mindenki segít, amivel tud

2020.03.30. 17:30

Példaértékű összefogás Balatonfüreden a nehéz időkben

Egy emberként fogott össze Balatonfüreden, hogy segítse a járványhelyzettel kapcsolatos teendőket, illetve a megelőzést.

Kovács Erika

Holczer András alpolgármester (balról) és Gáspár Ákos képviselő maszkokat oszt szét a városban

Forrás: Archív

Holczer András alpolgármester egyike azoknak, akik a városban kezdeményezték a maszkok varratását, majd Gáspár Ákos képviselővel együtt házról házra járva osztják ezeket a védőeszközöket, és segítenek az idős embereknek az élelmiszerek, valamint a gyógyszerek beszerzésében.

Mindebben valamennyi képviselő is részt vesz, akik felajánlották körzetükben a segítséget, és az emberek mindenben számíthatnak rájuk. Balatonfüreden az önkormányzat adománygyűjtő számlát nyitott a napokban a koronavírus járvánnyal kapcsolatos költségek miatt, amelyre folyamatosan érkeznek a felajánlások. Ebből a pénzből szerzik be például az arcmaszkok megvarrásához szükséges anyagot.

Holczer András alpolgármester (balról) és Gáspár Ákos képviselő maszkokat oszt szét a városban
Fotó: Archív

A Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ dolgozói és önkéntesei elsősorban bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában, illetve igény esetén meleg étel kiszállításban segítenek. Jelenleg több mint háromszáz idős embert látnak el. Csatlakoztak az említett gyűjtéshez a helyi vállalkozók, a civilek, a baráti társaságok is, akik a maszkok varrásában, a bevásárlásban, a gyógyszerek kiváltásában, és a kutya sétáltatásban is segítenek. Az étel és a gyógyszer házhoz vitelében részt vesz a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft., valamint a Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club is

- Igazi közösségi összefogás alakult ki a városban egy cél érdekében, fogalmaztak a balatonfürediek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában