020.01.10. 07:00

Megújult, korszerűsített rendelő és szolgálati lakás Révfülöpön

A nagyközség, valamint Ábrahámhegy és Balatonrendes összefogásával, mintegy 16 millió forintos önerőből újult meg a háziorvosi szolgálati lakás, amelyet a napokban adtak át az új háziorvosnak.

Tóth B. Zsuzsa

Vizeli József Mihály, Kondor Géza és Fenyvesi Zoltán a megújult rendelő és orvosi lakás átadási ünnepségét követően Fotó: önkormányzat

Az avatási ünnepségen Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő méltányolta a beruházás fontosságát, hiszen, mint mondta, az egy környékbeli, fiatal háziorvos letelepedését is segíti egyben.

– Révfülöp önkormányzata bebizonyította, hogy vidéken is lehet háziorvosi karriert tervezni. A három község összefogásával megvalósult beruházáshoz nem vették igénybe a Magyar falu program támogatási lehetőségeit, így azt más célokra költhetik majd – mondta Fenyvesi Zoltán.

Kondor Géza polgármester beszédében kitért arra, ahhoz, hogy a település önerőből meg tudta valósítani a korszerűsítést, nagymértékben hozzájárultak a Magyar falu program keretében az elmúlt hónapokban elnyert támogatások. Orvosi műszerekre három-, óvodai udvari játszó­eszközökre négy-, a temető urnafalának bővítésére három és fél millió forintot kaptak. A Belügyminisztérium által kiírt pályázaton zártkerti utak felújítására 12 milliós támogatáshoz jutott az önkormányzat.

– Tavaly nyáron, mintegy 28 év szolgálat után Németh Csaba háziorvosunk átadta a stafétát Vizeli József Mihály doktornak. A korábban Németországban dolgozó fiatal orvos szintén orvos feleségével Révfülöpön képzeli el a jövőt, a családalapítást. Nagyközségünk képviselő-testülete egyik legnagyobb sikerének könyvelheti el, hogy míg országosan sok száz településen nincs háziorvos, addig Révfülöpön egyetlen napig sem maradtunk ellátatlanul – mondta a polgármester. Hozzátette, hogy Révfülöp előző képviselő-testülete, összefogva Ábrahámhegy és Balatonrendes új képviselő-testületével, vállalta, hogy anyagi támogatást nyújt a praxis megvásárlásához és az egészségügyi szolgálat ellátásához szükséges gépkocsi megvásárlásához, nehogy orvos nélkül maradjon a környék lakossága.

Vizeli József Mihály, Kondor Géza és Fenyvesi Zoltán a megújult rendelő és orvosi lakás átadási ünnepségét követően Fotó: önkormányzat

A háziorvos, Vizeli József Mihály megköszönte a praxis és a falu betegei szívélyes fogadtatását.

– A pécsi évek után újra otthon érzem magam, hiszen a Balaton-felvidék, a Tapolcai- és a Káli-medence páratlan szépsége, az otthon szeretete mindig csodálattal töltött el. A gyermekkori hajóhintázások, nyári fürdőzések, balatoni tájképfestések, kerékpártúrák szorosan kapcsoltak eddig is Révfülöphöz. Örülök, hogy most már feleségem is részese lehet ennek a „balatoni álomnak” – mondta a háziorvos.

Ars poeticája a prevenció, a megelőző orvostan gyakorlati alkalmazásával számos tragikus kimenetelű betegség megakadályozható lenne. Elődjéhez híven az evidenciákon alapuló orvoslás szabályait kívánja alkalmazni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában