Kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság

2020.02.25. 07:00

Valós kihívásokat oldottak meg a Pannon Egyetem hallgatói Veszprémben

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara idén 19. alkalommal rendezte meg február 22. és 24. között a Tímár László Tanulmányi Emlékversenyt és Esettanulmányi Megoldó Versenyt.

Horváth Virág

20200224 Veszprém esettanulmányi verseny sajtótájékoztató Pesthy Márton fotó Veszprém Megyei Napló

Fotó: Pesthy Márton / Napló

A versenyen idén 16 csapat a hétvégén 24 órán keresztül dolgozott egy valós szervezeti probléma megoldásán. Az eredményeiket vezetői jelentésben foglalták össze, és hétfőn zsűri előtt prezentálták. A megmérettetésre Veszprémből, Budapestről, Kolozsvárról, Debrecenből, és Miskolcról érkeztek négy fős hallgatói csapatok. A zsűri a Pannon Egyetem oktatóiból, korábban eredményesen versenyző, végzett hallgatókból, meghívott középiskolai tanárokból és a szponzor vállalatok képviselőiből állt.

Balról Gasparetz András, Csizmadia Tibor, Mike Friderika, Lakatos Zsófia és Szentes Balázs
sajtótájékoztató keretében mutatta be a Tímár László Tanulmányi Emlékversenyt és Esettanulmányi
Megoldó Versenyt
Fotó: Pesthy Márton / Napló

A hétfői sajtótájékoztatón Csizmadia Tibor, a Tímár László Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, 2019-ben a Gazdaságtudományi Kar küldetéseiként megfogalmazott tárgykörök erősen jelen voltak a verseny feladataiban is. – Az egyik a kapcsolat. Mi, karként és intézményként szeretnénk kapcsolati lehetőségeket teremteni a hallgató, az ipar és az akadémia között. A második pont a gyakorlatorientált oktatás. Amikor a hallgató 24 órán keresztül egy abszolút aktuális feladatot oldanak meg, ami jelenleg az EKF 2023-hoz kapcsolódik, az nagyon piacközeli lehetőséget teremt nekik. A harmadik eleme a küldetésünknek a támogató környezet – mondta el Csizmadia Tibor.

Mike Friderika, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. programfejlesztésért és nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa elmondta, az esettanulmányi megoldó versenyen a hallgatók az Európa Kulturális Fővárosa egyes jövőbeli projekt ötleteit kapták feladatként, melyek a Győr és Veszprém közötti kultúrvonat, a balatoni úszósziget, amely a gyermekek korcsoportját célozza meg, a „Welcome Veszprém”, amely a gazdasági szolgáltatókat célozza meg és a Pajta projekt, amely a kistelepülések kulturális szolgáltatásait támogatná.

Szentes Balázs, a verseny főszervezője hozzátette, az idei verseny újdonsága, hogy a korábbi évekkel ellentétben most jövőre mutató problémákat oldottak meg a hallgatók. Gasparetz András, az esettanulmányi verseny „lelkiismerete” kifejtette, fontos hagyomány, hogy olyan zsűri vegyen részt a rendezvényen, amely támogatói légkört biztosít, idén már három éve középiskolák oktatói is jelen vannak, az Európa Kulturális Fővárosa projekt apropóján pedig olyan projektmenedzserek is helyet foglalhattak a zsűriben, akik jelenleg is ezen dolgoznak.

Lakatos Zsófia, fenntarthatósági szakértő elmondta, az idei versenyen kiemelt szerepe van a fenntarthatóságnak. Elmondta, 2020-ban nincs ennél fontosabb téma, ezért lépett színre Greta Thunberg, és ezért beszélt Orbán Viktor február közepén a klímavédelmi akciótervről, ezért készül a nemzeti éghajlatváltozási stratégia is. Kiemelte, a versenyen résztvevő Z generációs hallgatóknak ez a probléma már a mindennapi életük része, és a feladatokat is ebben a szellemben oldották meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában